2020. április 15., 09:03
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 5 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Kedves Szentendreiek!

A húsvéti hétvégén újra megtapasztaltuk a szentendreiek példás összekapaszkodását, segítségnyújtását vészhelyzet idején.

Köszönöm a segítséget a Szentendrei Rendészeti Igazgatóság (SZERI), a Polgárőrség, a Szentendrei Rendőrkapitányság, a Városi Szolgáltató, a Polgármesteri Hivatal, a Kulturális Központ, a V-8 uszoda, a Ferenczy Múzeum munkatársainak, a helyi képviselőknek és a civil önkénteseknek. Ezen a hétvégén arra ügyeltünk, hogy Szentendre most kivételesen zárva tarthasson, annak érdekében, hogy a lehető legjobban eleget tegyünk a járványügyi helyzet megkívánta védekezésnek.

A város lakói figyelemmel kísérték munkánkat: a lezárt útszakaszoknál – apróságnak tűnhet, de nekünk nagyon jól esett – rengeteg együttérző megnyilvánulásban volt részünk. Sőt, sokan üdítőt, csokit, süteményt is hoztak magukkal az egészség biztonság és a közrend érdekében az ünnepeket alatt is dolgozóknak. Közben mindig kaptunk jó szót és elismerést is, ami legalább olyan fontos volt, mint a finomságok. Köszönjük! A járványügy vészhelyzetre vonatkozó szabályok keretei között továbbra is minden lehetséges eszközt felhasználunk a koronavírus-járvány megfékezésére.

Sajnos, a kormányzati intézkedések között továbbra sincs egyértelmű szabályozás a lakhely elhagyásról, így nincs kellő felhatalmazásuk a polgármestereknek arra, hogy vissza tudják tartani – településük speciális adottságainak megfelelően – a turistaforgalmat, vagy éppen a bezártságukból kitörni kívánó honfitársaink rohamát. Éppen ezért, a kommunikációs eszközökön túl, csak komoly emberi erőforrásokkal, szervezéssel, megállító pontokat kiépítve tudjuk megakadályozni az indokolatlan turistaforgalmat az előttünk álló áprilisi hétvégéken és a május 1-i, hosszú hétvégén.

Több polgármester társammal ezért kezdeményezni fogom a vonatkozó szabályok mielőbbi meghozatalát, hogy legyen ideje felkészülni minden honfitársunknak, és persze az érintett települési önkormányzatoknak is.

Köszönöm, hogy honfitársaink együttműködőek és alapjában véve szabálykövetők, különösen akkor, amikor partnernek tekintik őket a döntéshozók. Ezt erősítette meg a húsvéti, rendkívüli intézkedéseink tapasztalata is.

Felelősen, szeretettel segítve egymást, vigyázzunk egymásra!

Fülöp Zsolt

polgármester