2023. október 23-án, hétfőn este a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár színházterme megtelt az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékező városi ünnepségen. Fülöp Zsolt polgármester ünnepi beszédében a történelem kihívásaiban a helyes utat szívvel és ésszel kereső elődeinkre hívta fel a közönség figyelmét. Weöres Sándort idézve hangsúlyozta: „Nemzetük életét elmocsarasítják, kik nemzetük valódi, vagy vélt erényeit hangoztatják s a kíméletlen bírálatot tűrni nem akarják.”
Weöres Sándor Az országhoz című prózaversét – Holdas György munkájának köszönhetően – a forradalom ötvenedik évfordulója, 2006 óta őrizzük márványba vésve a Városháza félemeleti lépcsőfordulójában. Ahogy minden évben, a városi ünnepség résztvevői az idén is mécsesgyújtással tisztelegtek itt a forradalom és szabadságharc hősei előtt.
A nagy érdeklődésre tekintettel azonban az ünnepség helyszínét módosítani kellett az idén: a városi emléknap a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár zsúfolásig megtelt színháztermében folytatódott.
„Hol zsarnokság van, mindenki szem a láncban” – idézte Sipos Betti, a műsor narrátora Illyés Gyula 1951-ben papírra vetett mondatát a zsarnokságról, elemi erővel idézve meg az 50-es évek rendőrállamának fojtogató légkörét. – Öt évvel később aztán – tette hozzá – mégis megmozdult az ország… A békés tüntetésből a nemzeti identitást meghatározó forradalom bontakozott ki, egy szabad és demokratikus Magyarországért.
Fülöp Zsolt polgármester ünnepi köszöntőjében Weöres Sándor sorait teljes terjedelmében idézte:
Amelyik nemzet fölényben akar lenni más nemzetek fölött: hóhérrá, vagy bohóccá válik.
Nemzetük életét elmocsarasítják, kik nemzetük valódi, vagy vélt erényeit hangoztatják s a kíméletlen bírálatot tűrni nem akarják.
A legnagyobb csapás, ami egy népet érhet, ha egyoldalú irányítással az ítélőképességét tönkreteszik. Az ilyen nép elzüllik és mennél vásáribb kalandor nyúl érte, annál könnyebben odadobja magát. Nincs az a kívülről jövő veszedelem, végigdúlás, évezredes elnyomás, mely ezzel fölérne.
A polgármester a város békés demokratizálódása és fejlődése érdekében bölcs döntésekkel, személyes hitelükkel szerepet vállaló szentendrei személyiségekre emlékezett Máté György 1956 Szentendrén c. könyvéből idézve. – A szívükre hallgattak, volt lélekjelenétük, az eszüket is használták, és volt erejük megtenni, amit a szentendreiek kívántak tőlük – hajtott fejet Szentendre 1956-os hősei előtt, hozzátéve, hogy forradalmi körülmények nélkül, a hétköznapokban is képviselhetjük azokat az elveket, amelyekkel azonosulunk.
Fülöp Zsolt után Horváth Zsolt baptista lelkipásztor fejtette ki 1956 örökségéről képviselt nézeteit, majd a helyi közügyekért, a közösségért végzett kimagasló teljesítményeket ismerte el a városvezetés. A kitüntetéseket Fülöp Zsolt polgármester adta át.
Szentendre Város Szolgálatáért Díj kitüntetettje Szántosi Judit óvodapedagógus kapta.
Szántosi Judit nyugdíjazását követően, 2012 októberétől dolgozik a Városi Szolgáltató Zrt.-nél. Most is aktív: vagyonvédelmi referensként, köztisztasági és parkgondozási koordinátori munkakörben látja el munkáját, mindig kiemelkedő precizitással és odaadással, immár sok-sok éve. Az eredményt nap mint nap láthatják a szentendreiek és a városba látogatók, a közterületi virágültetésben, azok gondos ápolásában, a parkok, játszóterek és a város tisztán tartásában.
Szántosi Judit Szentendréért végzett sok évtizedes munkája méltán rászolgált a közösség elismerésére, a Város Szolgálatáért kitüntető díjra.
Szentendre Város Közművelődési Díjának kitüntetettje Domokos Judit művelődésszervező.
Jelentős a szerepe a Hamvas-életmű népszerűsítésében is. Nem csupán előadás-sorozatot szervezett, de képzőművészként is maradandó értéket teremtett a város számára: ő készítette a Hamvas olvasósarok mozaikjait Hamvas Béláról és az író kőhegyi házáról.
E mellett több, a könyvtár kiadásában megjelent könyv szerkesztője, tervezője.
Határozott és szuverén, ugyanakkor együttműködésre törekvő személyiség, aki mindig nyitott arra, hogy inspirálódjon, tanuljon másoktól.
Szentendrén él, négy – ma már felnőtt – gyermek édesanyja.
Szentendre Város Közegészségügyi Díját Nagy Annamária szociális gondozónő vehette át.
Precíz szakmai munkájával összeköt munkaadót és munkavállalót, intézményt és fenntartót, intézi a működéshez szükséges pénzügyeket.
Közvetlen munkatársai megszámlálhatatlan kirándulást, összejövetelt, ünnepi alkalmakat és titkos ajándékokat köszönhetnek a háttérben, olykor titokban, sokszor munkaidőn túl végzett „angyalkázásának”.Derűs, kedves személyiség, lételeme a gondoskodás: hozzá bármikor fordulhatnak kollégái és ellátottjai is, mindenkinek jár a személyes figyelem, a bíztatás. Mindezt az egész Gondozási Központ hálásan köszöni.
Szentendre Város Testnevelési és Sport díj kitüntetettje: Lengyel Ibolya testnevelő tanár és a Kenguru Kötélugró Diáksport Klub.
Az iskolában először szakkörben zajlottak az edzések,majd a szülők kérésére megalakult a Kenguru Kötélugró Diáksport Klub. A Szent András tornatermében tartott edzésekre a város több iskolájából is járnak gyerekek, csaknem negyvenen látogatják a kezdő, a középhaladó és haladó csoportot. Ez utóbbiból már versenyzők is kikerülnek, ők hosszú évek óta dobogós helyezéseket érnek el a kötélugró diákolimpiákon, szövetségi versenyeken és nemzetközi versenyeken egyaránt.
Lengyel Ibolya nem csupán a versenyekre készíti fel diákjait, az igazi cél a fizikai képességek fejlesztése, a rendszeres testedzés és a mozgás megszerettetése.
Szentendre Város Tisztes Iparosa díj kitüntetést kapta Elsik József vállalkozó.
A 80-as évek közepe óta vállalkozó.
Bár már nyugdíjas, de még mindig aktív, nem tud meglenni a „műhelyszag” nélkül.
Precíz, önzetlen, tisztességes, becsületes, rendszerető embernek tartják. Szakmai munkájában hihetetlen leleményes, kreatív, egy igazi ezermester. Gyakran úgy fogalmaz:” Nincsen lehetetlen, csak tehetetlen.”
Tágabb környezetére is odafigyel, legyen szó az orvosi rendelő szellőzőrendszeréről, mozgássérült liftek kialakításáról, árvízvédelmi munkákról, vagy rászoruló családok segítéséről.
Szerény, önzetlen emberként az elismerés, és az Őt körülvevő szeretet és tisztelet mozgatja. Teszi a dolgát, de nem akárhogyan.
Szentendre Város Közbiztonságáért díj kitüntetettje Balog Bence r. főtörzsőrmester.
2019-től pedig kinevezett körzeti megbízott. Idén elnyerte „Az év iskola rendőre” címet.
Felettesei és kollégái jellemzése szerint Balogh Bence az évek alatt megszerzett szakmai tudását kiváló képességekkel adja át fiatalabb kollégáinak. Magával és intézkedéseivel szemben mindig magas követelményeket támaszt. Szakmai tudása, a szervezethez való lojalitása, emberismerete, mindennapi viselkedése, a feladatokhoz való hozzáállása miatt nagy elismerést vívott ki a Közrendvédelmi Osztályon és Szentendre városában.
Szentendre Város Civil Szervezete díj elismerésben a Levente Alapítvány részesült.
Egyikük, Fű Levente ígéretes tehetségű zenész, a Bartók Béla konzervatórium kürt szakos végzős hallgatója volt. Az ő emlékére hozta létre családja a Levente Alapítványt, mely évről évre a Levente-díjjal támogatja a Szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskola zenei pályára felvételt nyert tehetséges növendékeit.
A díjazottak közül mára sokan ismert és elismert művészekké váltak, fellépéseikkel maguk is támogatják az alapítvány programjait.
A tehetséggondozó misszióhoz számos Szentendrén élő, vagy a városhoz kötődő iparművész önzetlen adománya is hozzájárul.
A 2022. évi Szentendre Város Mecénás díj átadására is idén került sor. A díjat a Maharaja, szentendrei indiai étterem kapta.
Az eltelt hét év alatt több mint 20 000 adag meleg étellel támogatták az egyesület munkáját. Sok éves kitartásuk példaként szolgálhat mások számára, hogy krízisidőszakban a helyi közösségnek össze kell fogni, hiszen csak egymásra támaszkodva tudunk segíteni a bajban lévőkön.
Szentendre közössége hálás e kitartó segítségért, nagyon köszönjük!
A díjat az étterem két vezetői – Jham Kulvinder Singh és Földesi Tünde – vette át.
Szentendre Város Mecénás díját idén Lakatos Péter vállalkozó vehette át.
Folyamatosan figyeli, hol és hogyan tud segíteni a városlakók életén. Évtizedek óta rendszeres anyagi támogatója a Szentendrei Árvácska Állatvédő Egyesületnek.
Sporteszközöket adományozott a Templomdombi Iskolának, a város iskoláiban nagy érdeklődés mellett előadásokat tartott és tart a helyes életmódról, a fiatalokra leselkedő veszélyek elkerülésének lehetséges módjairól. Vállalkozása, a Kortalanul Project az idén 2,5 millió forint értékű, kültéri sporteszközöket ajándékozott a város közösségének, amelyek nyár óta mindenki számára elérhetők a Postás strand játszótere mellett.
A „Jó tanuló, jó sportoló” kitüntető cím alsó tagozatos kategóriában Horváth Dóra Ilona, az Izbégi Általános Iskola 3. osztályos tanulója kapta.
Legrangosabb eredményei például a Magyar Akrobatikustorna Szövetség által rendezett országos bajnokság, csapatban első helyezés, a Magyar Légtorna Szövetség által rendezett Magyar Bajnokság, Silken varsity kategóriában első helyezés, a Nemzetközi prágai akrobatikus tornabajnokság, női 3-as Youth kategóriában ezüst érem.
A „Jó tanuló, jó sportoló” kitüntető cím felső tagozatos kategória nyertesei Horváth Jázmin Anna és Horváth Menta Mária, a Szent András Katolikus Általános Iskola és Óvoda tanulói.
a IV. BVSC Tavaszi Kupa 50 és 100 méteres mell úszásában, vagy Menta az Országos Cápa Bajnokság 4*100 méteres női vegyes váltójában.
A „Jó tanuló, jó sportoló” kitüntető cím középiskolai kategória díjazottja Faragó-Tóth Ábel, a Szentendrei II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium 10.b. osztályos tanulója.
Választott sportága a Kajak-kenu, leigazolt versenyzője a Szentendrei Kajak-Kenu Sportegyesületnek.
Rangos helyezéseket ért el például az Országos Kadler Gusztáv Maraton Magyar Bajnokság: férfi serdülő U15, 15km-es döntőjében, vagy a Gyulai Zsolt és Wichman Tamás Regionális Akadémia Kupa C2 férfi serdülő U15 500m-es döntőjében.
Gratulálunk minden díjazottnak!
Az emléknap első részének zárásaként Döbrönte Petra és a közönség közösen elénekelték a Szózatot. Majd az ünnepi műsor következett. Udvaros Dorottya Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő és Beck Zoltán zeneszerző, zenész, a 30Y frontembere Cseh Tamás dalokat adtak elő.
Cseh Tamás énekes, előadóművész dalai generációk számára jelentették a „legvidámabb barakk” életérzésének, hangulatának sűrített kifejeződését. Legendás alkotótársaival – Bereményi Gézával és Csengey Dénessel – megkerülhetetlen krónikásai lettek a XX. század második felének.
A megemlékezést a Szentendrei Kulturális Központ szervezte.
Fotó: Isza Ferenc / Szentendre.hu