A Szentendrei Kisállatkert 2020 május 22-én nyitotta meg kapuit, a Skanzen előtt kanyargó Tegez utca alsó részén. Családi vállalkozásunkat ketten alapítottunk, és azóta is ketten látjuk el a feladatokat nap mint nap. Állataink között háztáji, néhány egzotikus és hazai vadak találhatóak meg.
Felvállaltuk a környéken bajba került vadállatok mentését. Amelyet szakszerűen, több éves tapasztalattal és szakállatorvosi háttérrel végzünk. Azoknak vadállatoknak, amelyek nem engedhetők vissza a természetbe, végső menedéket nyújtunk.
Állatkertünkben meglátogathatod nagykövet állatainkat, akik fajuk képviselői, az a feladatuk, hogy általuk jobban megismerjék és megszeressék a fiatalok a természetet és a körülöttünk élő állatokat. A nagykövet állatok történetei a helyszínen kihelyezett táblákon olvashatóak.
Schütz Éva és Lovas József
a Szentendrei Kisállatkert alapítói
A Dunakanyar régióban főleg kertes házak vannak, szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogyan tudunk olyan környezetet biztosítani, amit a vadállatok örömmel birtokba vesznek. Madárbarát kertünk, rovarhotelünk és számos ismertető táblánk ezekre hívja fel a figyelmet.
A nyár folyamán több tábort is szervezünk, illetve évente 4-5 tematikus napon megtartott programmal színesítjük palettánkat.
Szentendrei Kisállatkert »»»
2000 Szentendre, Tegez utca
+36 70 516 0477
szentendrezoo@gmail.com