2001 óta április 16-a a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja. 1944-ben ezen a napon kezdődött meg a gettósítás Északkelet-Magyarországon és Kárpátalján. Szentendrén a Fő téren, a Bercsényi utca 1. előtt található botlatóköveknél beszédekkel és mécsesek gyújtásával emlékeztünk az áldozatokra.
A Fő téren Perlusz Aladárra és feleségére emlékező, réztáblával fedett köveknél Fináli Péter, a MAZSIHISZ elnöki megbízottja az egybegyűltekhez szólva hangsúlyozta: „Emlékezni nemcsak jogunk, hanem kötelességünk is. Azért, hogy visszaadjuk a méltóságot azoknak, akiktől elvették” A holokauszt nem csupán a zsidóságra mért sorscsapás volt, hanem az egész emberiség vesztesége, a magyar nemzet tragédiája: a gyűlölet, a kirekesztés, a közöny, olyan pusztítást hozott, amely következményeit ma is magunkon hordozzuk.
Amikor emlékezünk, nem csak a múlt felé fordulunk, a jövőnket is védjük. Fináli Péter felidézte, hogy 1822-től az Izbégre, majd a szabadságharc után a belvárosba költöző zsidóság, mind lélekszámban, mint szerepvállalásban hamar a helyi közösség fontos elemévé vált. Az 1944-es deportálás során mintegy 200 embert hurcoltak el, akik közül fájóan kevesen tértek vissza. Amikor ma felidézzük az egykor volt szentendrei zsidóság emlékét nem csak a közösség tragikus sorsára a világítunk rá. A jövő felé is fényt küldünk, üzenve a ma társadalmának és következő generációknak, hogy a gyűlölet nem lehet válasz semmire. A közöny nem lehet opció.
Vajda János, a Magyar-Izraeli Baráti Társaság Kulturális Egyesület Szentendre-Dunakanyar vezetője a közösségi lét, az együttélés kiemelkedő példájaként dr. Weisz Ármin egykori városi tisztiorvosra hivatkozott, aki hadikórházat alapított Szentendén az első világháború idején. Weisz Ármint és tevékenységét Szentendre helytörténetével foglalkozók pártállástól függetlenül egyöntetűen pozitívan méltatják. Alakja a közösségeket összekötő híd szimbóluma lehet, ami különösen fontos napjaink erős megosztottságának idején.
A Bercsényi utca 1. alatti egykori házuk előtt az Auschwitzban meggyilkolt dr. Vas Istvánnak és feleségének emléket állító botlatóköveknél Fülöp Zsolt, Szentendre polgármestere egy hasonlatot kibontva arról beszélt, a szentendrei családok közösségét, kapcsolatát jól jelképezik a Fő teret és környékét borító egymás mellett szorosan elhelyezkedő kockakövek. A holokauszt szentendrei áldozatait a történelem borzalma tette botlatókővé, kiragadva a város közösségéből. Nem szabad hagyni ember és ember megkülönböztetést származás, világnézet, vagy más megfontolás alapján. Ugyanaz az emberi méltóság illet meg mindannyiunkat, hangsúlyozta Fülöp Zsolt. Az emlékezés segít elkerülni, hogy újra botlatókővé válhasson bármelyik kockakő. Ezt nem szabad újra megengedni, sem Magyarországon, sem máshol a világban. „A szeretet parancsa a legnagyobb, és akik szeretik egymást, azok vigyáznak egymásra, segítik egymást, kiállnak egymásért, így teszünk mi is Szentendrén, és ezt a szeretetet kell őriznünk és továbbvinnünk” – zárta beszédét a polgármester.
Myers Mendy rabbi, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) közösségének szentendrei vallási vezetője kiemelte: olyan időben élünk, amikor döntenünk kell, hogy tanulunk a múlt hibáiból, vagy megismételjük azokat. A politika, és különböző eszmék miatt közösségek, sokszor családtagok fordulnak egymással szembe, holott minden ember szinte ugyanarra vágyik: békére, biztonságra és boldogulásra. Lényeges, hogy ne csak az áldozatokra és számukra emlékezzünk, hanem legyünk tisztában azzal is, milyen út vezetett a holokauszt tragédiájához a propagandán, kommunikáción keresztül. Nem szabad hagyni, hogy a gyűlölet megerősödjön: ha megjelenik, azonnal tenni, küzdeni kell ellene. „Hálás vagyok a városvezetésnek, hogy nem hanyagolja el ezeket a felelősségeket sem, és rendszeresen megszervezi ezt a megemlékezést. Bízom benne, hogy a toleranciában, békében tudunk továbbra is mindannyian egymás mellett élni!” – hangsúlyozta Myers Mendy.
(Fotó: Bellai László / Szentendre.hu)
