2020. április 13., 19:10
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 4 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Szentendrei Éléstár néven élelmiszeralapot hoz létre a város a koronavírus járvány miatt nélkülözők megsegítésére. A cél, hogy az összegyűjtött élelmiszert önkormányzati felügyelettel juttassuk el a rászorulók számára. A tároláshoz legalább öt hűtőgép felajánlását kéri a város. Az élelmiszer-adományokat április 16-ától fogadja a városi alap.

Az élelmiszeralap létrehozását a Helyi Operatív Törzs és a Családsegítő kezdeményezte, a terv megvalósítása Fülöp Zsolt polgármester támogatásával húsvét hetében indult. A Szentendrei Éléstár működését a város intézményei segítik, alapját az önkormányzat 500 ezer forintos támogatása adja.

A város élelmiszeralapjának a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár ad helyet, a készlet kezelését a könyvtár és a bölcsőde dolgozói, illetve a Családsegítő egy munkatársa vállalta. A szükséges hűtőkapacitás biztosításához azonban a lakosság segítségét kéri az önkormányzat: legalább öt, működőképes, tiszta hűtőt kérünk, kölcsön, az élelmiszeralap működésének idejére. A hűtők szállításában a Városi Szolgáltató segít. A cél olyan élelmiszerkészlet összegyűjtése és biztonságos tárolása, amely a járvány idején biztosítja a nélkülözők  részbeni ellátását.

A Szentendrei Éléstár betétei:

  • magánszemélyek adományai a vásárlást igazoló blokk bemutatásával

Az élelmiszeralap által támogatottak köre (személyi igazolványt, szentendrei lakcímkártyát bemutató helyi rászorulók):

  • rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult családok
  • igazoltan fogyatékossággal élő polgárok
  • segélyezetti körbe tartozó személyek
  • a Családsegítő központ által rászorultnak minősített családok.

Mit kérünk a betétesektől?

Azt kérjük, hogy bevásárlásaik során gondoljanak a nélkülözőkre és rászorulókra, és vásároljanak olyan élelmiszereket, amelyeket ők maguk hasznosnak és kívánatosnak tartanak.

Ne feltétlenül ragaszkodjunk az olaj, liszt, cukor, tej, tészta alap élelmiszerekhez, vannak családok, akik nem jutnak hozzá pl. feldolgozott húskészítményekhez, gyümölcshöz, csokoládéhoz, süteményhez, kávéhoz, tehát nekik örömet okoznának ezek a termékféleségek is. Tőkehús, élő hal, előhűtött húsok, mirelit termékek, házi készítésű ételek, sütemények nem kerülhetnek az élelmiszeralapba.

Adományként olyan élelmiszereket fogad az alap, amelyek szavatossága jól láthatóan fel van tüntetve a csomagoláson, és lejárati időn belül vannak. Élelmiszereken kívül tisztítószereket is várunk.

Mit vállal az önkormányzat?

Biztosítja a hét 3 napján (szerdától péntekig) 14-18 óráig a felajánlott, bizonylatolt termékek bevételezését az élelmiszeralapba, és gondoskodik arról is, hogy megfelelő kontroll mellett a Szentendrei Éléstárba betérő ügyfelek kéthetente legfeljebb 1 alkalommal élelmiszert, tisztítószert vételezhessenek, alkalmanként, családonként, legfeljebb 10 ezer Forint összeghatárig, térítésmentesen.

Egyedülálló személyek legfeljebb kéthetente 1 alkalommal 5 ezer Ft összeghatárig jogosultak a szolgáltatásra, nagycsaládok kéthetente 15 ezer Ft összeghatárig.

Az alapot használók kiskönyvet kapnak, melyet a Szentendrei Éléstár ügyfele minden alkalommal köteles magával hozni és bemutatni azt.

A szolgáltatás ingyenes és csak a helyszínen vehető igénybe.

Az élelmiszeralap a tervek szerint április 16. csütörtök 14 órától fogadja a felajánlásokat, az élelmiszerosztás pedig várhatóan az ezt követő héten indul.

Az adományozók nevét, amennyiben ahhoz az érintettek hozzájárulnak, a városi honlapon közzétesszük.

Az adományozók hozzájárulásával, közülük 10 főt sorsol ki az élelmiszeralap vezetése, akik gálavacsorán vesznek részt a veszélyhelyzet megszűntét követően.

A Szentendrei Éléstár működtetéséhez hűtőgép felajánlásokat vár az önkormányzat. Kérjük, támogassák kezdeményezésünket! Segítsenek, hogy segíthessünk!

A hűtőgép felajánlásokat szíveskedjenek a Városi Ügyfélszolgálaton jelezni.

Köszönjük!