2022. január 14., 16:23
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 2 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A városképet évtizedekre meghatározó kérdésben két hetet kapott Szentendre a reagálásra. Online egyeztetés volt a H5 HÉV végállomásának terveiről a héten a Budapest Fejlesztési Központ és az önkormányzat vezetése között.

Miközben a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) szerint a BFK 2021 áprilisától több alkalommal is egyeztetett a szentendrei önkormányzattal a H5 HÉV fejlesztéséről, valójában ezeken a találkozókon a teljes vonal hálózati felújításáról (járatsűrítésről, menetidő változásáról, stb.) kaptak tájékoztatást az érintett települések szélesebb körben, de a szentendrei HÉV-végállomással kapcsolatos részletes terveket máig nem ismertették az önkormányzattal.

A 2022. január 12-ei online találkozón a BFK illetékesei a sajtó számára már decemberben bemutatott prezentációt ismételték meg. Kifejezték együttműködési szándékukat az önkormányzattal, ugyanakkor egyértelművé tették, hogy kész koncepciójuk van a további lépésekre, az engedélyezési tervnek március végéig kell elkészülnie. Az előkészítő beruházó időben és költségvetésben is kötött kereteire hivatkozva hangsúlyozták, hogy amennyiben az önkormányzat érdemi változtatásokat javasolna, a projekt elakadhat. A beruházó közölte, hogy kész átadni az eddig elkészült terveket, és azok véleményezésére két hetet ad. (Frissítve: az ígért dokumentumok január 14-én, pénteken 17:18 órakor elektronikusan megérkeztek.)

A BFK ismertette a közvélemény-kutatásuk eredményeit, elismerve, hogy az nem reprezentatív, és közölték, hogy az ő értékelésük szerint a bevásárlóközpont nem prioritás. Jelezték, hogy a BFK által tervezett fejlesztés önkormányzati ingatlanokat is érint, és ezekre a városi területekre a beruházó igényt tart. A kisajátítás mellett a SZÉSZ módosítását is kérni fogják, mind az épületmagasság, mind a beépítési százalék növelésének tekintetében.

Önkormányzati területeket is érint a fejlesztés 

Fülöp Zsolt polgármester üdvözölte, hogy a szerdai találkozóval végre elkezdődhet a konkrét fejlesztési területre vonatkozó érdemi, kétoldalú szakmai egyeztetési folyamat, egyúttal sajnálatát fejezte ki, hogy a Spar április 7-ei leégése után egy nappal megfogalmazott együttműködési kezdeményezésünk ellenére a kétoldalú tárgyalásra csak most – kilenc hónap elteltével – kerülhetett sor. Az önkormányzat ugyanis nem hátráltatni akarja a projektet, ellenkezőleg: felgyorsítani szeretné a folyamatot. Ezért is szorgalmaztuk, hogy minél hamarabb bekapcsolódhassunk a tervezésbe, hiszen a városképet több évtizedre meghatározó beruházás esetében felelős városvezetés nem mondhat le arról a jogáról és kötelességéről, hogy érdemben befolyásolja a tervezés folyamatát az itt élők érdekeinek, igényeinek megfelelve.

A szerdai egyeztetésen Pilis Dániel alpolgármester, Kiss Gabriella főépítész és a Városfejlesztési Iroda munkatársai több pontosító kérdést is megfogalmaztak a projekttel kapcsolatban. Felvetették, hogy a BFK által bejelentett területfoglalási igények értékes területeket vesznek el az önkormányzati tulajdonú ingatlanokból. Ezek nemcsak értékes, hanem a leégett Spar helyén lévő, illetve a VSZ Zrt. telephelyét érintő, fejlesztési szempontból stratégiai jelentőségű területek. A kisajátítás csökkenti az önkormányzati fejlesztés mozgásterét és a Városi Szolgáltató területéből is értékes részt választ le.

A koncepcióból kimaradt az aluljáró akadálymentesítése

A BFK által tervezett parkolóház megközelítéséhez Budapest irányából hiányzik a közvetlen közúti kapcsolat, valamint a parkolóházból a Dunakorzó is nehézkesen közelíthető meg. A terveken felvázolt indirekt (Rózsakerti parkolót megkerülő) megközelítési lehetőség további önkormányzati zöldterületek és parkolóhelyek elvételével jár. A terv nem foglalkozik a Duna-parton vezetett EuroVelo és – a HÉV-állomástól Dömörkapuig megtervezett – városrészeken át vezetendő VEKOP-kerékpárút összekötésével. Ezt szintén ezen a fejlesztési területen kell megoldani, ami a tervezett közúti kapcsolatokat is befolyásolja, egyebek mellett a 11-es útra tervezett gyalogátkelő helyszínét is meghatározza. Az önkormányzat hiányolta még a meglévő aluljáró akadálymentesítését. Ezek az új közúti kapcsolatok a Magyar Közút 11-es út felújításával kapcsolatos terveiben nem szerepelnek.

Az önkormányzat jelezte, hogy a két fejlesztési terület között szerencsés lett volna belső közúti kapcsolat megteremtése, hiszen mindkét területen több száz férőhelyes P+R parkolót alakítanak ki.

Korábban több koncepcióterv is született az intermodális csomópont és szolgáltató központ egységes fejlesztésére vonatkozóan, ezeket nem láttuk visszaköszönni a BFK által felvázolt koncepcióban.

A tárgyalások folytatódnak: a szentendrei önkormányzat kezdeményezésére két hét múlva szakmai egyeztetés lesz a beruházó tervezőinek bevonásával a műszaki és jogi kérdésekről.

Találkozás a tervezőkkel a Szentendrei Építész Egyletben

Húsz-huszonöt helyi építész részvételével január 13-án, a Szentendrei Építész Egylet kezdeményezésére szakmai beszélgetés volt az Építész Stúdió munkatársaival, akik a H5 HÉV vonal fejlesztésével kapcsolatos építészeti-tervezői munkára tavaly márciusban kaptak megbízást. Fialovszky Tamás és Kenéz Gergely elmondták, hogy három hónapjuk volt a H5 teljes vonalának építészeti tanulmányának elkészítésére. Az engedélyezési terveket 2022 márciusáig, a kiviteli terveket az év végéig kell befejezniük. Elmondásuk szerint a céljuk a belváros tradicionális látképe és a HÉV környéki ipari területek közé ékelődő állomás építészeti tervezésekor „semleges” karakterű megoldásokra törekedtek.

A szentendrei építészek az elkészült tervekkel kapcsolatban számos kritikai észrevételt fogalmaztak meg, elsősorban a perontető léptékét bírálták. Megjegyezve, hogy az utazóközönség érdekeit nem szolgálja az sem, hogy a peron kialakításánál nem vették figyelembe az uralkodó szélirányt.

Az önkormányzat már augusztusban kezdeményezte erre a területre vonatkozóan Szentendre Építési Szabályzatának (SZÉSZ) közös módosítását, ezt azonban a beruházó BFK válaszában „korainak” minősítette, és erre azóta sem került sor.

„Hermetikusan elzártak minket a tervezőktől. Decemberig, amikor a BFK ismertette a terveket, azt sem tudhattuk, hogy ki végzi ezt a munkát. Holott az állomás környéke urbanisztikai szempontból összetartozik, a leégett Spar környéke, a HÉV- és buszpályaudvar, valamint a 11-es út szomszédos szakasza szerves egység, olyan városképileg meghatározó terület, amely összehangolt építészeti tervezést igényelne. Erre azonban a jelenlegi ismereteim alapján nem sok esélyt látok” – hangsúlyozta az esemény után a Szentendre.hu érdeklődésére Kiss Gabriella, Szentendre főépítésze.

 

(Borítókép forrása: BFK)