2021. október 26., 09:12
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 2 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Az izbégi sportpályán 2021. október 7-én, a Kút utcai játszótéren 2021. október 14-én tartott lakossági fórumot Pilis Dániel alpolgármester, a választókerület önkormányzati képviselője.

A fórumokon az érdeklődők tájékoztatást kaptak a 2021-es városrészi költségvetés eredményeiről és tapasztalatairól: itt az Izbégi Sportpályán megvalósuló kondipark lakossági javaslata nyert a szavazáson. A projekt tervezési és árajánlatkérési fázisban tart, megvalósulása még az idei évben várható.

Az október 7-ei fórumon részt vett Könczöl Attila, a Szentendrei Kosárlabda Sport Egyesület elnöke, a sporttelep hasznosítására kiírt pályázat nyertese, valamint Dombai Zsolt, a terület előző bérlője. A lakók a sporttelep hasznosítása kapcsán is tehettek fel kérdéseket, a Szentendrei Kosárlabda Sport Egyesület ugyanis a nyertes ajánlatában vállalta egy olyan sportcsarnok felépítését, amely délelőtt közoktatási célokat szolgálhat, délután edzőterem lehet az egyesület számára, este és hétvégén pedig a város sportegyesületeinek és közösségeinek befogadó csarnokaként is hasznosítható.  Az Egyesületnek a bérelt terület fejlesztésére tanulmánytervet kell készíttetnie, amit az önkormányzat szakmai szervei hagynak jóvá. A munkálatok legkorábban 2023 őszén kezdődhetnek meg, társasági adó (tao) felhasználásával.

Mindkét fórumon téma volt a földutak kérdése. A városnak ezeken a részein számos utcában nincs szilárd útburkolat, többek között a fórumon megemlített Puskin utcában sem, amelynek alsó részét mart aszfalt borítja. Pilis Dániel javasolta a lakóknak az 1+1 programhoz való csatlakozás lehetőségét. Az 1+1 program keretein belül a beruházás költségeinek felét az önkormányzat, a másik felét pedig a polgárok állják, így lehetőség nyílik a közvetlen környezetüket érintő felújítások, fejlesztések elvégzésére (pl. útfelújítás, parkosítás, járdaépítés, közvilágítás telepítése, stb.) Ezt a szerepvállalást a képviselő-testület októberi döntése a lakosság körében adókedvezménnyel is ösztönzi.

Pilis Dániel az utak állapota kapcsán a COVID városi költségvetésre gyakorolt hatásáról is beszélt. Arról tájékoztatott, hogy a 2020-as év tényadatai alapján közel egymilliárd forintos bevételkiesést szenvedett el a városi költségvetés. Magyarországon az adófizetők által megfizetett adók több mint 90%-a a központi költségvetést gyarapítja, a 10%-nál is jóval alacsonyabb helyben maradó adókból gazdálkodó önkormányzatok ezzel az igazságtalan elosztással a COVID idején végletesen sarokba szorultak. Erre többek között kirívó példa a településektől 2020-as évtől kezdve elvont, közel 120 milliós gépjárműadó: a kormányzati döntés miatt az önkormányzat ezt a forrást már nem fordíthatja sem az utak fejlesztésére, sem azok karbantartására. Szentendre más városokkal összefogva az igazságosabb forráselosztást és a valódi autonómiát biztosító önkormányzati rendszer visszaállítását szorgalmazza – hangsúlyozza Pilis Dániel.

Az október 14-ei Kút, utcai fórumon részt vett Fülöp Zsolt polgármester is, aki a leégett Spar területének hasznosítási terveiről is beszámolt.

A fórum másik felmerülő kérdése a játszótér állapotára vonatkozott. Pilis Dániel arról tájékoztatott, hogy 2021. október végén, november elején kezdődik Szentendre játszótereinek felülvizsgálata, amelyet egy külsős, független szakértő végez majd. A játszóterek állapotfelmérését követően a lakók izbégi játszótérre vonatkozó javaslatait is megvizsgálják, és a lehetőségekhez mérten megvalósítják a javításokat, fejlesztéseket.

A képviselő a fórumokon arra kérte a lakókat, hogy problémáikat a Városi Ügyfélszolgálaton is jelentsék be, illetve, ha közbiztonságot, az együttélés szabályait sértő esetet látnak, jelezzék a Szentendrei Rendészetnek. A bejelentések feldolgozását az Ügyfélszolgálat folyamatosan végzi, a válaszadás elhúzódó időtartama miatt a lakók türelmét kérték.

Beszámoló a Fürj utcai lakossági fórumról: ITT

Az Ügyfélszolgálat elérhetőségei:

Cím: 2000 Szentendre, Duna korzó 25. “Fehér Ház”
Tel.: +36-26/300-407
E-mail: ugyfelszolgalat@szentendre.hu
Postai levél: 2000 Szentendre, Duna korzó 25.
vagy 2000 Szentendre, Városház tér 3.

A Szentendrei Rendészeti Igazgatóság elérhetőségei:

Cím: 2000 Szentendre, Paprikabíró utca 21.
Telefon: +36 26 300 407
Telefon, ügyeleti: +36 20 290 0190
Email: szeri@szentendre.hu

(Borítóképünk illusztráció – a fotó Pilis Dánielről a Fürj utcai fórumon készült.)