Telepengedély

A telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyeztetés rendjéről és a bejelentés szabályairól szóló 57/2013. (II.27.) Korm.rendelet 2. mellékletében felsorolt gazdasági (termelő vagy szolgáltató) tevékenység (a továbbiakban: ipari tevékenység) folytatására terjed ki.

Telepengedély-köteles tevékenységek »»»

A telepengedély-köteles tevékenységek folytatása esetén telepengedélyezési eljárást kell lefolytatni a jogszabályban felsorolt szakhatóságok előzetes bevonásával, a szomszédos ingatlan tulajdonosainak ügyfélként való részvételével, amelynek eredményeként az ipari tevékenység végzője telepengedélyt kap.

Az adatváltozást, illetve a tevékenység megszüntetését haladéktalanul be kell jelenteni a jegyzőnek.


A kérelemhez az alábbi mellékleteket kell csatolni:

  • Aláírási címpéldány
  • A telep használatának jogcímét igazoló irat (bérleti szerződés)
  • Haszonélvezet esetében a haszonélvező hozzájárulását igazoló okirat
  • Közös tulajdonban álló telep esetében a tulajdonostársak hozzájárulását igazoló okirat
  • Környezetvédelmi tervfejezet

Eljárási illetékek, fizetési kötelezettségek:

  • 5000 Ft igazgatási szolgáltatási díj
  • A fellebbezási eljárás díja 6000 Ft

Az igazgatási szolgáltatási díjat banki átutalással kell teljesíteni. A befizetés tényét igazolni kell. Az igazgatási szolgáltatási díj átutalását a Szentendrei Közös Önkormányzati Hivatal 11784009-15395364 költségvetési számlájára vagy Pilisszentlászló Község Önkormányzat által vezetett 11742087-15393733 számlaszámú számlára kell teljesíteni.

Kérjük, hogy a banki átutalásnál a közlemény rovatba a kérelmező nevét (egyéni vállalkozó/cég), valamint a telepengedélyezési eljárás díja megjegyzést minden esetben szíveskedjenek beírni.

A jegyző illetékességi területe:

  • Szentendre
  • Pilisszentlászló

Ügyintézési határidő: 30 nap.


Az eljárás során alkalmazandó jogszabályok:

  • A telepengedély, illetve a telep ltesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről, valamnt a telepengedélyeztetés rendjéről és a bejelentés szabályairól szóló 57/2013. (II.27.) Korm.rendelet
  • A telepengedélyezési eljárásért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjról szóló 35/1999. (X.13.) BM rendelet
  • Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény

Az ipari tevékenység folytatásához szükséges engedély iránti kérelemmel kapcsolatos eljárások az e-önkormányzat felületén »»».

  1. Önkormányzatkereső: Szentendre Város Önkormányzata
  2. Szerepkörválasztás (cég nevében, saját néven, magánszemélyként, saját néven, egyéni vállalkozóként, egyéni vállalkozó nevében)
  3. Ügyindítás: űrlapkereső (Telepengedéllyel kapcsolatos eljárások engedélyezése (ASP Ipar 009).)