A V8 Uszoda és Szabadidőközpont tájékoztatja a lakosságot, hogy március 21-én, szombaton sportesemény miatt a medence egész nap zárva tart a nagyközönség előtt, március 22-én, vasárnap azonban családi programokkal várják az érdeklődőket a Víz Világnapja alkalmából.
Szombaton (március 21.) egész nap vízilabda-mérkőzéseket tartanak az uszodában, emiatt a nagymedence nem fogad látogatókat. A létesítmény wellness-részlege a megszokott szombati munkarend szerint üzemel, így a szaunázni és pihenni vágyók zavartalanul igénybe vehetik a szolgáltatásokat.
Vasárnap (március 22.) a Víz Világnapján, délelőtt 10 és délután 14 óra között változatos, interaktív családi programokkal készülnek a szervezők. Az esemény célja, hogy játékos formában hívja fel a figyelmet közös kincsünk, a víz fontosságára, miközben tartalmas kikapcsolódást nyújt minden korosztály számára.
Az uszoda vezetése köszöni látogatói megértését a szombati zárvatartás kapcsán, és bízik benne, hogy a vasárnapi programokon minél többen részt vesznek majd.
(Borítókép: Isza Ferenc / Szentendre.hu)

