2021. november 24., 17:16

Egyre több a koronavírusos beteg mind a gyerekek, mind a felnőttek körében. A Helyi Operatív Törzs (HOPT) kiegészült a gyermekorvosok képviselőjével is, a gyermekintézmények vezetőinek kérésére. Annak érdekében, hogy az óvodákban és a bölcsődében csökkentsék a COVID megfertőződés kockázatát, a gyermekorvosok és gyermekintézmények vezetői a szorosabb együttműködés lehetőségeit egyeztették.  A felnőtt háziorvosok képviselője felhívta a figyelmet a most zajló oltási akcióhétre: időpontfoglalás, regisztráció nélkül is felkereshetők a kórházi oltópontok.

ELŐKÉSZÍTIK AZ ÖT–TIZENEGY ÉVES KOROSZTÁLY NAGY LÉTSZÁMÚ OLTÁSÁT
Dr. Bogár Andrea, csecsemő- és gyermekgyógyász, gyermek háziorvos Fülöp Zsolt polgármester felkérésére csatlakozott a HOPT-hoz, a gyermek háziorvosok képviseletében. Bogár doktornő tájékoztatójában elmondta, hogy nagyon sok a felső légúti fertőzés, de egyre több gyermeknél mutatják ki a koronavírus fertőzést is. A gyermekek ebben a hullámban már nem csak tünetmentes vírushordozók és így a fertőzés továbbadói, hanem sokan meg is betegednek. Remélhetőleg az Európai Gyógyszerügynökség még ebben az évben engedélyezi az 5-11 éves kor közötti gyermekek oltását Pfizer/BioNTech vakcinákkal. Ahogy engedélyezve lesz a gyermekek oltása – ami december végén, január elején várható –, a szentendrei házi gyermekorvosok tömeges oltási napot szerveznének a gyermekek beoltására, mert elég sok szülő érdeklődik az oltás iránt. A tömeges oltási napon a körzethez tartozástól függetlenül a gyermekorvosok oltanának, Szentendre Város Egészségügyi Intézményei (SZEI) segítségét kérik a hely biztosításában – mondta a doktornő.
Fülöp Zsolt felkérte a gyermekorvosokat, a SZEI, az iskolai védőnői hálózatot felügyelő Gondozási Központ vezetőit, hogy készítsék elő a gyermekek számára szervezendő nagy létszámú oltási napot.
A doktornő a gyermekek influenza elleni oltására is felhívta a figyelmet. Már hat hónapos életkortól lehetséges a gyermekek immunizációja. A három év feletti korosztály számára adható vakcinák korlátozott számban már rendelkezésre állnak a rendelőkben. A szülők a házi gyermekorvosoknál jelezhetik a védőoltási igényüket. A hat hónapos kortól alkalmazható vakcinából viszont csak jelképes mennyiség érkezett, de az oltóanyag receptre felírható, a gyógyszertárban elérhető a vakcina – mondta.

CSAK EGÉSZSÉGES GYERMEKET VIGYENEK KÖZÖSSÉGBE!
A gyermekintézmények vezetői – Hajnal Szilvia, a Szentendre Városi Óvodák intézményvezetője és Diószegi Istvánné, a Püspökmajor Lakótelepi Bölcsőde igazgatója – kezdeményezték a testület múltkori ülésén, hogy házi gyermekorvos is csatlakozzon a HOPT-hoz. Azért kezdeményezték ezt, mert nagyon sok, felső légúti tünetekkel küzdő gyermeket visznek közösségbe a szülők, akikről nem lehet tudni, hogy csak náthásak vagy COVID-fertőzöttek. Az utóbbi hetekben több óvodai, illetve bölcsődei csoport nem tudott gyermekeket fogadni, mert a beoltott munkatársak megfertőződtek – nagy valószínűséggel a gyermekközösségben –, de a gyerekek között is előfordult kimutatott COVID-fertőzés.
Az intézményvezetők arra kérik a házi gyermekorvosokat, hogy csak személyes vizsgálat alapján engedjék ismét közösségbe a gyógyult gyermekeket, vegyék szigorúbban a közösségbe járó gyermekek vizsgálatát.
A gyermekorvosok képviselője, Bogár doktornő és a gyermekintézmények vezetői közös nyilatkozat közzétételében állapodtak meg, amelyben felkérik a szülőket, hogy a járvány terjedésének lassítása érdekében felelősségteljesebben kezeljék gyermekeik megbetegedését, a betegséget követően a gyermekek közösségbe vitelét. Magyar Judit alpolgármester koordinálásával közvetlen konzultációs fórumot hoznak létre a gyermekintézmények vezetői és a gyermekorvosok számára.
Hajnal Szilvia, az óvodák intézményvezetője az óvodalátogatás alóli felmentés kapcsán elmondta, hogy sok szülő szeretné gyermekét otthon tartani, például azért, mert újszülött csecsemő van a családban.  Intézményvezetőként azonban csak alapos indok miatt adhat felmentést. Sajnos a koronavírus járvány nem tekinthető automatikusan alapos indoknak. Minden ilyen esetben a kérelmező körülményei és a járvány alakulásának függvényében aktuálisan kell mérlegelni és időszakonként felülvizsgálni a felmentést. Ha a kérvényező arról nyilatkozik, hogy súlyos, krónikus beteg van a családban, ebben az esetben is mérlegelnie kell a felmentési döntést. Az intézményvezető az iránt érdeklődött, hogy nem tudnának-e olyan igazolást adni a gyermekorvosok, hogy felmenthető legyen a gyermek a megfertőződés magas kockázata miatt az óvodalátogatás alól. – Orvosi igazolás ilyen indoklással nem adható ki. A korábbi járványhullámok során a közösség látogatása alóli felmentés kérvényezésére a szülőknek volt lehetőségük. A jelenlegi opcióknak, pontos szabályozásnak utána fogok járni – mondta Bogár doktornő.

Dr. Szoltsányi Gábor háziorvos elmondta, hogy sok beteg van, emelkedik a koronavírusos betegek száma. A háziorvosok is oltanak, de a kórházi oltópontokon változatlanul van lehetőség a COVID-védőoltások felvételére, a héten regisztráció, előzetes időpontfoglalás nélkül is van erre lehetőség.

A SZEI intézményvezetője, Dublinszki-Boda Péter elmondta, hogy a COVID-védőoltásokat regisztráció, időpontfoglalás nélkül a kórházi oltópontokon tudják felvenni ezen a héten, mivel a SZEI nem kórház, ilyen könnyített adminisztrációs lehetőségekkel nem rendelkeznek.

A Gondozási Központ Hajléktalanszállóján egyik munkatársa megfertőződött, de a betegsége előtt szabadságon volt, így nem kellett járványügyi intézkedéseket hozni – tájékoztatott Kecskésné Sipos Andrea intézményvezető. – A kolléga kiesése miatt át kell szervezni az ügyeleti rendet, de további megbetegedések, hiányzások esetén muszáj lesz a nappali melegedő jelenlegi tízórás nyitvatartási idejét csökkenteni, ha nem lesz elég munkatárs.

Az iskolaorvos és az iskolavédőnők a tizenkét éven felülieket a kötelező védőoltások mellett oltják COVID ellen is, folyamatosan érkeznek a szülői védőoltási igények. A gyermekek számára tervezett nagy létszámú oltási napba az iskolavédőnői hálózat is bekapcsolódik – átadva a szervezési, logisztikai tapasztalataikat.

A területi védőnőknél előfordult, hogy a felkeresett család nem jelezte, hogy koronavírusos beteg van a háznál, illetve a Tanácsadóban is megjelennek súlyos felső légúti tüneteket mutató szülők a gyermekükkel. A megfertőződés magas kockázata ellenére, egyelőre központi intézkedés még nem függesztette fel a védőnők családlátogatását.

A szociális étkeztetésben, az idősek szállításában nagy gondot jelent, hogy az intézmény két autója nagyon rossz, elhasznált  állapotban van, a javításuk egyre költségesebb. A jövő évi költségvetés terhére lehet megoldani a gépkocsik cseréjét – mondta Magyar Judit alpolgármester.

A Dunakanyari Család- és Gyermekjóléti Intézmény több munkatársa beteg, igazolt koronavírus fertőzött nincsen. A kollégákat azonban nyugtalanítja, ha olyan munkatárssal kell együtt dolgozniuk, aki ugyan be van oltva, de a családjában igazolt koronavírusos beteg van. Az ezzel kapcsolatos szabályokról érdeklődött dr. Mazán Katalin intézményvezető. Dr. Szoltsányi Gábor válaszában elmondta, hogy az eljárásrend szerint, ha valaki egy háztartásban él koronavírusos beteggel, de be van oltva és nincsenek tünetei, akkor nem kell karanténba vonulnia.

Kulturális Központban egy munkatárs koronavírussal fertőződött. Egyelőre úgy készülnek, hogy minden rendezvény megtartható lesz. Ha időben születnek korlátozó intézkedések, akkor, ahogy tavaly is, a rendezvények átköltöznek az online térbe. Szerdán érkezik a karácsonyfa, csütörtökön lesz a díszítés, és mindenkit várnak szeretettel a vasárnapi adventi gyertyagyújtásra.

Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtárban minden szolgáltatás működik. Két kollégájuk hiányzik, az egyikük kontaktszemélynek minősült, a másik kolléga pedig azért, mert a gyermeke iskolai osztályát a fertőzés miatt bezárták. A rendezvények online térbe való költöztetésére felkészült az intézmény, ha korlátozó intézkedések lépnek életbe.

A Szentendre és Térsége TDM Nonprofit Kft.-nél, a Városi Szolgáltató NZrt.-nél és a Rendészeti Igazgatóságnál nincs megbetegedés, minden feladatukat el tudják látni.