11. Szentendrei Dobbanások - www.szentendre.hu
2017. május 11., 13:47

A Kékvölgy Waldorf Iskola zenei ünnepe Szentendrén, 2017. május 20-án, 9:30-22:00-ig a REC-ben (Ady Endre út 9-11.). Az iskola és a Kékvölgy zenei Műhely hagyományos tavaszi rendezvényének bevételéből most is, mint a korábbi években a zenélni vágyó gyermekek számára vásárolnak hangszereket. Szeretettel várnak mindenkit a szervezők!

A szervezők nagy örömére elfogadta a meghívást és a műsorban fellép Szvorák Katalin Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar népdalénekes, előadóművész.
Saját bevallása szerint Kovács Kati volt az az előadó, akinek példáján az énekesi pályát választotta. Az ELTE magyar-könyvtár szakán szerzett diplomát. Első díjat kapott a Röpülj páva versenyen (1981), a Lajtha emlékversenyen (1988). 1983-tól 2005-ig magánénekesként dolgozott a Honvéd Művészegyüttesnél. A szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskola tanára és 2010–11-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem vendégtanára volt.
Több nyelven énekel. Három és fél évtized alatt több mint háromezer-ötszáz koncertet adott, három kontinens 43 országában. 34 tematikus, önálló lemeze jelent meg. Két gyermeke van. Férjével második gyermekük születése óta Pilisszentlászlón él.

A programok között fellép a Szlovák kórus – Pilisszentlászlóról, bemutatkozik a Mayday Session, mely egy 2014-ben alakult, pilótákból és vasutasokból álló amatőr zenekar népszerű rock és country repertoárral, valamint akrobatika bemutató is lesz! Ez utóbbi csapat csupán néhány hónapja indult Szentendrén, de alaposan átmozgatja az ugrálós kedvű Kékvölgyes gyerekeket az az akrobatika csoport, ahol Rivelis William, madagaszkári származású oktató – aki többek között a Budapesti Francia Iskolában és az InSpirál Cirkusz Központban is dolgozik – segít a talajtorna elemek elsajátításában. A bemutatón kézenállás, cigánykerék, bógni és esetenként a szaltó is a porondra kerül!