2021. június 18., 12:38

Az idén 70 éves Ferenczy Múzeumi Centrum két kiállítás-megnyitóval várta újra a látogatókat a Vajda Múzeumban, június 17-én. Balogh László festőművész tárlata és a Barcsay-díjas, fiatal képzőművészek kiállítása július 3-ig látható a festői helyszínen.

A Vajda Lajos Múzeum megújított kiállítótere IKON néven a helyi és a városhoz kötődő művészek számára biztosít rendszeres bemutatkozási lehetőséget, hogy a lokális párbeszéden túl professzionális keretek között képviselje őket Magyarországon és külföldön.
A kiállítótér 2021-ben jelentkezik először egyéni kiállításokkal (Balogh László, Haász István, Nádler István, Vincze Ottó), a későbbi tervek között szerepel a generációk közötti átjárhatóságot és a kontinuitást szemléltető kurátori válogatások rendezése. Az év folyamán két-három hónaponként frissülő kiállítások megteremtik a lehetőséget nemcsak az új, most születő művek megismerésére, hanem a programok révén a helyi művészekkel való személyes találkozásra is. A kiállítóhelyhez szorosan kapcsolódik a Ferenczy Múzeumi Centrum Szentendrei Grafikai Műhelye, hiszen itt készülnek a kiállító művészek később megvásárolható grafikai sorozatai is.

Az érzések geometriája címmel nyílt meg Balogh László kiállítása a Vajda Lajos Múzeum emeleti, IKON kiállítóterében. A 91 éves művészt és a vendégeket Prosek Zoltán múzeumigazgató köszöntötte, a kiállítást Muladi Brigitta kurátor, művészettörténész nyitotta meg, Storcz Laura fuvolaművész Telemann-műveket játszott.

Balogh László látásmódját elsősorban atyai barátja, Barcsay Jenő, és a városban működő Deli Antal, Vajda Lajos és Kmetty János művészete alapozza meg, de utazásai kitágítják az alkotói horizontját. Balogh ma is aktív, szenvedélyes költői alkat, azonban munkái fegyelmezett, szigorúan felépített konstrukciók, amelyeknek belső szabályai az évek múltával lazulnak és a legutolsó műveken oldottabbá válnak. Korai, ’60-as évekbeli korszakában született művei rendszerbe foglalt ritmusok, olykor statikusan zárt kompozíciók, szinte logó-szerűen sűrítik a város jelentéstartalmait, amelyben ma is él (Vízparti házak, Rab Ráby háza, Tornyok). A ‘70-es és ’80-as években már stabil képi absztrakciója geometrikus és organikus, de a látványra utaló motívumok használatára redukálódik (Gyászolók, Tűzfalak, Architektúra). Az évek során egyre karakteresebbé, tisztábbá váló, konstruktív, ugyanakkor erősen emocionális, spontán alkotói módszerébe beengedi a korábbi organikus “lírai” alapformákat. Ugyanakkor a színek játékos dinamikájára, kontrasztjára-harmóniájára, intenzív erejére épített képei ekkor már mentesek a felismerhető valóságelemektől. Az IKON kiállítótérben bemutatott festményei felrajzolják Balogh László pályaívét. Emblematikus, korszakjelölő képeinek jelentős része a Ferenczy Múzeumi Centrum gyűjteményéből, az utóbbi évekből való festményei a művész műterméből kerülnek kiállításra.

Díjak, kitüntetések: 1994: A Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje; 1995: Szentendre Város Díszpolgára; 1997: Szentendre Művészetéért díj; 1998: A Neufeld Anna Alaptívány díja; 2006: Munkácsy-díj; 2013: A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje; 2019: EMMI, Életműdíj

A kiállítás 2021. 06. 18. – 2021. 07. 03. között, szerdától szombatig, 14 és 17 óra között tekinthető meg.

BARCSAY-DÍJ 2019, 2020 címmel nyílt a Vajda Múzeumban tárlat pályakezdő, Barcsay-díjas művészek munkáiból. Az évente odaítélt díjat a jogörökös Kónya házaspár által alapított Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány osztja ki. Az alapítvány pályázatára jelentkező fiatal művészek munkáinak elbírálásában a kuratórium tagjai: Aknay János Kossuth-díjas festőművész, Bereznai Péter és Baksai József Munkácsy-díjas festőművészek, Kónya Ferenc alapító, kuratóriumi tag vett részt, valamint Feledy Balázs művészeti író, a kuratórium elnöke, aki a megnyitón bemutatta a művészeket. A díjazottakat Kónya Ferenc köszöntötte és átadta díjakat.

A kéthetes kiállítás Szilágyi Péter és Végvári Gergely, Cservenka Edit, Fekete Szilvia és Kármán Dániel munkáiból nyílt meg, és a pályázatra beadott nyertes portfóliókból nyújt reprezentatív válogatást.

A kiállítás 2021. 06. 18. – 2021. 07. 03. között, szerdától szombatig, 14 és 17 óra között tekinthető meg.
Kurátor: Iberhalt Zsuzsa

Az FMC következő kiállítása június 19-én, szombaton 17 órakor nyílik a Ferenczy Múzeumban (Kossuth Lajos u. 5.)
Kincskeresés, kaland, tudomány. Közösségi régészeti projektek Pest megyében.
A vendégeket üdvözli: Prosek Zoltán múzeumigazgató
A kiállítást megnyitja: Dr. Laszlovszky József régész, a Közép-európai Egyetem, Középkortudományi Tanszék professzora
Közreműködik: Lantos Zoltán/Andrew J „VIOLECTRIK” feat. Kaltenecker Zsolt
Kurátor: Dr. Rácz Tibor Ákos régész
A kiállítás 2021. 06. 20. – 2022. 01. 30. között, csütörtöktől vasárnapig 10-18 óráig tekinthető meg.
Részletek >>

 

 

Fotók: @ Deim Balázs