2016. március 21., 17:04
Dunakeszin, Maglódon, Budapesten két helyen és itthon is játszottunk. Remek mérkőzéseket játszottunk, érmeket is hoztunk, a legifjabbak kiválóan szerepeltek!

Március 19-én a legifjabb játékosaink látogattak a Stiga Mini Kupára, ahol Sándor Gyuri a vigaszágon győzelmet szerzett.

1. Sándor György
2. Sóski Bálint
3. Szlivka Norbert és Dévényi-Nagy Gergő
További eredmények

Március 19-én mindhárom felnőtt csapatunk is asztalhoz állt, az eredmények:

  • NB.III. Maglód-Szentendre 5-13
  • Megye „A”: Dunakeszi-Szentendre 2. 15-3
  • Megye „C”: Szentendre 3.-Őrbottyán 4. 16-2

Ezrokapu_dobogo_20160319Jó hír, hogy NBIII-as csapatunk továbbra is őrzi veretlenségét. Nem szeretnénk elkiabálni és a legnehezebb három mérkőzés még előttünk van, de érik a lehetőség, hogy jövőre a nemzeti bajnokság második osztályába léphetünk.

Március 20-án a felnőtt Kiandra kupán is remekül szerepeltek játékosaink:

II. kategória:

Egyéni:

1. Iványi Gergő 2. Nagy Róbert 3. Fényes Attila és Sramkó László

vigasz: 1. Dr. Mannah Kinan 2. Fodor István 3. Fekete Zoltán és Szendrei István

páros: 1. Héjj Marcell-Iványi Gergő 2. Kaposi Tibor-Nemes Gábor 3. Bozsik József-Nagy Róbert és Sramkó László-Bíró Csaba”

 

További eredmények

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
szo 02

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
szo 02

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.