2013. november 23., 14:17
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 10 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A Concerto III pályázatot az ÉMI Nonprofit Kft. nyújtotta be Szentendre várossal és a Városi Szolgáltató Zrt.-vel szoros együttműködésben. A nemzetközi konzorciumban a magyar mellett egy spanyol (Vitoria) és egy norvég város (Dale) vesz részt. A három ország ebben a partnerségben arra szövetkezett, hogy a Concerto kezdeményezéseket a jelzett három városban megvalósítsa – írta a Rádió Szentendre.

Az ÉMI területén átadták tavasszal az Építőipari Tudásközpontot. Most ősszel a VSZ Zrt. telephelyén elkezdődött az energiahatékonysági felújítás, valamint előkészítés alatt áll Szentendre városának beruházásaként a panelprogram, mely várhatóan jövő tavasszal indul.

A Szentendrén megrendezett konferencia céljai, hogy:

• elősegítsék az energia-hatékony, fenntartható, környezetvédelmi projektek megvalósulását, ill. rávilágítsanak a későbbi értékelési/ monitoring munkák fontosságára,

• információt adjanak a hazai PIME’S projektről,

• jó példaként mutassák be más CONCERTO projektek tapasztalatait.

A konferencián több, mint száz hazai és külföldi vendég vett részt. Az előadók között szerepelt, többek között Hízó Ferenc, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, klímapolitikai és zöld gazdaság helyettes államtitkár is.

Concerto Konferencia Szentendrén