2025. május 2., 20:27

Anyák napját ünnepeljük május 4-én, vasárnap.

Köszöntünk minden édesanyát, nagymamát és hálával gondolunk mindazokra, akik a gyermekekről gondoskodnak. Nem feledkezünk meg azokról sem, akik önként vállalva másban élik meg a kötődés, a szeretetteli törődés és gondoskodás küldetését, vagy nem adatott meg számukra a szülői lét öröme.
Ilyenkor a virág az egységes szeretetnyelv: a szirmok és színek az új élet kibontakozását, a körforgás új szakaszba lépését jelképezik. Aki szeretné virággal kimutatni, mit érez, az ilyenkor szinte ki sem kerülheti a piacok, üzletek kínálatát de nem kötelező vásárolni sem ahhoz, hogy a szeretet és hála érzését díszes csokorral fejezhessük ki. Orgona ága, barackfa virága mind új ruhába öltözik anyák napja hajnalára, illatosan.
És még csak nem is a virág a legfontosabb. Hanem az érzelem, a törődés: amit kaptunk, amit viszonozhatunk. Akkor is, ha csak távolról, egy telefonhívással, vagy közelről, egy csendes öleléssel. Akkor is, ha egy látogatással a már meg nem ölelhető szerettünknél, emlékének hálával áthatott, békés felidézésével.

Boldog anyák napját kívánunk!