Spar áruház és környéke: újabb pályázat két szakaszban
A leégett Spar áruház és környéke fejlesztésére kiírt pályázatra nem érkezett ajánlat, így a város vezetése azt javasolta: újabb, ezúttal két szakaszban kiírt pályázatban keressenek beruházót a feladatra. A képviselők az elképzelést támogatták.
Fülöp Zsolt polgármester elmondta, az eredeti kiírásban az egész terület megújítása volt a cél, gazdasági és jogi problémák miatt erre azonban nem érkezett ajánlat. Tárgyalásokat folytattak a tulajdonosokkal, akik közül a Spar közölte, mindenképpen áruházat szeretne a területen. Ezért a fejlesztést több lépcsőben tervezik.
Az első lépcsőben az önkormányzati tulajdonban lévő területre fókuszál a fejlesztés. A befektető első számú feladata a leégett épület lebontása lenne, majd ezen a területen – felhasználva a már meglévő parkolót és a murvás parkoló néven ismert területet – 150 jármű befogadására alkalmas P+R parkoló építése. Ez a terület később bővíthető a MOL kút felé, mert az elköltözik a területről.
A másik ütem fejlesztési területe a leégett áruháztól északra lévő terület. Itt rendezetlenek a tulajdonviszonyok, ugyanis a terület önkormányzati tulajdon, a felépítmények magántulajdonban vannak. A pályázó feladata, hogy a felépítmény-tulajdonosokkal tárgyaljon a megvalósításról, illetve hogy a területen tervezett infrastrukturális és zöld fejlesztéseket megtervezze és végrehajtsa. Amennyiben erre tíz éven belül nem kerül sor, az önkormányzat jogosult újabb pályázatot kiírni a terület fejlesztéséről.
Az eljárás lassúságát firtató kérdésre válaszolva a polgármester elmondta, jelentősen felgyorsulhatna a beruházás, ha azt a kormáy nemzetgazdaságilag kiemelt beruházásnak minősítené. Hozzátette, ezt a Spar leégését követően azonnal kezdeményezte, levelére azonban azóta sem érkezett válasz.
Mintegy ezer fa gondozására ír ki közbeszerzést a VSZ
Sürgősségi indítványként tárgyalta a testület, a Városi Szolgáltató (VSZ) faápolási közbeszerzését. A feladat az önkormányzat tulajdonában álló területeken lévő 900-1000 fa koronájának gallyazási, fa visszavágási, száraz fák kivágási munkái. A megbízást a testület döntése értelmében a Garden Kertészeti és Erdészeti Szolgáltató Kft. nyerte el nettó 29 990 100 forintos ajánlatával, és egyúttal felhatalmazta a VSZ vezérigazgatóját az eredmény kihirdetésére és a szerződéskötési moratóriumot követően a közbeszerzési szerződés megkötésére.
Pályázat a Paprikabíró 20. szám alatti ingatlan hasznsítására
Szintén sürgősségi indítványként tárgyalták a képviselők a Paprikabíró 20. szám alatti, évek óta üresen álló ingatlan ügyét, és úgy döntöttek, hogy pályázatot hirdetnek annak hasznosítására.
Parkolási rendelet kiegészítése, új szabályokkal egészül ki a jogosulatlan parkolóhasználat
A képviselők a parkolási rendeletet is módosították az ülésen. Szükség volt ugyanis annak pontosítására, hogy a kedvezményes várakozás érdekében történő előzetes regisztráció során mely okmányokat, igazolásokat kell bemutatni személyes ügyintézés során, valamint, milyen adatokat kell az üzemeltető rendelkezésére bocsátani elektronikus ügyintézés alkalmával. A rendeletmódosítás arra is kitér, mely esetekben minősül jogosulatlannak parkoló használata. Részletek a témáról szóló cikkünkben >>>
Kifizethetetlen magasságban a földgáz ára
Ugyancsak sürgősségi indítványként hallgatták meg a képviselők a földgázközbeszerzésre érkezett ajánlatok tapasztalatait. Eszerint összesen egyetlen ajánlat érkezett, amely 17,5-szeres áron történő szállításról szólt.
Fülöp Zsolt polgármester elmondta, ahogy a hírekben mindenki hallhatja, az ország összes önkormányzata nagyon komoly bajba kerül az egekbe ugró energiaárak miatt, ha nem kap kormányzati segítséget, függetlenül attól, hogy kormánypárti vagy ellenzéki önkormányzatról van-e szó.
A város helyzetét elemezve arról beszélt, hogy 2021-ben 700 ezer köbméter gázt kötött le Szentendre 72 millió forintos áron. Ehhez képest a most kapott ajánlat 1,26 milliárd forint ugyanerre a mennyiségre. Ez akkora összeg, amit az önkormányzat nem tud kifizetni, ezért érvénytelennek nyilvánították a közbeszerzést. Hozzátette, ugyanakkor tény, hogy az utóbbi néhány napban már csökkenő tendenciát mutat mind a földgáz, mind az elektromos áram ára. Most mindenki az európai fejleményekre vár, illetve hogy annak milyen hatása lesz Magyarországra.
– Az elektromos áram esetében, illetve annak kapcsán, hogy miként lehetne takarékoskodni, számításokat is végeztünk. Ez a közvilágítás esetében azt mutatta, hogy 2020-ban erre a célra 38 millió forintot költöttünk, idén ez már 58 millióra rúg, jövőre pedig 120 millió forint lesz. Amennyiben éjféltől megszűnne a közvilágítás, úgy 24 millió forintot spórolnánk, ennek azonban komoly veszélyei lennének, ezért ez az a kategória, amin nem szabad és nem érdemes takarékoskodni – mondta Fülöp Zsolt.
Hozzátette, ennek a logikának a mentén kell dönteni, hogy mely intézménynél, hogyan lehet és kell takarékoskodni. További gond, hogy a fűtőmű esetében még nem ismert az érvényes földgázár. Amennyiben a kedvezőtlenebb forgatókönyv következik be, akkor a fűtőműnek 80 milliós vesztesége keletkezik a következő három hónapban. A V8 uszoda esetében szintén kifizethetetlen lenne a fűtés költsége.
A polgármester a tankerület vezetőjével tárgyalást folytatott arról, hogy mi lenne a helyzet, ha a régió összes iskolájának úszásoktatására Szentendrén kerülne sor, de azt a választ kapta, hogy erre nincs lehetőség, sőt, még a szentendrei úszásoktatást sem biztos, hogy finanszírozni tudják. (Időközben megérkezett erről a hivatalos értesítés: a KLIKK nem támogatja a szentendrei iskolások úszásoktatását – a szerk.)
Fülöp Zsolt azt is elmondta, hogy ilyen körülmények között igyekeznek a város működését biztosítani, amelynek során elsődleges szempont a gyermek és szociális intézmények működtetése lesz.
Mindenki kormánytámogatásra vár
Lang András képviselő emlékeztetett, lassan egy évtizede a rezsivédelemről hallunk, miközben kiderült, évekig drágábban kaptuk az energiát, mint a világpiaci ár. Most pedig azt látjuk, hogy nyugaton, de a régióban is kormányzati támogatást kapnak a vállalkozások és a lakosság is. Eközben nálunk semmit nem hallani arról, hogy bármiféle támogatás érkezne az önkormányzatokhoz, vállalkozásokhoz, pedig köztudott, hogy a magas energiadíjak miatt sok vendéglő például Szentendrén is bezárni készül a téli hónapokra. Azt sem tudni, hogy hol van – vagy egyáltalán létezik-e – az az ötödáron kapott földgáz, amiről a miniszterelnök moszkvai látogatásán „Putyin elvtárs beszélt”.
A képviselő hozzátette, az országban 800 ezer rosszul szigetelt úgynevezett „Kádár-kocka” ház van, amelynek éves fűtéséhez szakértők szerint 6000 köbméter földgázra van szükség. Értesülése szerint ezért több kisebb településen is arra készülnek, hogy a faluházba költöztetik az idősebbeket, illetve a veszélyben lévőket. Ugyanakkor nem vitatta, hogy nehéz helyzetben van a kormány, de mindenki, a lakosság, a vállalkozások és az önkormányzatok segítségre várnak.
Péntekenként zárva lesz a hivatal
Drávutz Zsolt képviselő felvetette, a közvilágítás lekapcsolása helyett érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy korlátozzák a polgármesteri hivatal nyitvatartását.
Fülöp Zsolt válasza szerint már dolgoznak a megoldáson: valószínűleg péntekenként zárva lesz a hivatal, és így csökkentik az energiafelhasználást, hiszen így a hétvégén három napon keresztül csak temperálni kell az épületet. A hét utolsó munkanapján otthonról dolgoznak majd a munkatársak. Ennek bevezetését nagyban segítik a koronavírus-járvány alatt bevezetett home office tapasztalatai. Egyébként az összes városi intézmény tekintetében észszerű takarékossági intézkedéseket gondolnak végig.
A képviselők végül eredménytelennek nyilvánították a közbeszerzést, illetve arról döntöttek, hogy újra kiírják a közbeszerzési eljárást.
A testület arról is döntött, hogy Diószegi Istvánné, a Püspökmajor Lakótelepi Bölcsőde 2022. október 31-én lejáró intézményvezetői megbízását öt évvel meghosszabbítja azzal, hogy köszönetét fejezi ki eddig nagyszerű munkáját.
SZÉSZ-módosítás: a nagyszámú lakásépítés mérséklése
Az Ábrányi Emil programban vállaltaknak megfelelően a városvezetés már 2019 novemberében kezdeményezte, hogy a képviselő-testület határozatban döntsön Szentendrei Építési Szabályzatának (SZÉSZ) átfogó felülvizsgálatáról. A 2020 februárjában hozott határozat szerint e felülvizsgálatot két ütemben kell elvégezni. Az első ütemben kizárólag a SZÉSZ szövegének felülvizsgálata és módosítása készül el. Ez a munkaközi egyeztetési tervezet került a képviselő-testület elé a mostani ülésen. A képviselők – elfogadva a polgármester javaslatát – áttekintették a SZÉSZ-módosítás főbb döntési pontjait, és a következő testületi ülésére ismét napirendre tűzte az előterjesztést. Cikkünkben részletesen írtunk a napirend tárgyalásáról >>>
Felülvizsgálják a napelem-telepítés szabályait
Az elmúlt időszakban felerősödő energiaválság, megemelkedett gáz- és villamos energia árak választások elé állítják, illetve változtatásra kényszerítik az energia-felhasználókat. Egyre többen használnák a megújuló energiaforrásokat, amihez tartozó berendezések (napelem, hőszivattyú, klímaberendezés kültéri egysége stb.) városképi szempontból meghatározó elemek lehetnek, ezért azok telepítése különös figyelmet érdemel.
A jelenlegi szabályozás szerint az egész belvárosban tilos napelemet telepíteni. Az új szabályozás a szűk történelmi városmagon kívüli belvárosi területeken lehetővé teszi a napelemek elhelyezését úgy, hogy azok közterületről ne legyenek láthatók, a város egyéb területein nincs megkötés.
Felmerült az igény egy, a jelenleginél még megengedőbb szabályozás megalkotása iránt annak érdekében, hogy a fogyasztók anyagi terhei ezzel is csökkenjenek és a napenergia hasznosítását elősegítse. Az előterjesztés a településképi rendelet ez irányú felülvizsgálatát javasolja. A testület egyetértett az előterjesztéssel.
A rezsinövekedéssel járó terheket ellensúlyozandó, megemelték a támogatásokat
A testület következő döntésével a megemelkedő rezsiköltségek miatt a fűtési kiadásokhoz nyújtott támogatás összegét havi 7 000 forintról 10 000 forintra növelte a tűzifa juttatásban részesülők számára, a jogosultak számát is megemelte 15-ről 20 főre emelte. A villamosenergia fűtés esetében ötezer, földgázfűtés esetén pedig 10 ezer forint támogatást kaphatnak a pályázó rászorulók. Ez utóbbi esetben vagy egyik, vagy másik támogatást kaphat a jelentkező.
A képviselők következő döntése értelmében, miután a Péter Pál Alapítvány a jövőben nem tart igényt a Gondozási Központ tetőterében korábban kapott helyiségek használatára, azok ismét a Gondozási Központ céljaira hasznosíthatók.
A testület tudomásul vette, hogy a Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt. a számára átadott kompenzációval elszámolt, a megspórolt 37,6 millió forint visszautalásától az önkormányzat eltekint, mert az az intézmény működésének szezonalitásából adódott.
A testület következő döntésében elfogadta a 2022. évi költségvetés módosítását az alábbiak szerint. A költségvetés főösszege 183,8 millió forinttal emelkedett, amely a központi költségvetéstől kapott június, illetve július hónapokban kapott 23,8 millió forintos növekményből, az önkormányzati intézmények által kért 182,7 millió forintos növekményből, valamint az egyéb jogcímen elszámolt összeg 22,7 millió forintos csökkenésből tevődik össze. Magyar Judit alpolgármester elmondta, az energiaköltségek és az infláció emelkedése miatt minden bizonnyal a későbbiekben is módosítani kell még a költségvetést.
Módosult a vagyonrendelet
Az önkormányzati vagyonrendelet módosítására is sor került a testületi ülésen. A Kúria Önkormányzati Tanácsa ugyanis az önkormányzati rendelet 3-6. §-át más jogszabályba ütközés miatt a 3. § (2) bekezdés bevezető szövege és h) pontja kivételével hatályon kívül helyezte a következő magyarázattal. „Az önkormányzati vagyonrendeletben a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű, forgalomképtelen ingatlan vagyon, illetve a korlátozottan forgalomképes ingatlan vagyonmegállapítása a beazonosíthatóság szempontjából kellő konkrétsággal kell, hogy történjen, a vonatkozó törvények felhatalmazása keretei között.” A jelzett hiányosságokat pótolták, és ezeket jóváhagyták a képviselők.
A testület következő döntése értelmében a szervezet Szervezeti és Működési Szabályzata (SZMSZ) is módosult, miután az időközi választáson mandátumot nyert Szabados András önkormányzati képviselő a 2022. augusztus 30-i rendkívüli testületi ülésen letette képviselői esküjét. Az új képviselő a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság tagjaként dolgozik a jövőben, a bizottság jelenlegi tagja, Kiss Károly Andrásné pedig a Jóléti Bizottság tagja lesz. Továbbá az ülésrendet is módosította a határozat.
A következő napirendi pontban arról döntöttek a képviselők, hogy a Szentendre Város által alapított Semmelweis díj odaítélhetőségét kiterjesztik. Jelenleg a városban dolgozó, kiemelkedő teljesítményt nyújtó orvosok részére adományozható, munkájuk elismeréseként. A mostani döntés értelmében az elismerést a jövőben Szentendre Város Egészségügyi Intézmény alkalmazottai is megkaphatják.
Elengedik a közterülethasználati díjat
A rezsicsökkentés átalakítása miatt megsokszorozódó energiadíjak, valamint a kiugróan magas hazai infláció miatt nehéz helyzetbe kerülő szentendrei vendéglátóipari vállalkozások terhei is megsokszorozódnak, miközben jelentősen visszaesett a városba látogatók száma. A képviselő-testület erejéhez igazodva azzal igyekszik segíteni a helyben működő vendéglátósok tevékenységét, hogy 2022. október 1. és 2023. január 31. között, a közterülethez közvetlenül csatlakozó vendéglátó és kiskereskedemi üzlet használója a közterületet térítésmentesen használhatja, azaz nem kell közterület-használati díjat fizetni.
A képviselők arról is határoztak, hogy az önkormányzat a 2020 őszén – a civil szervezetek működésének támogatására – létrehozott Szentendrei Civil Ház kapuit a Szentendrei járásban bejegyzett praxisközösségek előtt is megnyitja, hogy ilyen módon segítse azok szakmai működését, helyszínt biztosítva a nagyobb létszámot igénylő szakmai fórumok, előadások számára. Egyúttal megbízta Pilis Dániel alpolgármestert, hogy az egyedi megállapodás megkötéséhez szükséges tárgyalásokat folytassa le.
Döntöttek a képviselők, hogy az idén is kiírják a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot 500 ezer forintos keretösszeggel. Szentendre jelenleg 8 „A” típusú felsőoktatásban résztvevő hallgatót támogat, havi 6 200 forint támogatással, amelyhez a pályázat kiírója – Kulturális és Innovációs Minisztérium megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő – további 5 000 forint támogatást nyújt.
Megvannak a Barackvirág utcai csapadékvíz-elvezetési rendszer kivitelezői
A Barackvirág utcai csapadékvíz-elvezetés és esőkertépítés kivitelezőiről is döntés született. Az önkormányzat lezárta a közbeszerzési eljárást, és ennek értelmében a csapadékvíz-elvezető rendszer megépítésére az ÚTSZERVÍZKft. kapott megbízást 93,4 millió forintos megbízási díjjal, az esőkert építéséről szóló megbízást pedig a Deponátor Magas- és Mélyépítő Szolgáltató Kft. kapta, amely 18,5 millió forintos árajánlatot tett.
A képviselők arról is döntöttek, hogy a Szentendre 10203 hrsz-ú, a Kaptató utcában lévő ingatlant kijelöli értékesítésre, szerződésen alapuló rendelkezési jogot korlátozó tilalom bejegyzése mellett.
A képviselő-testület következő három határozatában elfogadta Fülöp Zsolt polgármesternek a legutóbbi ülés óta történtekről, a lejárt határidejű határozatokról, illetve a népjóléti igazgatás területén átruházott hatáskörben tett intézkedésekről szóló beszámolóját.
Ezt követően az adóbevételekről szóló tájékoztatót hallgatták meg a képviselők. Ennek legfontosabb adata, hogy az év első hét hónapjában a tervezett éves bevétel 53,04 százaléka folyt be. A tájékoztató szerint ez nem azt jelenti, hogy az év hátralévő hónapjaiban is hasonló lesz a teljesítés, mert nem tudni, hányan fizették be előre akár a 2022. évre vonatkozó teljes adót.
Ugyanakkor tény, hogy az idei év első hét hónapjának adóbevétele elmarad a korábbi évek adóbevételeitől. Az iparűzési adóbevételen kívül a többi adónemben növekedés látható. Az iparűzési adó adónemben a bevétel csökkenése részben a kisvállalkozói nyilatkozatok miatti egyszázalékos adómérték miatt, részben pedig néhány nagyobb cég túlfizetésének visszaigényléséből származik.
A részletek azt mutatják, hogy a 8 millió forintra tervezett idegenforgalmi adót már most túlhaladta a bevétel, hiszen 9,56 millió forint érkezett az önkormányzat számlájára. Még ennél is nagyobb a túlteljesítés a talajterhelési díj esetén, hiszen a tervezett hatmillió forintos bevétellel szemben 15,9 millió forint a bevétel összege.
Tízmillióval több jut idén a Városrészi Költségvetésre
Ezt követően képviselők a Városrészi Költségvetés 2022 programról szóló tájékoztatót hallgattak meg és fogadtak el. Idén másodszor indította el a városvezetés az Ábrányi Emil programban vállalt – az állampolgári részvételre, közös tervezésre és városrészi fejlesztésre épülő – közösségi költségvetést. A feszített költségvetés ellenére idén 60 millió forintot különített el erre a célra a képviselő-testület, 10 millió forinttal többet, mint tavaly. Idén új elemként jelentek meg a programban a közösségi gyűlések.
Bővebben cikkünkben >>>
Tájékoztató a Nagyposta előtti téren Deim Pál alkotásának felállításáról
Ezt követően a Deim Pál szobor állításának előkészítéséről hallgatott meg tájékoztatót a testület. Eszerint Szentendre Város polgármestere civil kezdeményezésre erősíteni szeretné a nagyposta előtti tér „városkapu” és kreatív befogadó tér funkcióját, amelyhez kiváló lehetőséget biztosít Deim Pál: Tájékozódási plasztika (1976) című munkája. A szobor felállításának aktualitást ad Deim Pál születésének 90. évfordulója. A szobor felállításához a testület június 15-én tartott ülésén már elvi támogatást adott. A tervtanács a technikai megvalósítás részleteit már júliusban megtárgyalta, a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően szakvéleményt beszerezte. A közterület átalakításával kapcsolatos elképzelések kialakítása is megkezdődött. A szobor felállításával kapcsolatosan azonban csak a beérkező árajánlat ismeretében tud majd dönteni a testület.
Elmarad a testvérvárosok sportfesztiválja
Helyes Imre képviselő, a külkapcsolatokért felelős tanácsnok beszámolója szerint a szeptemberre Szentendrén tervezett ifjúsági sportfesztiválja elmarad, mert három testvérváros is visszalépett az eseménytől a kiskorú résztvevők szüleivel történt egyeztetést követően.
Mellőzzük a politikai propagandát a testületi ülésen
Júniusban a nemzeti összetartozás ünnepén városunkba látogatott Fazakas Miklós, Zilah alpolgármestere. A testvérvárosi kapcsolataink alakulásáról folytatott megbeszéléseken egyetértés volt abban, hogy keresni kell további intézményi, civil és egyházközösségi szinten megvalósítható együttműködés lehetőségeit is. A zilahi alpolgármestertől érkezett meghívás alapján szentendrei önkormányzati delegáció fog részt venni a szeptember 17-18-án megrendezésre kerülő szilágysági napok ünnepségsorozaton.
A 2022. január 26-i képviselő-testületi ülésen döntött a Képviselő-testület, arról, hogy a polgármester és alpolgármesterek fizetését nem emeli meg a törvényben foglaltaknak megfelelően. A következő előterjesztésben azt mutatta be, hogy ezzel 13 millió forintot takarított meg az önkormányzat. Helyes Imre képviselő felvetette, hogy a Zala megyei kormányhivatal állásfoglalása szerint ezt nem tehette volna meg a testület, mert kötelező a törvény alkalmazása. Ezt követően a képviselő határozat javaslatot adott be, amely szerint vissza kell állítani az eredeti állapotot. A polgármester és a két alpolgármester arról nyilatkozott, hogy az így kapott emelést a Szentendréért Közalapítvány számlájára fizeti be.
Az egyebek napirendi pontban Laárné Szaniszló Éva arról beszélt, hogy a magyar kormány nem ül ölbe tett kézzel, dolgozik a jelenlegi helyzet megoldásán. Helyes Imre képviselő erre reagálva arra hívta fel a figyelmet, hogy a testületi ülést nem kellene politikai propaganda céljára felhasználni. Boda Anikó erre azt válaszolta, hogy ebben az esetben Lang András képviselőnek a földgáz közbeszerzés tárgyalása során elhangzott politikai indíttatású hozzászólását is szóvá kellene tenni Helyes Imrének.