A program keretében megvalósult fejlesztések
A program keretében, a vizsgált időszakban közel 132 millió forintot fordított az önkormányzat több, mint kéttucatnyi városrészi fejlesztésre szerte a városban:
- Parkoló megközelítés (Dunakorzó járdaépítés)
130 méter hosszon, 2 méter széles, aszfalt burkolatú járda épült, a gyalogosok védelmét szolgáló acélcső védőkorlátottal. - Csend (és) élet (FASOR a 11-es úton)
- Új játékelemek az Ericsson játszótérre 0-3 éveseknek
A baba-mama hinta felépítésével a játszóteret használók régi vágya vált valóra: az eszköz lehetővé teszi, hogy a szülő biztonságot adó közelségében az egészen kisgyermekek is kipróbálhassák, megszerethessék a hintázást. - Római temető utca csapadékvízelvezetés
A Római Temető utcában lévő víznyelő árkot rákötötték a Szabadkai utcában található csapadékvíz-elvezető aknára és kisebb aszfaltozási munkálat is történt annak érdekében, hogy a csapadékvíz ne az ingatlanok előtt álljon meg, hanem eljusson a víznyelő rácsig. - Püspökmajor lakótelepi játszótér fejlesztések
3 játszóteret is érintettek a fejlesztések: a Fehérvíz és a Szmolnyica játszótérre ivókutakat telepítettek, a Hamvas játszótéren pedig sövénysort alakítottak ki. Két padot helyeztek ki a kutyafuttatóhoz és kettőt a közösségi kerthez. - Bükköspart bal oldalának rehabilitálása (11-es főútnál)
Itt a zöldterület rehabilitációjára és járdafelújítására került sor. A terület jelentős részén talajcserét hajtottak végre, fákat és cserjéket ültettek a buszmegálló közvetlen közelében, illetve a felújított járda két szélén. A járdát mintegy 40 méter hosszban kockakővel építették át. A zöldterületet füvesítették és parkolásgátló faoszlopokkal határolták, hogy gépkocsival többé ne lehessen ráhajtani. A Bükkös parti út Virág utca és rehabilitált terület között húzódó mintegy 100 méteres szakaszát zúzottkővel stabilizálták. - Városi köztemető parkolójának rendezése
A mintegy 1.800 m2-es önkormányzati területen 28 db gépkocsi számára alakítottunk ki parkolóhelyet. A szegélykővel körberakott parkoló döngölt murvafelületet kapott. - Kaptató u. 6. közlekedési tükör
- Eszközváltó pont a Papszigeten
A 10 db kerékpár elhelyezésére alkalmas faszerkezetű fedett tároló mellett egy kerékpár-szervizoszlop is kiépítésre került. - Szabadtéri fitneszpark telepítése az Izbégi Sportpályánál
Az új edzőparkban egy saját súlyos edzést lehetővé tévő street workout rendszer, egy kombinált hát- és mellizomerősítő eszköz, valamint egy-egy állítható súlytárcsás fekvenyomó pad és guggoló állvány került kiépítésre. Ilyen, állítható súlyos, kültéri sporteszközök telepítésére Szentendrén itt került első alkalommal sor. - Danubius Szálló buszmegálló korszerűsítése
A buszváró plexi, illetve polikarbonát tetőt és oldalfalakat kapott. Újjáépült az alap, és a buszváró fémszerkezet rozsdamentesítés után több rétegű festést kapott. - Száraz lábbal a Duna-partra a Barackvirág utcánál
A 11-es főutat a Duna parttal összekötő gyalogösvény 50 m hosszan, 25 cm vastagságú tömörített murvával épült ki. Az ösvényt a jelenleg a mellette épülő esőkert kivitelezéséhez felvonulási útként használó kivitelező, teljeskörűen helyre fogja állítani. - Szmolnyica sétány egy szakaszának felújítása
A beruházás során felújításra került a sétány csapadékvíz-elvezetése, a csatornafedlapokat megfelelő teherbírásúra cserélték és szintbe emelték. A járda új kerti szegélyezést és aszfaltburkolatot kapott. - Barátság köz vízelvezető folyóka, útbeszakadás és vízelvezetés kijavítása
A folyóka teljes alépítménye újjáépült, és a törött víznyelő rácsok is kijavításra kerültek. Egy, a csapadékvízzel veszélyeztetett sarokingatlan előtt vízelvezető útszegély épült. A felszíni vizek az út mellett kialakított vízgyűjtő zsompokba, kis víztárolóba vezetődnek, vízzel ellátva a Sztaravoda park környezetében lévő növényzetet. - Köves-köz lépcsőjének felújítása, korlát építése
Mintegy 40 m hosszan, 90 m2-nyi területen újították fel a lépcső burkolatát. A felújítás során megtartották a lépcső eredeti jellegét és anyaghasználatát, optimálisabb geometriával újra rakták, cserélték a patakkőburkolatot, ami új betonágyazatot és fugázást kapott. Így a felújított lépcső illeszkedik Izbég óvárosi hangulatához, megfelel a településképi előírásoknak. Bár korábban a lépcső mellett nem volt korlát, de a javaslattevő a rövid meredek szakaszon korlát építését is javasolta, ami szintén elkészült, de nem csak itt, hanem a felső és középső szakaszokon is korlátot szereltek fel. A kivitelezés során a csapadékvíz-elvezetési problémákat is megoldották. - Barackos-Sörét-Patron-Vadőr utcák kereszteződésének cementstabilizálása
Az eredeti fejlesztési ötletben a csomópont aszfaltozása szerepelt, de az aszfaltburkolat a csapadékvíz elvezetésének megoldását is szükségessé tette volna, ennek költsége azonban meghaladta a városrészi keretet. Viszont mindenképpen szeretettünk volna javítani a kereszteződés állapotán, ezért döntöttek a szakemberek a cementstabilizált, bitumenszórásos technológia mellett. - Sellő utcai játszótér felújítása, fejlesztése
A fejlesztés során egy alagúttal kombinált egyensúlyfejlesztő akadálypálya, egy forgóhinta, valamint egy játékpult került telepítésre. Kikerült egy információs tábla is, amin a játszótér házirendje olvasható, és egy üzenőfal, amin a szülők, gyerekek írhatják vagy rajzolhatják meg a közérdekű közlendőjüket. - Csend utcai patakhíd felújítása
A kis híd fém tartószerkezetét felújították, felületkezelték, betonszegélyes rögzítést kapott. A teljes járófelületet tűzihorganyzott járórácsra cserélték. Hogy a híd kutyák számára is jól járható legyen, a járófelület egyik oldalát 30 cm szélességű műfüves burkolattal vonták be. - Csend utcai gyalogösvény és lépcső felújítása
A Csend utcai ösvény egy tereprendezést követően 30 m hosszan 1 m szélességben murvaborítást kapott. Az ösvény felső részén lévő lépcső lejtését átalakították, hogy kényelmesebb és biztonságosabb legyen. A lépcsőfokokat tűzihorganyzott rácsból készítették el. A lépcsőcsatlakozás mellett egy 1 m3-es, geotextillel megerősített kavicsszikkasztót alakítottak ki az esővíz elvezetésére. - Vasúti villasori járda felújítása
A vízelvezető árokból a nagy mennyiségű szeméttel keveredett hordalék eltávolításával, a járda szintbe hozásával, a lejtésszög módosításával megoldódott a vízelvezetés. A járdaszakasz új aszfaltburkolatot kapott és a korlátot is lefestették. - Menta utca útstabilizációs felújítása
A felújítás során betonútalap készült a meglévő anyag helyszíni felhasználásával 20 cm mélységig 5 % cementadagolással és utókezeléssel. A betonalap megkötése után kétrétegű dolomitköves bitumenszórással és hengereléssel fejeződött be az út stabilizálása. - Galagonya utca útstabilizációs felújítása
Az utca középső, földutas szakaszán, átlagosan 4,2 m szélességben, 95 m hosszan készült el a cement- és bitumenstabilizált burkolat. - Ericsson játszótér kerítésének újjáépítése
Lebontották az elkorhadt, helyenként hiányos kerítést, és a korábbival azonos stílusban építették újjá. A kerítésoszlopokat is újra cserélték, az 1 m magas, felületkezelt kerítésdeszkákat a korábbihoz hasonlóan barna színű időjárásálló festékkel festették le. A három kaput is felújították. A kerítés közvetlen környezetét termőfölddel töltötték fel és füvesítették. - Sztaravoda park kiskapu építése
A Sztaravoda park 11-es felőli oldalán a nyitott kerítés az útra esetleg kiszaladó gyerekek miatt balesetveszélyes volt. A meglévő kerítés stílusához igazított, keretes, gyerekzárral felszerelt kiskapu felszereléséhez oszloppótlásra, valamint egy kerítésvég elhelyezésére is szükség volt. A kaput a kerítéssel megegyező zöld színre festették. - Czóbel lépcső felújítása
A Czóbel-parkból az Ábrányi Emil utca felé tartó lépcső felújítása a 2022-es Városrészi Költségvetés fejlesztési javaslata volt a Belvárosban. A több mint 30 méter hosszú lépcső eredeti vasbeton szerkezetét megtartva a sérüléseket, egyenetlenségeket kijavították. Újra szegélyezték a lépcsősort, majd 10×20 cm méretű szürke térkővel burkolták. - Szentlászlói út 121-135 járdaépítés
A Csapás utcától mintegy 150 méter hosszon új, egybefüggő, másfél méter széles térkőburkolattal kivitelezett járdaszakasz épült meg. A járdával párhuzamosan 1,5 méter szélesen zúzott köves, tömörített felületet alakítottak ki. A járdafelújítás során a lakosság együttműködésének köszönhetően a korábban szabálytalanul kialakított esővíz-kivezetéseket is sikerült megfelelő módon kialakítani. - Bubán téri játszó- és sporteszközök telepítése
A projekt keretébe 4 db játszó-, és sporteszköz került telepítésre: 1 db mászófalas csúszda torony, 1 db homokozó napvitorlával, 1 db függeszkedő majomlétra, valamint 1 db sakk asztal. Az elhelyezett játékokat azok TÜV engedélyezését követően vehetik birtokba a gyerekek, várhatóan április végén. - Füzes park kosárlabdapálya felújítása
Új aszfaltburkolatot kapott a pálya, még egy palánkot állítottak fel, labdafogóhálót telepítettek a palánkok mögé, helyére került az új pad, tartós, csúszásgátló festékkel festették fel a pályaelemeket. Jelenleg az Ungvári utca felőli útpadka stabilizálása, a párhuzamos parkolás lehetőségének kialakítása, valamint a pálya ráhajtás elleni védelem kiépítésének előkészítése van folyamatban. - Forrás utcai játszótér fejlesztése
Kerítést, új szemetest és 2 db kaput kapott a Forrás utcai játszótér. A jobb megvilágítás érdekében, a meglévő 1 db napelemes kandeláber további 2 db napelemes kandeláberrel került kibővítésre. Jelenleg 1 db játszóeszköz beszerzésének előkészítése van folyamatban.
Folyamatban lévő városrészi fejlesztések:
- Nagy Lajos utca és Villasor köz közötti gyalogátkelő építése, Vasúti villasoron fasor ültetése
2023. márciusában kezdődött meg a Vasúti villasoron a Villasor köz és dr. Nagy Lajos utca közötti gyalogos átkelő kialakítása. A fejlesztés a Vasúti villasor és környéke ugyancsak Városrészi Költségvetésben javasolt forgalmi rendjének átalakítási terveiben is szerepelt. Ezzel párhuzamosan, az önkormányzat és a Spar között kötött beruházási megállapodás részeként, új járda és parkolóhelyek építésére is sor kerül a Szabadkai utca és a Villasor köz közötti szakaszon. A fejlesztés befejezése képpen, tucatnyi fából álló, új fasor ültetése is sor fog kerülni az új járdaszakasz mentén. - Bükkös patak menti zöldfelületek védelme és rehabilitációja
Előkészítési fázisban van a Bükkös patak János utca és Jobbágy utca közötti szakaszán a zöldfelületek fából készült parkolásgátló pollerekkel, valamint fa- és cserjeültetésekkel történő védelembe helyezése. - Dombalja, Ezerjófű, Bazsalikom utcai közvilágítás fejlesztése
A közvilágítási hálózat besűrítési és bővítési tervei elkészültek, ami alapján megkezdődött a beszerzési eljárás. - Hamvas Béla utcai, Fehérvíz utcai, Szmolnyica utcai és Kondor Béla utcai játszóterek eszközeinek és felújítása, burkolatainak javítása
A javaslattevőkkel és Városi Szolgáltatóval történt helyszíni bejárást követően összeált a fejlesztési koncepció, ami homokcseréket, gumiszegélyek kiépítését és új ping-pong asztal telepítését is magában foglalja. Jelenleg a beszerzés előkészítése zajlik. - Paprikabíró járda építése
A Parikabíró utcai járda koncepcióterve, valamint a szakaszos kiépítéséhez szükséges kiviteli tervek elkészültek. Jelenleg a kiviteli tervek engedélyezési eljárása van folyamatban. - Papszigeti buszmegálló
A Pap sziget bejáratánál lévő, Budapest felé tartó oldali buszmegálló cseréjéhez, a Főépítész által arculatilag is megfelelő buszmegálló beszerzésére van szükség. Az építés idejére szükséges ideiglenes buszmegálló kijelöléshez és az ideiglenes forgalomterelési tervek elfogadásához a Magyar Közút hozzájárulásának megszerzésére is szükség van. Ezen eljárások jelenleg folyamatban vannak.