Vásárokkal, piacokkal, bevásárlóközpontokkal kapcsolatos eljárások

A vásárok, a piacok (ez lehet: alkalmi, ünnepi vásár, állandó vásár, illetve piac, állatvásár vagy használtcikk-vásár) üzemeltetésének engedélyezésével, nyilvántartásával, a helyi termelői piac, valamint a bevásárlóközpont nyilvántartásba vételével, ezek hatósági ellenőrzésével kapcsolatos igazgatási feladatok ellátása a jegyző hatáskörébe tartozik.

A vásárt, piacot, ezek fenntartóját vagy üzemeltetőjét kérelemre, a becsatolt iratok, az előzetes szakhatósági hozzájárulások alapján a hatóság 15 napon belül nyilvántartásba veszi és erről határozatot és üzemeltetési engedélyt ad ki a kérelmező részére.

A helyi termelői piacot, az ilyen piac üzemeltetésére irányuló szándékot a fenntartónak kell bejelenteni a kereskedelmi hatóságnál. A bejelentés alapján 8 napon belül a hatóság nyilvántartásba veszi a helyi termelői piacot erről igazolást ad ki és a bejelentés másolatáról értesíti az érintett szakhatóságokat.

Vásár és piac olyan területen rendezhető, illetve tartható, amelyen a településrendezési terv a vásárrendezést, piactartást lehetővé teszi, vagy amely vásár rendezése, helyi termelői piac működése céljából területhasználati hozzájárulással rendelkezik. A területnek, a vásár, illetve piac jellegétől, az ott értékesített termékkörtől, illetve a folytatott tevékenységtől függően, meg kell felelnie a jogszabályban előírt építésügyi, közegészségügyi, élelmiszerlánc-biztonsági, élelmiszer-higiéniai, állat-egészségügyi, növény-egészségügyi, környezetvédelmi, kulturális örökségvédelmi, munkavédelmi és tűzvédelmi követelményeknek, valamint rendelkeznie kell a tevékenység során képződő hulladékok elkülönített gyűjtését biztosító hulladéktárolókkal.


Fontos tudni:

  • A vásár, a piac, illetve a bevásárlóközpont működésének rendjét az üzemeltető határozza meg, és arról jól látható helyen közzétett hirdetményben tájékoztatja a kereskedőket és a vásárlókat. Fel kell tüntetni továbbá az üzemeltető nevét, címét, székhelyét, elektronikus levelezési címét is.
  • A vásár, illetve piac esetében az üzemeltető köteles az üzleteket, árusítóhelyeket, valamint az egyéb létesítményeket és a nem árusítási célra kiképzett területrészeket, a vásárlók számára is jól látható módon sorszámmal ellátni, valamint köteles a kereskedelmi tevékenységet végzőkről, bérlőkről naprakész nyilvántartást vezetni.
  • Az üzemeltető köteles a vásár, piac nyitvatartási ideje alatt a vásár, piac területén tartózkodni, a vásár, piac rendjét folyamatosan ellenőrizni és a jogszerű intézkedés érdekében a szükséges intézkedéseket megtenni.
  • Az üzemeltető a tevékenységével kapcsolatban beérkező írásbeli panaszt köteles megvizsgálni, és az intézkedéséről, valamint annak indokairól a vásárlót a panasz kézhezvételétől, illetve beékezésétől számított harminc napon belül postai úton vagy elektronikus levélben tájékoztatni.
  • Az üzemeltető felel azért, ha a vásár, piac területén jogszabály által tiltott tevékenység, vagy tiltott termékértékesítés történik.
  • Bizonyos létszám felett (fedett épület esetén: 300 fő, szabadtéri piac esetén: 1000 fő) az üzemeltető köteles az emberek életét, egészségét és környezetét, anyagi értékeit súlyosan veszélyeztető vagy károsító esemény bekövetkeztére vonatkozó biztonsági tervet készíteni. (Kiürítési, menekítési terv, szabadtéri piac esetén az időjárás változás folyamatos nyomon követésének kötelezettsége)

A kérelemben az alábbiakat kell megjelölni, illetve csatolni:

  • a fenntartó nevét, címét, illetve székhelyét, elektronikus levelezési címét, amennyiben azzal rendelkezik;
  • a fenntartó vállalkozó nyilvántartásba vételi számát vagy cégjegyzékszámát, illetve a bírósági nyilvántartásba vételi számát;
  • az üzemeltető nevét, címét, elektronikus levelezési címét, amennyiben azzal rendelkezik;
  • a vásár, piac elnevezését, (szak)jellegét;
  • a vásár, piac címét, helyrajzi számát;
  • a vásár, piac számára kijelölt területet, alapterületét, méretarányos helyszínrajzát az üzletek, árusítóhelyek, valamint az egyéb létesítmények és nem árusítási célra kiképzett területrészek tervezett rendeltetés, és szám szerinti meghatározásával, a vevőforgalmi és árubeszállítási, -feltöltési útvonalak kijelölésével;
  • a területhasználatának jogcímét (saját tulajdon, bérlet stb.), a tulajdoni lap kivételével a jogcímre vonatkozó igazoló okirattal, továbbá haszonélvezet esetében a haszonélvező, illetve közös tulajdon esetében a tulajdonostárs, hozzájárulását igazoló okirattal együtt;
  • a vásár rendezésének, piac tartásának időpontját, időtartamát, illetve a vásár, piac napi/heti nyitvatartási idejét;
  • a vásár, piac működésének rendjét;
  • élelmiszer felhasználása, forgalmazása, továbbá termény, takarmány, élő állat, illetve állatgyógyászati készítmény és növényvédő szer értékesítése esetén a kérelmező nyilatkozatát arról, hogy a vásár vagy a piac területén az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi, továbbá növény- és talajvédelmi feladatkörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal részére állandó jelleggel ingyenes helyiséghasználatot biztosít.

Eljárási illetékek, fizetési kötelezettségek

Az eljárás illetékmentes.

Ügyintézési határidő:

  • Vásár piac engedélyezése esetén 15 nap. (Ebbe nem számít bele a hiánypótlásra adott időtartam, és a szakhatóságok eljárási ideje.)
  • Helyi termelői piac és bevásárlóközpont nyilvántartásba vétele esetén 8 nap (Ebbe nem számít bele a hiánypótlás.)

A jegyző illetékességi területe:

  • Szentendre
  • Pilisszentlászló

Az eljárás során alkalmazandó jogszabályok: 


Nyomtatvány:
Kérelem vásár, piac engedélyhez »
Helyi termelői piac bejelentése »

A vásárok, piacok nyilvántartása honlapunkon bárki számára elérhető, a nyilvántartás adatai közérdekből nyilvánosak, azokat a kereskedelmi hatóság interneten naprakészen közzéteszi.