Események betöltése

Folt Kertzáró GigaBuli

október 12. 16:00 - 19:00

Leírás

Ebben az évben is illően elbúcsúztatjuk a nyarat és vele a kertet. Az idei utolsó nagy bulira a színes asztalok között, három fellépővel is várunk Titeket. Délután Dj Spacecowboy tolja a szokásos beateket ,utána Varga Simon Kristóf saját szerzeményeit hallgathatjuk meg, végül pedig, de nem utolsó sorban, az E.J.R. Műhely ad nekünk fergeteges koncertet.

Ezek után Dj Spaceceboy még megpörgeti veszettül az estét egy kis discoval, funkkal.

***Varga Simon Kristóf***
15 évesen kezdtem dalokat írni. Az első néhány csak úgy kigurult, azóta általában többet kell küzdeni velük.
Számomra a legfontosabb az éneklésben az önkifejezés. Elmondani valamit.
Úgyhogy legtöbbször a dalok szövegei is sajátok, de van néhány versfeldolgozásom is, kortárs budapesti hajléktalan költőtől Kemény Istvánon át Babitsig
Jelenlegi formációmban minden eddiginél nagyobb az összhang és az egyetértés – én vagyok benne, meg egy gitár.

***E.J.R. Műhely ***
Szentendre fiatal zenészei egy közös, eddig még nem látott méreteket öltő megmozdulással búcsúznak a Folt kávézó és kultúrkocsma kertjétől. Jazz, Funk, Blues, és minden egyéb, ami a csövön kifér. Gyertek, és kacagjunk együtt a hideg szemébe egy finom sör és örök kedvenc zenéink mellett!
Az E.J.R. formáció pár jóbarát közös zenei érdeklődésével kezdődött és alakult át azzá a formációvá, melyet ma Experimental Jazz Revolutionnek nevezünk. Zenei repertoárjuk magába foglalja mindazt, amit szeretünk a zenében. A Jazz, Funk, Blues, és a Rock kellemes kombinációjával egy egyedi, erőteljes, és hangulatos zenei hangzást sikerült kialakítaniuk.
Búcsúztassuk együtt a Folt kertjét október 12.-én!

Tagok:
Barakonyi Brúnó – Basszusgitár
Masát Máté – Dob
Masát Tamás – Percussion
Orosz Máté – Gitár
Krasznai Mátyás – Gitár
Szurmai Kristóf – Gitár
Serfőző Lőrinc – Trombita
Okrutay András – Szaxofon
Németh-Buhin Alba – Vadászkürt
Becz Dániel – Szájharmónika

Folt Kávézó

Kucsera Ferenc u. 11.
Szentendre, 2000 Hungary