Több mint kétszáz résztvevő érkezett az ország minden részéből a 35. Környezet- és Természetvédő Civil Szervezetek Országos Találkozójára, amelynek május végén Szentendre adott otthont. Az esemény szervezéséről, a zöld civil mozgalom helyzetéről és a város előtt álló környezetvédelmi feladatokról Újszászi Györgyit, a Védegylet főtitkárát, a találkozó házigazdáját kérdeztük.
A három és fél évtizedes múltra visszatekintő rendezvény a hazai zöld civil szervezetek egyik legfontosabb fóruma. A program egyik fő szervezője és lebonyolítója a Környezetvédelmi és Közösségi Részvételi Iroda (KKRI) volt.
– A hazai zöld mozgalom egyik legnagyobb eredménye, hogy az 1991-es, tatai első találkozó óta minden évben sikerült megszervezni ezt a fórumot. Az Országos Találkozó a közös stratégiaalkotás, a tudásmegosztás és a kapcsolatépítés legfontosabb színtere. A hazai zöld civil mozgalom sajátossága, hogy összetartó erejét kevésbé egy központi szervezet, sokkal inkább ez az évente megrendezett találkozó adja – mondta Újszászi Györgyi.
Mint elmondta, az idei találkozón több mint kétszázan vettek részt az ország minden részéből. Az esemény lebonyolításába Szentendre szinte valamennyi önkormányzati intézménye bekapcsolódott, emellett jelentős szerepet vállalt a Szabadtéri Néprajzi Múzeum is. Külön öröm és büszkeség volt számomra, hogy idén Szentendre lehetett a házigazdája ennek az eseménynek – tette hozzá.
A Környezetvédelmi és Közösségi Részvételi Iroda a programok összeállításánál arra törekedett, hogy minél több helyszínen mutassa be Szentendrét, valamint a városban működő civil közösségek kezdeményezéseit és eredményeit.
– Fontos célunk volt, hogy az iroda projektjein keresztül olyan jó gyakorlatokat ismertessünk meg a résztvevőkkel, mint a Bükkös-patak revitalizációja, a kapcsolódó kiállítás vagy a Tófenék vízmegtartását célzó program – mondta. Kiemelte, hogy a Tófenéken szervezett szakmai program jó példája volt annak, miként tud együttműködni az önkormányzat, a civil szféra és a szakmai intézményrendszer. Ebben a munkában a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a vízügyi szakemberek is részt vettek. A résztvevők nemcsak gyakorlati tapasztalatokat szerezhettek, hanem a vízmegtartás és a természetalapú megoldások elméleti hátterét is jobban megismerhették.
A zöld civil mozgalom kihívásairól szólva elmondta: a klímaváltozás egyre összetettebb problémái mind több feladatot és szakértelmet igényelnek. Közben sok szervezetnél gondot jelent az önkéntesek és aktivisták elöregedése, valamint a stabil finanszírozás hiánya, miközben egyre erősebb verseny folyik a társadalmi figyelemért is.
– Az elmúlt években szűkült a civil szervezetek mozgástere, gyakran megkérdőjelezték a munkájuk hitelességét. Ugyanakkor sokan bíznak abban, hogy a következő években kedvezőbb környezet alakul ki a civil kezdeményezések számára, és erősödhet a társadalmi, illetve intézményi együttműködés a környezetvédelmi célok érdekében.
Érdekes tapasztalatként említette, hogy az önkormányzatoktól érkező környezetvédelmi szakembereket leginkább az érdekelte, hogyan illeszkedik a hivatali működésbe egy közösségi környezetvédelmi iroda, és miként lehet összehangolni a szakmai, önkormányzati, civil szereplők munkáját.
– Magyarországon egyelőre kevés önkormányzatnál működik hasonló szervezeti egység, ugyanakkor egyre több településen merül fel az igény létrehozására. A környezet- és természetvédelmi feladatok egyre összetettebbek, miközben az önkormányzatok többsége korlátozott pénzügyi és humánerőforrás-kapacitással rendelkezik. Ezért különösen fontos a helyi közösségek, civil szervezetek és önkéntesek tudásának, tapasztalatának és aktivitásának bevonása. Egy ilyen iroda nemcsak a környezetvédelmi programok koordinálásában játszhat fontos szerepet, hanem abban is, hogy hidat képezzen az önkormányzat, a lakosság, a civil és a helyben működő gazdasági szervezetek között.
A találkozó tapasztalatai alapján Szentendre előtt álló feladatokról szólva kiemelte: szakmai szempontból az egyik legfontosabb terület a vízmegtartás. A patakok és vizes élőhelyek állapotának javítása, a megfelelő helyeken fenékküszöbök kialakítása, valamint a vízfolyások természetes állapotának visszaállítása kulcskérdés lesz a következő években. Emellett fontos a zöldfelületek klímaadaptív fejlesztése és kezelése is. Hozzátette: Szentendrén sokan elkötelezettek a természeti értékek megóvása mellett, ezért a következő időszak egyik legfontosabb feladata a különböző szereplők munkájának összehangolása és a partnerségi kapcsolatok további erősítése.
A találkozóról szólva köszönetet mondott minden résztvevőnek, a programot szervező egyesületnek, alapítványnak, intézménynek. Fontosnak tartotta hangsúlyozni: Nagy érték, hogy ilyen sok civil közösség, szakmai szervezet és önkormányzati szereplő dolgozik ugyanazért a célért. A jövő egyik kulcsa az együttműködésben rejlik – fogalmazott.
Közös gondolkodás és tapasztalatcsere három napon át
A háromnapos találkozó mintegy harminc programmal várta a találkozóra érkezőket, plenáris előadások, workshopok, terepmunka – minden, ami a közös gondolkodást, a tapasztalatcserét elősegítheti. Alábbi összefoglalónkban ízelítőt adunk a találkozó eseményeiből.
A találkozó kiemelkedő eseménye volt a világ első Jane Goodall Emlékparkjának átadása a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár Olvasóligetében, amelynek létrehozásában a könyvtár, a Jane Goodall Intézet, a 10 Millió Fa Alapítvány, a MrSale Öltönyüzlet, az önkormányzat és számos önkéntes működött közre márciusban.
A helyi értékeket bemutató programok között nagy érdeklődés övezte Weiner Sennyei Tibor méhész, költő, író „A méhészet művészete” című előadását, valamint Dukay Igor természetvédelmi mérnök a Bükkös-patak természeti értékeit bemutató programokat és sétákat is.
A város intézményei a háttérszervezésben is fontos szerepet vállaltak: az önkormányzat munkatársai több helyszín koordinálásában, valamint a résztvevők fogadásához szükséges infrastruktúra biztosításában működtek közre. A találkozó szervezésében és szakmai programjaiban a Közösségi Kapcsolatok és Részvételi Iroda (KKRI) is aktívan részt vett, erősítve a helyi önkormányzat és a civil szervezetek közötti együttműködést.
Összefogás az akkumulátoripar árnyékában
A Barlang szabadtéri színpadán megrendezett zöld közérdekű beszélgetések egyik legizgalmasabb programpontja az akkumulátoripar társadalmi és környezeti hatásairól szóló kerekasztal volt. A beszélgetést Simon Gergely, a Greenpeace Magyarország Egyesület vegyianyag-szakértője vezette, a résztvevők között pedig olyan civil közösségek képviselői foglaltak helyet, akik saját településükön szembesülnek az akkumulátoripari beruházások következményeivel: Szaszkó Andrea (AKÁRTEIS, Göd-ÉRT Egyesület), Kozma Éva (Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesület – MIAKÖ), Veresné Péter Judit (STOP elektrolit gyár – Szolnok élni akar), valamint Farkas Krisztina (Zöld Kistarcsáért Mozgalom). A résztvevők bemutatták azokat a környezetvédelmi, vízvédelmi és lakossági aggályokat, amelyek az ország számos pontján megjelentek az akkumulátoripari fejlesztések nyomán. Elhangzott, hogy ma már több mint ötven akkumulátoripari és kapcsolódó létesítmény működik vagy épül Magyarországon.
A fórum ugyanakkor nem csupán a problémákról szólt: a szolnoki civilek bemutatták a sikeres közösségi érdekérvényesítés nyolc stratégiai pillérét is. A helyi és országos szövetségek építésére, a tényalapú szakmai munkára, az átláthatóságra, a közérthető kommunikációra, a megelőző szemléletre és a pártoktól független közösségi fellépésre épülő módszertant adaptálható formában a Zöld Forgatag látogatói számára is elérhetővé tették. Plakátkiállításuk közérthető és szemléletes formában mutatta be az akkumulátor- és elektrolitipari beruházások helyi hatásait, a veszélyes iparágak környezeti és társadalmi kockázatait, a kiemelt beruházásokkal kapcsolatos civil tapasztalatokat, valamint az érintett települések küzdelmeit és összefogását. A program jó példája volt annak, hogyan tudnak különböző települések közösségei tapasztalatot cserélni, tanulni egymástól, és országos szinten is együttműködni környezeti ügyekben.
Önkéntes vízőrzők dolgoztak a patakmederben
Több mint 30 résztvevővel olyan akció is zajlott a Zöld OT kapcsán, amely az élő környezetre, a természeti értékek megóvárására, a vízmegtartásra irányult. A Szentendre és Pomáz közt elterülő Tófenéken áthaladó egyik vízelvezető csatorna, a Dera-patak mellékága medrében építettek fenékküszöböket. A kézzel, természetes anyagokból épített kis gátak célja, hogy a szinte teljesen kiszáradt mederben – amikor ismét megjelenik a csapadék esőzések után – ne folyjon le azonnal a víz, hanem visszatartva, a talajba visszaszivárogva őrizze meg a nedvességet az élő szervezetek számára.
A Tófenéken mintegy harminc önkéntes dolgozott, homokzsákokat töltöttek és pakoltak a szakemberek által meghatározott helyekre, összesen három mederküszöböt kialakítva. A résztvevők változatos összetétele mutatta az egyéni és szervezeti szintű összefogást is: a civilek szervezte akcióban együtt dolgoztak a Zöldendre Egyesület önkéntesei, Szentendre Város Önkormányzata, a Szentendrei Rendészeti Igazgatóság és a Városi Szolgáltató munkatársai, a WWF Magyarország szakértői, a MATE természetvédelmi mérnöki szak vezetője és hallgatói, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre, a Pomázi Ökokör tagjai, a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság szakembere, a Nem víznek való vidék alkotója. Az önkéntesek Szentendréről, Pomázról, Budakalászról, a Szentendrei-szigetről, Budapestről és messzebbről is érkeztek.
Nem felejthető ki a vállalkozások hozzájárulása sem: két kávépörköléssel foglalkozó cég, a Mocca Negra Zrt.és a Casino Mocca Kft. adta a töltésekhez felhasznált jutazsákokat. Így a nyers kávébabok csomagolásaként Magyarországra érkező zsákok helyben hasznosultak, természetes anyagként újabb funkciót betöltve a víz megőrzésében.
Litkai Gergely előadása: „Változás – magyar táj, magyar esetek”
A délután folyamán Litkai Gergely jogász, humorista, a Dumaszínház művészeti vezetője és az Európai Éghajlati Paktum nagykövete „Változás – magyar táj, magyar esetek” című előadásában sajátos, humorral átszőtt irányból közelítette meg a természetvédelem és a klímaváltozás kérdéseit. A „Milyen változás zavarja Önt?” felvetéssel Litkai szokatlan és provokatív kérdéseken keresztül hívta fel a figyelmet a környezetváltozás és a társadalmi döntések ellentmondásaira. Zavar bennünket, hogy a Balatonnál egyre többet kell gyalogolni, mire elérjük a vizet? Hogy a klímaberendezések hője miatt már nem lehet megmaradni az erkélyen ? Hogy védett erdőket azért vágnak ki, hogy legyen pénz a fenntartásukra? Vagy hogy a népességfogyás ellenére egyre több területet építünk be?
Előadás egyik visszatérő gondolata az volt, hogy miközben a biodiverzitás megőrzéséről beszélünk, valójában nagyon keveset tudunk az élővilág jelentős részéről – gyakran azt sem, milyen fajok élnek körülöttünk, vagy éppen mit taposunk el egy séta során. Ennek érzékeltetésére javasolta, hogy a WWF logójában szereplő panda helyett akár egy ökológiailag kulcsszerepet betöltő faj – például egy ugróvillás – is lehetne a természetvédelem jelképe. Különösen elgondolkodtató volt az előadás természetvédelem finanszírozásával foglalkozó része. Litkai egy szemléletes összehasonlítással mutatta be, hogy miközben a magyar háztartások becslések szerint évente több százmilliárd forintot költenek házi kedvenceikre (538 milliárd durva becslés szerint), a hazai intézményes természetvédelem költségvetése nagyjából 10 milliárd, a mohácsi hídé pedig 389,3 milliárd. Több magyar példán keresztül mutatta be a természeti értékek sérülékenységét, emlékeztetve arra, hogy a fajkihalás nem csak távoli országok vagy kontinensek ügye, hanem közvetlen környezetünkben is bekövetkezhet. Az előadás nem válaszokat adott ezekre a kérdésekre, hanem humorral és iróniával ösztönözte a közönséget arra, hogy új szemszögből gondolkodjon a környezeti és társadalmi változásokról.
A méhészet művészete – Weiner Sennyey Tibor előadása a méhek és az ember közös történetéről
Weiner Sennyey Tibor költő, író és méhész „A méhészet művészete” című előadásában a méhek és az ember több ezer éves közös történetét mutatta be. Az előadás túlmutatott a hagyományos méhészeti ismereteken: kultúrtörténeti, irodalmi és ökológiai példákon keresztül világított rá arra, hogy a méhek miként alakították az emberi civilizációt, miközben az ember is folyamatosan formálta a méhészeti kultúrát. Szó esett a beporzók pótolhatatlan szerepéről, a méhek és a virágos növények évmilliók óta tartó együttfejlődéséről, valamint arról a különleges kapcsolatról, amely a méhészt és méheit összeköti. Weiner Sennyey előadása jól illeszkedett a találkozó szellemiségéhez: arra emlékeztetett, hogy a természet védelme nem csupán fajok vagy élőhelyek megőrzéséről szól, hanem azokról a sokszor láthatatlan kapcsolatrendszerekről is, amelyek az emberi társadalmat az élővilághoz kötik.
Zöld Forgatag a Duna-parton
A Barlang és a Duna-korzó környékén megrendezett Zöld Forgatag egész hétvégén találkozási pontot jelentett a résztvevők számára. A Zöld Civil Együttműködés szervezeteinek standjainál a látogatók közvetlenül is megismerhették a hazai környezet- és természetvédő civil közösségek munkáját, legyen szó természetvédelemről, környezeti nevelésről, fenntartható gazdálkodásról, közösségszervezésről vagy éppen a beporzók és más veszélyeztetett fajok védelméről.
A Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány, a Természetvédelmi Polgárőrség, a Zöldendre Egyesület, a Jane Goodall Intézet, az AKÁRTEIS, a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Csermely Egyesület, a Kislépték Egyesület, a Zöld Skanzen, a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület, a WWF PandaSarok, a Felforgatókönyv és más szervezetek standjai egész nap beszélgetésekre, játékokra és tapasztalatcserére hívták az érdeklődőket. A Forgatag jól érzékeltette a hazai zöld civil szféra sokszínűségét, és lehetőséget teremtett arra, hogy a résztvevők személyes kapcsolatokat építsenek, új együttműködéseket indítsanak, valamint első kézből ismerjék meg egymás kezdeményezéseit.
Természet-helyreállítás Magyarországon, kerekasztal beszélgetés, 2026. május 29. (podcast)

(Fotók: NL / Szentendre.hu, Lajtman Csaba, Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár)




























































