Érdekképviseleti egyeztetést tartott az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) a kormánnyal, azon belül is a Belügyminisztérium és a Pénzügyminisztérium képviselőivel 2021. január 14-én.
Az ÖNET tagjai az országos önkormányzati érdekszövetségek, és annak vezetői. Az egyeztetésen nyolc szövetség* képviseltette magát. A kormány részéről a Belügyminisztériumot Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkár és dr. Felkai László közigazgatási államtitkár képviselte, míg a Pénzügyminisztériumot dr. Berczik Ábel államháztartási szabályozásért, humán és önkormányzati költségvetésért felelős helyettes államtitkár.
Az egyeztetés fő témája az önkormányzatoktól elvont helyi iparűzési adó kompenzációja volt. A kormány képviselői itt is megerősítették, hogy a 25 ezernél kisebb lélekszámú településeket teljeskörűen kompenzálják, így azok megkapják az elvont iparűzési adót.
Több önkormányzati szövetség is felvetette, hogy indokolt lenne minden önkormányzat teljeskörű kompenzálása, hiszen logikus érvekkel nem lehet alátámasztani azt, hogy a kormány különbséget tesz adóztatásban és forráselvonásban önkormányzat és önkormányzat között, pusztán a mérete alapján. Hiszen kisméretű települések is lehetnek gazdagok, és fordítva. A kormány döntése alapján olyan települések is kapnak kompenzációt – vagyis állami visszatámogatást –, amelyek kiugróan nagy bevételekkel rendelkeznek, mint pl. Paks, Százhalombatta, Tiszaújváros stb.
Több önkormányzati vezető azt is szóvá tette, hogy Európában példátlan, hogy egy kormány világválság idején forrásokat, bevételeket von el az önkormányzatoktól. Az európai gyakorlat pont az ellenkezőjét mutatja: a legtöbb országban többlettámogatást kapnak az önkormányzatok a válság miatt megnövekedett feladataikra, valamint vállalkozásaik, rászoruló polgáraik megsegítésére. (Ezt a felvetést a kormány képviselői nem kommentálták.)
Magyar Önkormányzatok Szövetsége, a Megyei Jogú Városok Szövetsége, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége, a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége, a Kisvárosok Szövetsége, a Községek és Kistelepülések Országos Önkormányzati Szövetsége és a Magyar Faluszövetség.
Szentendre a fenti érdekképviseletek közül, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) tagja, hosszú évek óta.
A 25 ezernél nagyobb lélekszámú települések esetében (mint amilyen Szentendre is), arról tájékoztatták az önkormányzatok képviselőit, hogy „egyedi vizsgálat lesz„. Ennek során vizsgálják majd az önkormányzatok pénzállományát, értékpapír állományát, működőképességét.
Dr. Gémesi György, Gödöllő polgármestere, a MÖSZ képviseletében azt is megkérdezte, hogy a kormány hogyan képzeli el az ígért egyedi vizsgálat menetét és időzítését, mikorra várhatóak a döntések a településektől elvont pénzek részleges pótlásáról, hiszen az önkormányzatoknál már javában zajlanak költségvetési tervezések.
Erre a felvetésre konkrét válasz helyett a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára csak azt tudta mondani, hogy erről nem tud nyilatkozni, mert nincs még ilyen döntés.
Most az látszik, hogy az egyedi vizsgálat az önkormányzatoktól bekért adatok alapján zajlik majd, és – vélhetően – nem lesz közvetlen egyeztetés a kormány képviselői és az önkormányzatok vezetői között.
Fotó: Sándor Lajos