Szentendre, Püspökmajor lakótelep gyűjtőútjának felújítása, Kálvária út

A fejlesztés szakmai koncepciója
A Kálvária út Szentendre város közúthálózatának fontos eleme, gyűjtőúti funkcióval. A Püspökmajor lakótelepet köti össze a 11 sz. főút 2×2 sávos belterületi szakaszával. A környéken a város lakosságának 25%-a él, több mint 6000 fő, emellett gimnázium, általános iskola, bölcsőde, három óvoda és a városi uszoda is itt helyezkedik el, ami további jelentős forgalmat generál. Ezen az úton közlekedik a helyi buszjárat is.
2017 óta több szakaszban újult meg a rossz állapotban lévő gyűjtőút. Jelen pályázatunk célja a Kálvária út Hamvas Béla utca és Damjanich utca közötti, mintegy 730 méter hosszúságú szakaszának felújítása és megerősítése. A fejlesztéshez kapcsolódik 2 új gyalogos átkelőhely létesítése a V8 Uszoda térségében a Kálvária, Fehérvíz utcán, a Barcsay Általános Iskola, a V8 Uszoda mellett 10-10 darabos kerékpár parkoló kialakítása, valamint az út melletti zöldfelület rendezése faültetéssel illetve évelő virágágyak létesítésével.

Kedvezményezett neve: Szentendre Város Önkormányzata
Projekt címe Szentendre, Püspökmajor lakótelep gyűjtőútjának felújytása, Kálvária út
A támogatás összege összesen: 249.690.674 Ft
A támogatás mértéke: 100 %
Önkormányzati saját forrás:
A projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-2022-00074
Projekt időtartama: 2023.02.16. – 2025.05.30.
Projekt tartalma: Kálvária út felújítása a Hamva Béla utcától a Damjanich utcáig, két új gyalogátkelőhely létesítése a V8 Uszodánál, illetve fa- és évelő várágyások telepítése.
A fejlesztés szakmai koncepciója A Kálvária út Szentendre város közúthálózatának fontos eleme, gyűjtőúti funkcióval. A Püspökmajor lakótelepet köti össze a 11 sz. főút 2×2 sávos belterületi szakaszával. A nagy forgalmú gyűjtőút a Püspökmajor lakótelep, László telep fő közlekedési útvonala is. E két területen él a város 25%-a, 6000 főt meghaladó a lakosságszám, emellett gimnázium, általános iskola, bölcsőde, három óvoda és a városi uszoda is itt helyezkedik el, ami további jelentős forgalmat generál a város más részein élők részéről is. A felújítandó úton közlekedik emellett a helyi buszjárat is. A több mint 30 éve történt építése óta burkolata jelentősen elhasználódott, állandó kátyúsodás, felgyűrődés jelentkezik a nagy igénybevétel miatt a rendszeres karbantartás ellenére. Ezért önkormányzatunk a 2017-es év folyamán megkezdte a gyűjtőút felújítását. A 2017-es évben a Római sánc utca 11-es főközlekedési út – Acél utca közötti közel 130 méteres szakaszának, míg 2018-ban az Acél utca – Kálvária tér közötti szakaszán burkolat felújítása és megerősítése történt meg önkormányzati forrásból 55 millió Ft értékben. Elkészíttettük az ütemekre bontott felújítási terveket is a gyűjtőút következő szakaszaira, a Kálvária út vonatkozásában. 2019-ben belügyminisztériumi pályázati támogatással a mintegy 400 méter hosszú, Kálvária tér – Hamvas Béla utca közötti szakasz felújítása valósult meg.

Jelen pályázatunk célja a Kálvária út Hamvas Béla utca és Damjanich utca közötti, mintegy 730 méter hosszúságú szakaszának felújítása és megerősítése.

A fejlesztéshez kapcsolódik 2 új gyalogos átkelőhely létesítése a V8 Uszoda térségében a Kálvária, Fehérvíz utcán, a Barcsay Általános Iskola, a V8 Uszoda mellett 10-10 darabos kerékpár parkoló kialakítása, valamint az út melletti zöldfelület rendezése faültetéssel illetve évelő virágágyak létesítésével.

Kálvária út Fehérvíz u. csomópont, gyalogos átkelőhelyek terve »
A projekt oldala/cikkek >>>