Események betöltése

Balaton zenekar est a Barlangban

2022. 09. 17.. 19:30 - 21:30

1200Ft – 2000Ft
Leírás

Az Ott torony volt című, a zenekarról szóló portréfilm vetítése után ad koncertet az együttes a Barlangban.

A zenekar első koncertjét az URH zenekarral közösen adta 1980-ban, a Kulich Gyula téri pszichiátriai intézet udvarán. A Balaton zenekar a magyar underground színtér fontos szereplőjévé vált, egy időben szorosan együttműködött az Európa Kiadó zenekarral, illetve a Trabanttal, s hosszabb-rövidebb szünetek és tagcserék után ma is működik. Tavaly jelent meg Ady verseket tartalmazó CD-je.

Ott torony volt
A nyolcvanas évek első fele a „tűrt és tiltott” határán elhelyezkedő alternatív, underground művészet virágkora volt Magyarországon. Ennek a korszaknak meghatározó képviselője Víg Mihály, aki 1979-ben barátjával, Hunyadi Károllyal megalapította a mai napig működő Balaton együttest. A később megalakuló és csak pár évig létező, de máig legendának számító Trabant együttesnek is oszlopos tagja volt. Víg Mihály számos filmzenét is írt, többek között Szabó Ildikónak, Szirtes Andrásnak és Xantus Jánosnak. Tarr Béla állandó zeneszerzője lett, sőt a Sátántangó főszerepét is ő játszotta.
A portréfilmben nagyon személyesen és részletesen beszél az életéről, a korszak légköréről, az alternatív kultúrához kapcsolódó meghatározó emberekről és a velük való kapcsolatáról. Megismerjük a munkamódszerét, gondolatait az irodalomról, zenéről, filmről, a világról.
A számos soha nem látott archív felvétellel és sok zenével kiegészített filmben az életútján és alkotói pályája állomásain keresztül közelebbi kapcsolatba kerülhetünk Víg Mihállyal és az elmúlt hatvan évvel.

A Balaton zenekar tagjai:
Víg Mihály: ènek, gitár
Keszei Krisztián: szólógitár
Dudás Zsombor: dob
Horváth Gábor: basszusgitár

Kertmozi belépőjegy: 1200 Ft
Koncert belépőjegy:  1500 Ft
Kertmozi+koncert belépő: 2000 Ft

Barlang

Dunakorzó 18.
Szentendre, 2000 Magyarország