2022. március 11., 21:30
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 3 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A leégett Spar áruház helyén tervezendő fejlesztésről szóló első Közösségi Kávéház rendezvényen öt fontos kérdésről mondták el véleményüket a szentendreiek. A Városháza dísztermében tartott újszerű rendezvényen sokféle vélemény hangzott el, amelyek közül a legfontosabbakat a terület beépítésére érkező pályázatok értékelésénél és a kiviteli tervek elkészítésénél érvényesít majd a város vezetése.

A Városháza díszterme talán még soha nem mutatott olyan képet, mint csütörtökön este. A berendezés sokkal inkább hasonlított egy vetélkedő vagy csapatépítő tréning környezetére, mint az önkormányzati élet egyik legfontosabb színhelyére.

Kávé, zene és légifotó

Öt asztal, székekkel körülvéve, a leterített asztalokon post-it cédulák, íróeszközök, friss kávé, pogácsa, a háttérben zene szól. Az asztalok legfontosabb eleme egy kinagyított légifotó az egykori Spar áruház környékéről, és minden asztalon egy-egy, a terület fejlesztésére vonatkozó kérdés, amelynek eldöntésében a szentendreiek véleménye iránt érdeklődik az önkormányzat.

– A rendezvény célja, hogy a decemberi kérdőíves igényfelmérést követően oldottabb formában és személyesen találkozzunk azokkal, akik úgy érzik, van mondanivalójuk a város következő nagy fejlesztésével kapcsolatosan. A leégett Spar áruházról, illetve annak környékéről van szó – mondta a Szentendre.hu-nak a rendezvény ötletgazdája és szervezője, Karas László kabinetfőnök.

Azt is megtudtuk, hogy egy hosszabb folyamat egy megállójáról van szó, amely szervesen illeszkedik a 2019-ben megválasztott új városvezetés koncepciójába. Ennek lényege, hogy a várost érintő fontos kérdésekben megkérdezik és figyelembe veszik a szentendreiek véleményét. Ilyen kezdeményezés például az idén másodszor útjára indított Városrészi Költségvetés is.

A csütörtök rendezvényt még két újabb Közösségi Kávéház követ majd március 17-én és 24-én, ahogy arról korábban már beszámoltunk.

Öt kérdés, sokféle válasz

A március 10-i első rendezvény központi kérdése volt, hogy milyen jellegű beruházást, milyen épületet szeretnének a szentendreiek a területen. Erre vonatkozóan az öt asztalnál öt kérdést vitathattak meg a jelenlévők. Ezek a következők voltak:

Most milyen problémákat tapasztalt a környéken, ami megoldást kíván akár lakóként, akár áthaladóként?
Mekkora épület lenne odavaló? Milyen épületet tudna még elviselni?
Miképpen használná az épületet és a környékét? HÉV-ről leszállva beugrik, haverokkal találkozik, üzletekbe megy célirányosan, lófrálni Szentendrén, egyéb.
Miképpen lenne jól használható a kereskedelmi és szolgáltató központ belső tere és a belső közlekedése?
Milyen véleménye van a már megvalósult kereskedelmi és szolgáltató központokat illetően? Mi tart követendőnek, mit tart elkerülendőnek?

A kávéházra korábban regisztráltaknak mintegy fele jelent meg az eseményen. Ők kifejezetten oldottak voltak, kissé fel is borult az eredetileg tervezett program, mert az asztalokhoz ülve azonnal elkezdődött az eszmecsere. A résztvevők szabadon beszélgettek, mondták el véleményüket, ha úgy tetszett, áttelepültek egy másik asztalhoz és ott kapcsolódtak egy másik témához. A spontaneitásnak nagy teret adó kávéházi dramaturgia miatt a polgármester tervezett felvezetőjéből végül zárszó lett, de ez senkit sem zavart, a személyes beszélgetések során minden fontos kérdés, elképzelés szóba került.

Karikatúrán az elképzelések

Hogy érzékletesebb és látványosabb legyen, miről is folyik a diskurzus, Strenner Szilárd grafikus a legfontosabb, legérdekesebb megjegyzéseket azonnal táblára is vetette. Az ilyen módon, karikatúraszerűen, kevés szöveggel közzétett grafikák megkönnyítették a vélemények megismerését, esetleges ütköztetését. A szellemes vizuális környezet inspirálóan hatott minden résztvevőre.

A háromórás rendezvényen kikristályosodott lakossági véleményeket az önkormányzat szakemberei a három rendezvényt követően áttekintik, majd azt követően javaslatokat készítenek a hogyan továbbról. A Közösségi Kávéházban kirajzolódó szempontrendszert érvényesítik majd a beruházás megvalósítására érkező pályázatok értékelésénél, illetve figyelembe veszik a kiviteli tervek elkészítésekor.

A jövő heti, március 17-én, este hatkor kezdődő második alkalommal majd arról mondhatja el a véleményét minden résztvevő, vajon milyen közlekedést szeretnének annak ismeretében, hogy egyáltalán milyen lehetőségek között lehet választani. A március 24-ei záróeseményen pedig a közösségi terek, a zöldfelületek kialakításának lehetőségeiről lesz szó.

FOTÓ: Bellai László

Az első este benyomásait összegző táblák: