Szentendrén először került sor arra, hogy a város polgárai javaslatot tehettek a városrészükben fontosnak tartott fejlesztésekre. Több mint 700 ötlet érkezett; a városrészenként szavazásra bocsátott öt-öt javaslatot társadalmi testületek választották ki. A legnagyobb lakossági támogatást kapott projektek előkészítését a Városfejlesztési Iroda a választókerületi képviselőkkel együttműködve megkezdte.
A beérkezett több mint hétszáz javaslatból ötvenet az önkéntes polgárokból verbuválódott testületek döntése alapján bocsátottunk szavazásra. Szavazni augusztus elsejéig lehetett a honlapon keresztül vagy a nyomtatott szavazólapon, amelyet a háztartások postaládáiba juttattunk el és a Szentendre és Vidéke lapban is megtalálhattak az érdeklődők. A szavazók nem csak a saját városrészüket érintő javaslatokról voksolhattak. A nagy aktivitásnak köszönhetően összesen 748 beérkezett szavazólapot dolgoztunk fel, az összesítés során 4.454 szavazatot értékelve.
A 2,6%-os javaslattételi és szavazatleadási arány jó mutató az országban most indult hasonló projektek között. Az önkormányzat kezdeményezését a szentendreiek jól fogadták, megerősítve a városvezetés elkötelezettségét a részvételi demokrácia szélesítése mellett.
A Városfejlesztési Iroda munkatársai a választókerületi képviselőkkel együttműködve már dolgoznak a kiválasztott projektek előkészítésén, a költségek pontos meghatározásán és a fejlesztések tervezésén. Szándékaink szerint a kivitelezési munkák az ősszel megkezdődnek. Az úttörő kezdeményezés megvalósítására idei költségvetésében 50 millió forintot különített el a város.
Forrás: a városrészi költségvetést szervező munkatársak. Borítókép: Bellai László