2013. február 25., 13:02
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 13 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Jó tészta csak jó tojásból lehet

Múlt héten egy hangulatos kis szentendrei manufaktúrában jártunk, ahol Cseh Katica és munkatársai valódi mélyalmos tojásból készítik a száraztésztát. Az Ízmanufaktúrával közös termékfejlesz-
tésnek köszönhetően a helyiek egyre könnyebben juthatnak minőségi tésztafélékhez.
Amikor Cseh Ottó és felesége Gyöngyöshalászon 1976-ban csirkenevelésre adták a fejüket, maguk sem gondolták, hogy családi hagyományt teremtenek, amely utóbb Szentendrén folytatódik. Vejük, Molnár Róbert, és lányuk, Cseh Katica már fiatalon elsajátította a baromfitartás mesterfogásait, és bár tanulmányaikat más irányban folytatták, manapság ők is a mezőgazdaságból élnek.
Katica és Róbert vállalta magára a csirkenevelő-telep átalakításának dandárját. Semmiképpen sem szerettek volna elavult technológiával termelni, így végül is Nyugat-Európából vásároltak mélyalmos tojótyúk tartására alkalmas használt, de újszerű berendezéseket, a telepen alkalmazott válogató- és jelölőgépek pedig magyar gyártmányúak.

Munkás, de minőségi
Sajnos az olcsó, de rossz minőségű külföldi tojásdömpingben a szélsőségesen árérzékeny hazai fogyasztók többsége még nem értékeli a kíméletes módon, stresszmentesen előállított, jó minőségű tojást, de nemcsak a törvényi szabályozás, hanem a külföldi tapasztalatok is azt mutatják, hogy a valóban étkezési minőségű mélyalmos tojásé a jövő. A család ezért a kevéssé helygazdaságos és meglehetősen munkaigényes mélyalmos tartást választotta.
Miután a család két istállót alakított ki, hogy biztosítsa a vevők folyamatos tojásellátását, önálló arculatot is bevezettek: újrahasznosítható polisztirol tojástartókat alkalmaznak, amelyekre egyedi mintázat került. Ennek tervét a lakberendezői ismeretekkel bíró Katica maga készítette el.

Tészta Szentendréről
A következő lépés a tésztamanufaktúra kialakítása volt. Silány minőségű tojásból csak rossz tészta készülhet, de a Molnár-tojások kitűnő alapanyagot jelentenek. Kézenfekvő volt tehát, hogy tésztagyártásba kezdjen az üzem – történetesen Szentendrén. A valódi mélyalmos tojásból, kézzel készült tésztafélék jelentik az üzem egyik reménykeltő, új tevékenységét.
Napjainkban, amikor az országba beözönlik a kétes minőségű, alacsony árfekvésű importtojás, a termelők egyik legnagyobb gondja a piac megőrzése, bővítése. Idegen honban ráadásul az exportra szánt tojás után a termelő gyakran támogatást is kap, így könnyen ellehetetlenül az a magyar vállalkozó, aki étkezési tojást állít elő.
Molnárék termékei Szentendrén, az Ízmanufaktúrában megtalálhatók, és hamarosan megjelenik a két, hazai ízek iránt elkötelezett partner közös tésztafejlesztése a polcokon.
B. T.