Az óvodákban több csoportnál rendkívüli szünet, ill. ügyeleti rend a Hold utcai óvodában. A bölcsődében minden csoport működik. Egyre több munkatárs beteg. A polgármester felhatalmazta az intézményvezetőket, hogy a halasztást nem tűrő esetekben a szükséges intézkedéseket önállóan hozzák meg, a polgármester tájékoztatása mellett. Többek között ezek a témák kerültek napirendre a Helyi Operatív Törzs legutóbbi ülésén.
A gyermekintézményeknél a múlt héten megtörtént az első központilag elrendelt COVID-szűrés. Az óvodákban két munkatársról kiderült, hogy fertőzött. A fertőzöttek és a kontaktszemélyek miatt a Hold utcai és a Vasvári Pál úti óvodák összesen hat csoportjánál rendkívüli szünetet rendelt el az Oktatási Hivatal, ami december 5-ig tart. A heti rendszerességgel elrendelt szűrés december 1-jén volt, minden óvodai munkatárs tesztje negatív lett. A bölcsődében minden csoport működik, a tesztelés során nem találtak COVID-fertőzöttet a munkatársak között.
Néhány szülő kifogásolta, hogy a csoportszobákban miért nem hordanak maszkot az óvodapedagógusok, ill. a gyermekgondozók. Az intézményvezetők elmondták, hogy egyrészt a jelenleg érvényben lévő szabályok ezt nem írják elő, másrészt pedig az óvodás, bölcsődés korú gyermekek számára fontos, hogy lássák az arcot, a beszédet kísérő arcmimikát.
A polgármester felhatalmazta az intézményvezetőket, hogy a halasztást nem tűrő esetekben a szükséges intézkedéseket önállóan hozzák meg – a polgármester tájékoztatása mellett.
Valamennyi háziorvos dolgozik – tájékoztatott dr. Szoltsányi Gábor háziorvos. – Influenza-oltóanyag változatlanul nincs, ha számottevő mennyiséget kapnak a háziorvosok, azonnal tájékoztatják a lakosságot.
Szentendre Város Egészségügyi Intézményeiben jelenleg három munkatárs van betegállományban. Az intézmény munkatársainak központilag elrendelt COVID-szűréséről egyelőre nincs információjuk, nem kapták meg a szűrőcsomagot.
A Gondozási Központban egy beteg munkatárs van. Minden szolgáltatásuk működik. Az étkeztetést egyre többen igénylik, egyelőre még bírják a megnövekedett munkaterhet, de előfordul, hogy a megszokottakhoz képest később kerülnek leszállításra az ételek, ezért megértést kérnek a kapacitásuk határán dolgozó munkatársak. A Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt. a COVID-fertőzések miatt bezárt II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnáziumnak szánt uzsonnacsomagokat a Gondozási Központnak szállította le, amit boldogan fogadott az intézmény. Az iskola uzsonnacsomagjaiból nagyobb mennyiséget a Hajléktalanszállónak adták át, a többit a Gondozási Központban az idősek reggeliztetésére használták fel.
A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság a Hajléktalanszálló munkatársai számára elküldte a COVID-teszteket, dr. Szoltsányi Gábor háziorvos vette le a mintákat, a tesztek eredménye valamennyi munkatársnál negatív lett. A teszteket munkakörönkénti igényfelmérés alapján küldi ki a Főigazgatóság, a védőnők igénylését már bekérték, de válasz még nem érkezett. A szociális alapellátásban dolgozóknál az igényfelmérés sem történt meg.
A Dunakanyari Család- és Gyermekjóléti Intézmény szervezi a karácsonyi adománygyűjtést a rászoruló családoknak, gyerekeknek. Jó minőségű ruhákat, játékokat és tartós élelmiszereket várnak adományként. Egy munkatársuk másfél hónapon belül másodszor fertőződött meg a koronavírussal. A központi szűrésről nincs információjuk, az igényfelmérés sem történt ezzel kapcsolatosan.
A Kulturális Központ a november 11-i kormányrendelet értelmében programjait átköltöztette online térbe. Ünnepi hangulatot varázsoltak a Fő térre. Az első gyertyagyújtás online eseményként megtekinthető volt advent első vasárnapján 19.30-kor az Advent Szentendrén Facebook oldalon. A második gyertya gyújtását is ily módon tudják majd megnézni az érdeklődők december 6-án 19.30-kor.
Elindult a KULTONLINE program is a múlt héten. Minden program megtalálható az Advent Szentendre és a Szentendrei Kulturális Központ Facebook oldalán, mindenkit szeretettel várnak az online térben.
A Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtárban két munkatárs van karanténban, otthonról dolgoznak. Múlt héten volt ózongenerátoros fertőtlenítés az olvasóteremben. Azt tervezik, hogy rövidesen meghirdetik a könyvek házhoz szállítását is, azoknak az olvasóknak, akiknél ez valóban indokolt, mert valamilyen oknál fogva nem tudják átvenni a kijelölt napokon a könyvtár előtt a számukra előre összeállított csomagot.
A piacot is üzemeltető TDM-nél (Turisztikai Desztinációs Menedzsment) minden rendben van, senki nem beteg. A piacon is rendben mennek a dolgok, az árusok és a vásárlók is fegyelmezetten betartják a szabályokat.
A Városi Szolgáltató NZrt. (VSZ) jelenleg saját költségén teszteli a COVID miatti betegállományból visszatérőket. Az Helyi Operatív Törzs döntése alapján a betegségből visszatérőket munkába állás előtt COVID-gyorstesztekkel tesztelik, ha annak negatív az eredménye, akkor a munkavállaló visszatérhet dolgozni.
A VSZ közétkeztetési szolgáltatásánál a több osztályt érintő online oktatás miatt jelentősen csökkent a közétkeztetést igénylők száma.
A V8 uszodánál december 1-jén lép munkába Dr. Juhász László új ügyvezető. Az országos tisztifőorvos ajánlása és a beérkezett kérelem alapján, jelenleg azt vizsgálja az uszoda, hogy tudja-e biztosítani a gyógyúszási lehetőséget. Egyelőre az egészségügyi szolgáltató cég olyan feltételek teljesítését kéri, aminek a V8 jelenleg nem tud megfelelni, ezért a gyógyúszás még nem engedélyezett.
A Szentendrei Rendészeti Igazgatóság hétfőtől csütörtökig a beosztás szerint minden nap fertőtlenít. A járványügyi szabályok betartása mellett ellenőrzik a zöldhulladék szabályos kihelyezését is.
Fotó: Bellai László