2015. február 16., 11:21
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 9 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Lezárult a Párbeszéd Szentendréért kérdőíves konzultáció

A Szentendrei Önkormányzatnál január 28-ig várták a Párbeszéd Szentendréért című lakossági felmérés kitöltött kérdőíveit. A konzultációt Verseghi-Nagy Miklós polgármester kezdeményezte azzal a céllal, hogy a városlakók elmondhassák véleményüket arról, hogyan képzelik Szentendre jövőjét közép- és hosszú távon. A város polgármesterét az eredményekről és a beérkezett válaszokról kérdeztük.

Amikor a felmérés kezdetén beszélgettünk, aktív részvételre számított. Bejött az elképzelése?

A szentendreiek hozzáállása teljes mértékben igazolta a várakozásaimat. Köszönöm mindenkinek, aki részt vett a párbeszédben, kitöltötte a kérdőívet és elmondta a véleményét. A postán és az interneten összesen több mint 1800 kérdőívet küldtek vissza az emberek. Ez a mennyiség két szempontból is fontos. Egyrészt ismét kiderült, hogy a szentendreiek valódi lokálpatrióták, akiknek nem mindegy, hogy hogyan alakul a városuk sorsa. Másrészt azért, mert a kérdésekre összesen beérkezett több mint 26 ezer válasz, javaslat szilárd alapja lesz Szentendre készülő városstratégiájának.

Mit lehet tudni a konkrét eredményekről?

A kérdőívek teljes feldolgozását hamarosan befejezzük, és az eredményeket minden szentendrei háztartásba eljuttatjuk. Nagy vonalakban, azonban már most is látható, hogy melyek azok a legfontosabb célkitűzések, melyeket a szentendreiek mindenképpen szívesen látnának a városstratégia részeként.

Mondana néhány példát?

A válaszokból egyértelműen kitűnik, hogy a szentendreiek döntő többsége támogatja azt a törekvést, hogy Szentendre legyen a térség vezető települése. A regionális vezető szerep visszaszerzése nem megy egyik napról a másikra, de a város jövőjét taglaló stratégiában hangsúlyosan kell foglalkoznunk a kérdéssel. A városnak minden adottsága megvan ahhoz a kistérség központi települése legyen, de ehhez tervszerű és kitartó munka szükséges.

A szentendreiek nagy többsége az eddigieknél jóval átgondoltabb, a hosszú távú hatásokat is számításba vevő beruházás-tervezést vár el az önkormányzattól. A városi uszoda ügye egyértelmű jelzés volt, senki sem akar még egyszer ugyanabba a folyóba lépni.

Az is kiderült, hogy a szentendreiek egy olyan városban szeretnének élni, ahol az önkormányzat odafigyel a rendre, és határozottan betartatja az együttélés alapvető szabályait. Én partner leszek ebben a munkában.

Az egyik kérdés az önkormányzat és a lakosság közötti kommunikációs csatornákra, köztük lapunkra is vonatkozott. Megtudhatjuk hogyan vélekedtek ebben a kérdésben a szentendreiek?

A városlakók ebben a kérdésben is határozott véleményen voltak, és kétféle igényt fogalmaztak meg. Egyrészt szívesen látnának új, naprakész és a mai kor technikai lehetőségeit kihasználó kommunikációs felületeket, ahonnan széles körűen tájékozódhatnak a várost érintő közügyekről. Másrészről a válaszadók azt a javaslatot is közel ugyanilyen nagyságrendben támogatták, mely szerint érdemes a rendelkezésre álló források elosztását újragondolni, az internetes felületeket új formába önteni és a városi újságot is fejleszteni.

A városstratégia kialakításában továbbra is számítanak a szentendreiek véleményére?

Természetesen. A kérdőíves felmérés segítségével most egy átfogó, globális képet kaptunk a városlakók véleményéről. Egy stratégiához ez még nem elég információ. A párbeszéd most új szakaszába lép, hogy még részletesebben megismerhessük a szentendreiek javaslatait. Február 24-től választókerületi konzultációkon találkozunk az emberekkel. A választókerület képviselőjével együtt én is ellátogatok minden városrészbe, hogy személyesen is párbeszédet folytassunk az ott élőket érintő problémákról. Ezt a munkát nem szabad és nem is akarjuk megspórolni, ha egy használható és a valódi problémákra választ adó városstratégiát akarunk letenni az asztalra.

Itt milyen témákra számíthatnak az érdeklődők?

Ezeken a fórumokon értelemszerűen a helyi lakóközösséget érintő problémák, felvetések, javaslatok megvitatására, és a legjobb megoldások körvonalazására is lehetőség lesz. Az embereket leginkább azok a problémák érintik, amelyek a mindennapjaikat befolyásolják. Mikor lesz kész az új járda? Miért nem jár sűrűbben a busz? Miért csak a belvárosban vannak felújítások, amikor nálunk is elkelne a fejlesztés? Ezek azok a kérdések, amik az embereket foglalkoztatják, és a képviselőiktől joggal várnak válaszokat. Lehet, hogy nem mindenre tudjuk majd azonnal megtalálni a legjobb megoldást, de ha meg sem hallgatjuk egymást, az biztos, hogy nem vezet előre. A városrészi fórumokon nagyban számítok képviselőtársaim tapasztalatára és helyismeretére, mert ők azok, akik közvetlen kapcsolatot tartanak az emberekkel. Ez úton is kérek mindenkit, hogy keressék őket bátran, osszák meg velük javaslataikat, hogy a személyes találkozásokon minél több témáról tudjunk szót váltani.

A Párbeszéd Szentendréért kampány kérdőívei 2015. január 12-étől január 28-áig interneten és nyomtatott formában is elérhetők voltak. A polgármester honlapján és Facebook profilján keresztül több mint 1 000 kérdéssor érkezett vissza, míg nyomtatott formában több mint 800 űrlapot regisztráltak. A nyomtatványokat visszaküldhették postán és leadhatták a város legforgalmasabb helyein felállított gyűjtőpontokon is. A Párbeszéd Szentendréért konzultáció sorozat keretében Verseghi-Nagy Miklós polgármester többek között a V8-ban és a Gondozási Központban is tartott fórumokat.

Párbeszéd-plakát