2022. november 20., 21:16
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 3 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.
- A járművel történő várakozás rendjéről szóló rendelet módosítását elsősorban az tette szükségessé, hogy a gépjárműadó elvonásával együtt az erre vonatkozó adatkezelés is a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kezelésébe került. Így az önkormányzat nem rendelkezik olyan adatbázissal, amelynek alapján a kedvezményes parkolásra jogosultak köre meghatározható lenne.
- A lakosságszám növekedésével együtt a gépjárművek száma is ugrásszerűen megnőtt Szentendrén, ami a parkolási nehézségek állandósulását is eredményezte. A parkolóhelyek száma ugyanis nagyságrendekkel elmarad a parkolási igényektől, egyebek mellett erre az ellentmondásra is reagál az új szabályozás.
- Mindezek mellett fontos szempont volt a közterülettel mint közvagyonnal való hatékonyabb, eredményesebb gazdálkodás. A szentendrei várakozási területek összesen 3,3 millió parkolásióra-kapacitással rendelkeznek, az elmúlt évek alapján ennek csak mintegy a fele eredményezett bevételt.

