A nyáron tartott önkormányzati választások eredményeként bizalmat kapott képviselők szerdán 17 órakor tartották alakuló ülésüket, ahol megválasztották az alpolgármestereket, döntöttek a bizottságok létrehozásáról és összetételéről, illetve a változásoknak megfelelően módosították a Szervezeti és Működési Szabályzatot.
A június 9-én tartott önkormányzati választáson a szentendreiek bizalmát elnyert új képviselő-testület október 9-én 17 órakor tartotta alakuló ülését. Az ünnepélyes rendezvényen Fülöp Zsolt újraválasztott polgármester köszöntötte a képviselőket, illetve a meghívott vendégeket, majd közösen elénekelték a Himnuszt.
A napirend elfogadását követően Szirmai Erika, a helyi választási bizottság elnöke ismertette a 2024. június 9-i helyi önkormányzati képviselő és polgármester választás eredményét. Eszerint Fülöp Zsolt polgármestert újraválasztották a szentendreiek. A képviselő-testületbe egyéni választókerületi képviselőként bekerült tagjai: Drávucz Zsolt, dr. Gondos Gabriella, Herczeg Gábor, Király Miklós, Kun Csaba, Magyar Judit, Pilis Dániel, Varga Csaba, Weszelits András és Zakar Ágnes. Kompenzációs listán jutott a testületbe Balázsfalvi Balázs, Bíró Barna, dr. Filó András és Petricskó Zoltán. Ezt követően először a megválasztott képviselők, majd a polgármester tette le az esküt, illetve aláírták az erről szóló dokumentumot.
Az eskütétel után Fülöp Zsolt arról beszélt, bár mindenki más környezetből érkezik, más családi háttérrel rendelkezik, de abban ugyanolyanok, hogy felelősséggel tartoznak a városnak a Szentendréért végzett munkával. Ennek szellemében kérte fel a képviselőket, hogy együtt „rakják ki Szentendre képét”, mint egy közös puzzle-t, együtt szolgálják legjobb képességeik szerint a várost.
– Mindannyiunknak nagy felelősség a város színe előtt esküt tenni, ezért arra kérem a szentendreieket, a polgármesteri hivatal, az önkormányzati intézmények munkatársait segítsék munkánkat. Ha kell, mutassanak rá hibáinkra, mert ennek a testületnek az a küldetése, hogy bevonja a szentendreieket a döntésekbe. Érezzék az itt lakók, hogy van beleszólásuk abba, mi történik a városban, városrészükben, utcájukban. A képviselő-testület önmagában nem ér semmit – emelte ki Fülöp Zsolt. Majd köszönetet mondott a város minden korábbi vezetőjének a szentendreiek érdekében végzett munkájukért, és hangsúlyozta, semmit nem dobnak ki, amit a mostani testület elődei elértek. Kiemelte, a közös munkában számít a testület minden tagjának együttműködésére.
Petricskó Zoltán képviselő gratulált korábbi vetélytársának, Fülöp Zsolt polgármesternek, majd arról beszélt, hogy most, amikor a társadalom igen megosztott, ami az önkormányzati választási kampányban is érződött, sok mindent el kellett viselni a jelölteknek, nemtelen támadásokat is. Arról is beszélt, hogy az Összeköt Egyesületet azért hozták létre, hogy Szentendréért dolgozzon, és a testületben is ezt fogják tenni.
A negyedik napirendi pontban a polgármester illetményéről szavaztak a képviselők. A vonatkozó jogszabály a 10 ezer és 30 ezer közötti lélekszámú települések polgármestereinek illetményét 975 ezer forintban és 146 250 forint költségtérítésben, a megyei jogú városok polgármestereinek járó 1 300 000 forint 75 százalékában határozza meg, amelytől a testület ugyan nem térhet el, de szavaznia kell róla, mert a polgármester munkáltatója a képviselő-testület. Az előterjesztést egyhangú szavazással fogadták el a képviselők.
A képviselőknek a Szervezeti és Működési Szabályzat (SZMSZ) változásáról is dönteni kellett, hiszen változott a testület összetétele. Így módosítani kellett alpolgármesteri tisztségre, a bizottságok összetételére, a hivatal szervezetére és az ülésrendre vonatkozó, valamint az egyéb, technikai jellegű szabályokat. Az erről szóló előterjesztést 15 igen szavazattal fogadták el a képviselők.
Arról is döntöttek a képviselők, hogy létrehozzák a Közösségi Részvételi és Városfejlesztési Tanácsnok tisztséget. A másik jelentősebb módosítás, hogy a polgármesteri hivatalban létrejön a Környezetvédelmi és Közösségi Részvételi Iroda, amelynek feladata a szentendrei polgárok közügyekbe történő mind erősebb bevonása, és ezzel egyidejűleg a környezetvédelmi ügyek kiemelt kezelése.
A szavazásokat követően az SZMSZ módosításának kihirdetése idejére Fülöp Zsolt szünetet rendelt el, majd titkos szavazással az alpolgármesterek megválasztására került sor. Az új SZMSZ előírásainak értelmében a testület saját tagjai közül az előző ciklusban is alpolgármesteri tisztséget betöltött Magyar Juditot egyhangúlag választotta alpolgármesternek. Magyar Judit megköszönte a képviselők bizalmát.
A másik alpolgármester megválasztása előtt Filó András feltette a kérdést, vajon miért van szükség olyan alpolgármesterre, aki nem tagja a testületnek, milyen képességgel rendelkezik, amivel a megválasztott képviselők nem. Fülöp Zsolt válaszában elmondta, a mostani ünnepi ülés nem alkalmas arra, hogy ennek részleteit megtárgyalják, de biztosította a képviselőt, hogy az önkormányzat működése, a testület munkája során mindenki számára világosak lesznek Gulyás József képességei, amiért pont őt jelölte. A testület ezt követően 13 igen és egy nem szavazattal Gulyás Józsefet alpolgármesternek választotta. (Időközben Petricskó Zoltán távozott, mert csak a testületi ülés és az eskütétel miatt szakította meg kórházi kezelését.) Gulyás József szintén megköszönte a képviselők bizalmát, és elmondta, esküjének megfelelően fogja szolgálni Szentendrét.
A testület következő döntése a két alpolgármester illetményéről szólt, amelyet Fülöp Zsolt polgármester a jogszabályban biztosított lehetőségekhez igazodva a polgármesteri illetmény 90 százalékában javasolt meghatározni. Így az előterjesztés szerint az alpolgármesterek havi illetménye 877 500 forint, amelyet 131 625 forint költségtérítés egészít ki. Magyar Judit esetében ez további 38 650 forint nyelvpótlék egészít ki. A testület Magyar Judit esetében egyhangúlag szavazta meg az illetményt, Gulyás József esetében egy ellenszavazattal. Ezt követően a két frissen megválasztott alpolgármester letette a hivatali esküt, majd aláírta az erről szóló okmányt.
A következő napirendi pontban a bizottságok összetételéről határoztak a képviselők. Eszerint a Pénzügyi és Ellenőrző Bizottság elnökének Herczeg Gábort, tagjainak pedig dr. Gondos Gabriellát, Drávucz Zsoltot, Varga Csabát, Kun Csabát és Balázsfalvi Balázst, a Városfejlesztési, Városüzemeltetési és Környezetvédelmi Bizottság elnökének Drávucz Zsoltot, tagjainak pedig Pilis Dánielt, Bíró Barnát, Király Miklóst, Weszelits Andrást és dr. Filó Andrást választotta meg. A Jóléti és Közösségi ügyek Bizottság elnöke Varga Csaba lett, tagjai pedig Király Miklós, Herczeg Gábor, Bíró Barna, Zakar Ágnes és Petricskó Zoltán. Mindhárom bizottságnak egyhangúlag szavaztak bizalmat a képviselők, ahogy az utóbbi bizottság mellett működő Családvédelmi munkacsoport korábbi tagjainak ugyancsak. Így Both Piroska, Bethlen Béláné, Kovács Miklósné és Merganz Jánosné folytathatta tevékenységét.
Közösségi Részvételi és Városfejlesztési Tanácsnoknak Pilis Dániel képviselőt jelölte a polgármester, 960 480 forintos tiszteletdíjjal. Ennek kapcsán Filó András azt kérdezte, milyen speciális képességekkel rendelkezik a jelölt, amit egyszerű képviselőként nem tud kifejteni. Azt is hozzátette, túlzónak tartja a polgármesteri illetményhez hasonló mértékű tiszteletdíjat. Kun Csaba képviselő egyetértett ugyan azzal, hogy tanácsnokot bízzanak meg meghatározott feladatok elvégzésével, azt azonban nem tartotta jó megoldásnak, hogy főállású legyen a megbízatás, inkább egy harmadik alpolgármesteri tisztség bevezetésén lehetne elgondolkodni. A polgármester válaszában elmondta, egészen más jellegű, és más felelősséggel járó munkával bízzák meg Pilis Dánielt, mint a korábbi tanácsnokokat, és ez magyarázza a főállású megbízatást, illetve a magasabb tiszteletdíjat. A testület a határozati javaslatot 9 igen, egy nem és négy tartózkodás mellett fogadta el.
Végül a testület döntött a képviselők, a bizottsági elnökök és tagok, valamint a tanácsnok tiszteletdíjának emeléséről, többek között azért, mert a covid járvány idején lemondtak az állam által biztosított illetményemelésről. Az előterjesztés szerint a képviselői tiszteletdíj 213 440 forint, a bizottsági tagok tiszteletdíja 240 120 forint, a bizottsági elnökök tiszteletdíja pedig
360 180 forint.
Ennek kapcsán Filó András arról beszélt, hogy túlzónak tartja a képviselők díjazását, és azt javasolta, hogy a minimálbérnél többet egyetlen képviselő, legyen akár bizottsági elnök is, ne kapjon.
Kun Csaba javaslatára a polgármester külön szavazást rendelt el a tanácsnoki tiszteletdíjról. Így a testület 13 igen egy nem szavazattal fogadta el a bizottsági elnökök és tagok tiszteletdíjáról szóló előterjesztést, és 9 igen, egy nem és négy tartózkodás mellett mondtak igent a tanácsnok tiszteletdíjára.
Az ünnepélyes alakuló ülés bezárása előtt a MusicaBeata Vegyeskar előadta Andorka Péter-Orgoványi Anikó: Szentendre című dalt, amit sokan Szentendre Himnuszának is hívnak.
Az eseményről készült képes beszámoló ITT, a videós összefoglaló alább tekinthető meg:
(Fotó: Isza Ferenc/ Szentendre.hu)