A szokottnál korábban, július végén megkezdődött Szentendrén is a dunai kérészek rajzása. A dunavirágzás látványos jelenség, de a rovarok életcélját veszélyeztetik a városi fények, ezért az önkormányzat idén is intézkedik a védelmük érdekében.
Az idei évtől a Környezetvédelmi és Közösségi Részvételi Iroda szervezi a dunavirágzással kapcsolatos intézkedéseket. Hevér Ivett, a KKRI projektmenedzsere a szükséges intézkedések megtervezéséhez és időzítéséhez Kriska Györgytől, az ELTE biológusától kapott szakmai támogatást. A kérészeket és védelmüket évtizedek óta kutató szakértő július 28-án megerősítette, hogy Szentendrén is elkezdődött a rajzás fő időszaka.
Az esténként tömegesen megjelenő kérészek védelme érdekében a legfőbb intézkedés, hogy igyekeznek csökkenteni a rovarokat eltérítő fényszennyezést. A városi közvilágítás, a hidak, utcák erős fényű lámpái, sőt a kirakatok, üzletek fénye is magához csábíthatja a repülő rovarokat, így éjszakánként akár milliószámra is hiába pusztulnak el, a víz helyett a szárazra érkezve. A városvezetés Magyar Judit irányításával mindent megtesz annak érdekében, hogy minél kevesebb mesterséges fény zavarja a kérészek nászrepülését és szaporodását. A Városfejlesztési Iroda közreműködésével az E.ON-tól megrendelték a Duna korzó régi töltésén lévő lámpasor fényének csökkentését. Az utcai lámpákat 30-án, szerdán estétől a Péter Pál utca és a Bükkös-patak torkolata között teljesen lekapcsolják, a Péter Pál utcától a Rév utcáig pedig az út Duna felőli oldalán oltják le a közvilágítást. A lámpák lekapcsolása augusztus 15-ig tart.
A már korábbi években is elrendelt átmeneti fénycsökkentés hasonlóan segítheti a rovarokat, mint azok a különlegesen megtervezett fények, amelyeket Kriska György és munkatársai kutatásainak eredményeként építettek ki már több dunai hídon is. Az először 2019-ben Tahitótfaluban, majd tavalyelőtt a budapesti Árpád-hídon beüzemelt, speciális fényt kibocsátó fénysorompók a víz felett tartják a rovarokat, nem engedik őket elcsábulni a városi fények felé. Kriska György elmondása szerint már a Megyeri-híddal kapcsolatban is volt érdeklődés a fénysorompó kialakításának lehetőségéről.
A KKRI egyeztet az augusztusra tervezett kulturális programok szervezőivel is, hogy a rendezvények világításánál hogyan tudnak tekintettel lenni a dunavirágzásra. Ezeket az eseményeket nemcsak a kérészek miatt fontos megvizsgálni, hanem a programok fellépői és közönsége érdekében is. A fellépő zenészek dolgát is rendkívüli módon megnehezíti, ha koncert közben a színpadot tömegesen lepik el a repülő rovarok.
Kieveznek a vízre a kérészmentők
Szentendrén civil önkéntesek is készülnek helyi akcióra. A Szigetmonostori Vízisport Egyesület kenus csapata szakértőkkel közösen kérészmentő programot szervez várhatóan jövő hétre a Kacsakőnél. Ha a dunavirágok rajzása folytatódik és az időjárás is kedvező lesz, a folyón evezve lámpákkal csalogatják vissza a rovarokat a víz fölé, hogy a nászrepülésük célba érjen.
Ugyanakkor nem kell vízre szállni ahhoz, hogy mi magunk is segíthessük a dunavirágzást, amely az élővilág sokféleségének egyik sérülékeny része.
Mit tehetünk egyénileg a kérészek védelmében?
- Minimalizáljuk a vízparti fényszennyezést! Erre a néhány estére, a rajzás órái idejére lekapcsolhatjuk vagy tompíthatjuk a ház körüli, kerti fényeket. A fényforrások színének változtatása is segíthet, mivel a hideg fény sokkal vonzóbb a rovarok számára, mint a meleg. Ez okozza, hogy a fehér színű lámpáknál általában több köröző rovart láthatunk, mint a sárga fényűek körül.
- Ha a kérészek sárga petecsomóit találjuk valahol a szárazon, söpörjük össze, és szórjuk bele a folyóba. (Ügyeljünk közben arra is, hogy szennyeződés ne jusson a vízbe.)
- A földön vergődő kérészeket összeszedve szintén a folyóba söpörhetjük őket, főként a nőstényeket. Ezek megismerhetők arról, hogy a potrohukon három nyúlvány látható, míg a hímeknél csak kettő.
Természetfilm a dunavirágokról és segítőikről
„A fény sötét oldala – Kérészmentők akcióban” címmel dokumentumfilm készült a dunai kérészekről, Kriska Ferenc rendezésében és Kriska György közreműködésével. A dunavirágzást és a rovarokat segítő erőfeszítéseket ábrázoló filmet hamarosan bemutatják, az előzetese pedig már most is látható.
A tiszta vizet jelzik, a fényszennyezést megszenvedik
A dunavirág (Ephoron virgo) körülbelül 3 centiméteres vízi rovar, amely a kérészek rendjébe tartozik, akárcsak az ismertebb rokona, a tiszavirág. Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 10.000 forint. A kérészek víz alatt élő lárvái a folyómeder agyagjába fúrt járataikban nevelkednek. Csak tiszta, oxigéndús vízben élnek meg, ezért a Dunán évtizedekig nem rajzottak a víz szennyezettsége miatt. A környezetvédelmi beruházások, javuló szennyvízkezelés eredményeként 2012-től újra tömegesen jelentek meg.
A kifejlett lárvák egyszerre rajzanak, a hőmérséklettől függően jellemzően nyár végén, ősz elején. A hullámokban ismétlődő, több éjszakán át tartó rajzások alatt a lárvák a víz felszínére emelkedve tömegesen átvedlenek szárnyas rovarrá, majd a levegőben násztáncot járnak, párosodnak. A nőstények a folyó áramlásával szemben akár kilométereket is repülnek felfelé, hogy a megtermékenyített petéket ott rakhassák le a vízre, ahol korábban felnőttek.
Az éjszaka első néhány sötét órájában zajló repülésüket megzavarja a mesterséges fény, a lámpák fényét a Hold tükröződésének látják, ami elcsábítja őket a folyótól. A nőstények víz helyett a hasonlónak látszó sima felületre, burkolatra, utakra rakják le petéiket, amelyekből így nem tud új generáció kifejlődni.

Kérész – illusztrációs kép: Pixabay
A folyó egészségéhez, az ivóvizünk minőségéhez is hozzájárulnak
A kérészek nemcsak a természeti körforgásban töltenek be fontos szerepet például azzal, hogy táplálékul szolgálnak a halak, madarak, kétéltűek és más élőlények számára. Az ivóvízhez is közük van. Kriska György egy Facebook-bejegyzésben arra emlékeztet, hogy a dunavirág-lárváknak a folyó medrét átszellőztető hatással is bírnak. Az élőhelyük nagy részét érintik a folyó mentén elterülő vízbázisok, ezek látják el ivóvízzel a Duna menti településeket és Budapest fogyasztóinak jelentős részét is. A dunavirágok ezért a folyó jó ökológiai állapotának fenntartásában, a jó vízminőség biztosításában is létfontosságú szerepet játszanak.
Kiemelt képünk a 2022-es dunavirágzás idején készült. (Fotó: Szentendre.hu / Isza Ferenc)

