A polgármester a képviselő-testület által átruházott hatáskörök alapján az alábbi forgalomtechnikai döntéseket hozta, melyeket 2020. november 27. valósít meg a Városi Szolgáltató.
Boldogtanyai út 11. sz. főút és a Vadász utca közötti szakasz
Felhívjuk a figyelmet, hogy a Boldogtanyai út 11. sz. főút és a Vadász utca közötti szakaszán Szentendre Város Önkormányzata 2020. november 27 -től vonali súlykorlátozást vezet be, mivel az úton lévő csapadékvíz-elvezető rácsok rossz állapotban vannak és nem bírják a nagy tömegű terhelést. Továbbá, felhívjuk a figyelmet arra is, hogy a 7,5 t meghaladó tehergépjárművek engedéllyel sem hajthatnak be a súlykorlátozással érintett útszakaszra. A vonali súlykorlátozás bevezetése ideiglenes, a csapadékvíz-elvezető rácsok megfelelő műszaki tartalmú elemekre cserélésének idejéig fog tartani.
A kellemetlenségekért szíves elnézésüket kérjük!
A „Tehergépkocsival behajtani tilos (7,5 t)” tábla azt jelzi, hogy az útra tehergépkocsival – kivéve a legfeljebb 7500 kilogramm megengedett legnagyobb össztömegű, zárt kocsiszekrényű tehergépkocsit -, valamint vontatóval, mezőgazdasági vontatóval és lassú járművel behajtani tilos.
János utcai híd
A János utcai híd jelenlegi állapotára való tekintettel, felhívjuk a figyelmet,hogy Szentendre Város Önkormányzata 2020. november 27-től a hídon forgalomkorlátozás fog bevezetni, így a továbbiakban azon tehergépjárművel behajtani tilos. A korlátozások a híd felújításáig fognak tartani, melynek előkészületei már megkezdődtek azonban a téli időszakban a munkák elvégzése nem időszerű.
A kellemetlenségekért szíves elnézésüket kérjük!
A „Tehergépkocsival behajtani tilos” tábla azt jelzi, hogy az útra tehergépkocsival – kivéve a legfeljebb 3500 kilogramm megengedett legnagyobb össztömegű, zárt kocsiszekrényű tehergépkocsit -, valamint vontatóval, mezőgazdasági vontatóval és lassú járművel behajtani tilos.