A szentendrei szerb búcsú programjai – a hagyományokhoz híven – idén is a Preobrazsenszka templomban kezdődtek Lukijan budai érsek-metropolita által bemutatott ünnepi szent liturgiával. A délután templomkerti mulatsággal és vecsernyével folytatódott, az estét pedig a Lázár cár téri utcabál koronázta meg. Az eseményeket a Szentendrei Szerb Önkormányzat szervezte.
A szerb búcsú, a búcsúünnep (slava) a szerb közösség egyik legfontosabb vallási és közösségi hagyománya. A templom védőszentjének ünnepéhez kapcsolódik, amely egyszerre a templom és a közösség napja: a szent tiszteletének és a közösség összetartozásának kifejezése.
A délutáni vecsernye kiemelt mozzanata a kalácsszentelés, amelyet a közös kalácstörés követ, szimbolizálva a közösség egységét.
A szertartás után a templomkertben zenés-táncos mulatság vette kezdetét.
A templomkerti ünnepségek rendszeres résztvevője volt a szerb származású zeneszerző, népzenegyűjtő és zenész, Vujicsics Tihamér, aki éppen ötven évvel ezelőtt, a búcsú napján hunyt el. Visszaemlékezések szerint gyakran furulyával kísérte a mulatságok alkalmi zenekarát, életre szóló élményt adva a közösségnek.
Az ünnep idén is a Lázár cár téri nagyszabású utcabállal zárult, ahol a Kolo zenekar és a világhírű Boban Marković Orkestar szolgáltatta a talpalávalót.
A rendezvényen testvérvárosunk, Krusevac küldöttsége is részt vett. A testvérvárosi delegációt hivatalosan a városházán fogadták kora délután Szentendre vezetői. A baráti hangulatú megbeszélésen a vezetők mindkét oldalról bemutatták városaikat és megvitatták a testvérvárosi együttműködés lehetőségeit.
A szentendrei szerb búcsú a helyi szerb közösség legfontosabb ünnepe: egyszerre vallási és identitásőrző esemény, amely közösséget épít és hagyományt ápol. Évről évre egyre népszerűbb, nemcsak a szerb közösség, hanem a város szélesebb közönsége számára is, így különleges alkalmat teremt a kultúrák találkozására és egymás jobb megismerésére.






















































