Tisztelt Ünneplő Közösség!
Két éve, 2020. augusztus 20-án a küldetésről beszéltem. Személyes küldetéseinkről, melyeket mindannyiunknak meg kell találnunk. Erre hoztam három szentendrei példát: Pelle Csillát és az ő Édeni édességboltját, ami több, mint egy csokibolt. Török Katalint, aki gyűjti, őrzi Szentendre történelmének darabjait. És Radujko Milicát, aki 1956-ban a Fő téri boltból kiszaladva magához vette az elhagyott, síró kisfiút, férjével örökbe fogadta és fölnevelte.
Egyéni küldetések, egyéni példák.
Tavaly, 2021-ben a küldetésre három külföldi példát említettem: Alexandr Szolzsenyicint, aki megmutatta, hogy a jó és a rossz harca bennünk, bennem, a szívünkben folyik, és nem mindig a másik ember a hibás kizárólag.
Lara Boydot, kanadai agykutatót, aki felfedezte, hogy az agyunk felnőtt korunkban is változik, fizikálisan is: nem mindegy, mit nézünk, mit olvasunk, mivel azonosulunk. Káros az egyoldalúság, káros a harag, káros a gyűlölet, káros a bosszú, káros a magány.
És harmadszor Albert Einstein történetét, amikor tanársegédje megkérdezte Einsteint, miért adja fel újra a diákoknak ugyanazt a feladatsort, amit tavaly, hiszen a diákok már ismerik a megoldást és a válaszokat. Einstein azt válaszolta, hogy a kérdéssor ugyanaz, de a válaszok már nem.
Idén is a küldetésről szóló példát hozok, egy igazi nagy család történetét. Mindannyian ismerünk ilyeneket, akik számontartják még a legtávolabbi rokonokat is, együtt ünnepelnek. Ennek a családnak két meghatározó ága jó ideig egymást segítette, és nemcsak szavakban, hanem tettekben is. Együtt örültek a család gyarapodásának, sikereinek, együtt siratták el hozzátartozóikat. Ahogy az lenni szokott, ez a család is szembe került azzal, hogy az anyagiak, az előrejutás lehetősége szembefordította a családnak ezt a két ágát.
Nemcsak, hogy szembefordultak egymással, de mindent elkövettek azért, hogy a másik fölé kerekedjenek. Nem riadtak vissza külső személyek bevonásától sem, saját pozíciójuk erősítésére. Ennek a családi viszálynak nemcsak lelki sérülések lettek a következményei, hanem bizony halál és testi rokkantság is. Ebben a helyzetben fájdalmat okoztak egymásnak és környezetüknek is. Mindenki megszenvedte ezt a kilátástalan helyzetet. Megoldhatatlannak látszott a konfliktus.
A történetnek ezen a pontján két megoldás volt lehetséges: egyik a helyzet közös rendezése, a másik pedig a nyers erőszak és a pozíciók maradéktalan kihasználása, ami egyértelművé tette a viszonyokat. A család történetében itt ugrok egyet, mert a vége az izgalmas. Ugyanis a „győztes ág” családfője élete utolsó időszakában egészen átértékelte a történteket, a maga szerepét, és ezt családjában is és a másik ágban is elfogadták, megbocsájtottak egymásnak. Nem akarták utólag igazolni magukat. Nem akarták a saját vélt vagy valós igazságukat a másikkal elfogadtatni, feltétel nélkül újra bíztak egymásban. Ez a későbbi generációkban is meglátszott, tisztelték a másikat és ennek mások előtt is hangot adtak.
Mi ebben a történetben az üzenet? Miért hoztam augusztus 20-án ezt a példát?
Tanulság, hogy a jó folyamatok sem tartanak örökké. Ahogy a nagy családban a harmonikus kapcsolat nem marad meg minden generációban, hiszen a pénz, a hatalom, a másik fölé kerekedés ösztöne is ott van, mint lehetőség. Nem vagyunk bebiztosítva a rossz döntések ellen, amiknek a következménye rombolás, nem csak mentálisan, hanem fizikálisan is. De ahogy a béke sem örök idejű, úgy a rossz döntéseknek sem kell azoknak maradniuk, lehet változtatni, meg lehet törni a rossz folyamatokat. Szabadságunk van erre is. Lehet bátorságunk akár egyedül is másként viselkedni, mint ahogy az „várható lenne”.
És miért mondom ezt a példát augusztus 20-án?
Mert ez a család, magyar család, akik emberi tulajdonságaikban nem különböztek tőlünk, mégis pozitív példák lehetnek előttünk. Mert voltak közöttük olyanok, akik mertek és tudtak megváltozni. Mertek dönteni úgy, hogy nem lehettek biztosak benne, hogy mi lesz a következménye a bátor kiállásuknak. És hogy melyik ez a magyar család? Ez az Árpád-ház. Ennek két meghatározó ága, akik történetét iskolákban tanultuk. Mégis nem gondoltuk, gondoljuk végig, hogy a Szent István nevével fémjelzett, általa kicsúcsosodó családi harcnak milyen következményei voltak a család másik ágával szemben. Bizony megöltek közülük sokakat, uralkodásra alkalmatlanná csonkítottak másokat.
István ága kihalt, hiszen fiú utód nélkül maradt, az Árpád-ház a másik ágon maradt fenn és adta neves királyainkat, például Szent Lászlót, akinek Vazul volt az édesapja. Szent László kezdeményezte István király és Imre herceg szentté avatását.
Pelle Csilla, Török Katalin, Radujko Milica, Szolzsenyicin, Lara Boyd, Einstein, Szent István, Szent László nem különböztek tőlünk, hiszen nekik is megvoltak a saját hiedelmeik, az érzelmeik ugyanúgy befolyásolták őket, ugyanúgy ismerték a környezetüket, akár a tények, akár a számok alapján, vagy ugyanúgy volt saját igazságuk, mint nekünk. Számukra nyilvánvalóvá vált, hogy az igazság ismerete nem elég a változáshoz, a cselekvéshez. Ezért biztatást jelentett számukra az, hogy felelősek voltak embertársaikért és a közösségért. A szó minden értelmében helyreállították, gyógyították a környezetüket a maguk lehetőségei szerint.
Mertek a hétköznapokban másként viselkedni. Ők 2022. augusztus 22-én, hétfőn is így élnék az életüket, …és mi?