A gyermekintézmények munkatársainak többsége megkapta az első COVID-védőoltást. Az intézményvezetők kérik, hogy csak teljesen egészséges gyermekeket vigyenek közösségbe. Hétvégenként jó idő esetén óriási a tömeg a városban, a maszkviselés szabályának betartatása lehetetlenség, a rendészek csak szóban figyelmeztethetnek, eljárást indítani csak a rendőröknek van jogosultsága. Ezek voltak a Helyi Operatív Törzs legutóbbi ülésének főbb témái.
A Szentendre Város Egészségügyi Intézményeiben (SZEI) változatlanul működik a betegellátás, bár több kollégát rendeltek be a Margit kórházba. Április 25-én, vasárnap kapják meg a második oltásukat, azok, akiket március 20-án oltottak be a SZEI-ben.
A Szentendre Városi Óvodák készülnek a jövő heti nyitásra, de egyelőre hivatalos utasítást nem kaptak. A Városi Szolgáltató NZrt. ózongenerátoros fertőtlenítést végez az óvodákban. Az intézmény 94 munkatársa április 1. és 3. között megkapta az első oltását, a második oltásra május 8-án kerül sor, 15 kolléga azonban nem kapott védőoltást, mert ők a közelmúltban átestek a fertőzésen. Az intézmény vezetése kéri a szülőket, hogy csak teljesen egészséges gyereket vigyenek óvodába. Ha a családban van, vagy a közelmúltban volt COVID-fertőzés és a gyermeknek náthára emlékeztető tünetei vannak, akkor kérik, hogy ne vigyék közösségbe. A beiratkozások április 20-23. között lesznek, emailben vagy telefonon kérik a jelentkezéseket.
A Püspökmajor Lakótelepi Bölcsődében emelkedik a gyermeklétszám, a korábbi 40% körüli kihasználtság 50-55%-ra növekedett. Az intézményvezető is megfertőződött, de ő is és a kollégák is túl vannak a betegségen, a jelek szerint nincsenek szövődményeik. Egy kivétellel a bölcsőde valamennyi munkatársát beoltották.
A Gondozási Központ hajléktalanszállóján a COVID-beteg gondozottak meggyógyultak, így a zárlat megszűnt. A karantén ideje alatt az újonnan érkezőket a megfelelő elkülönítés miatt a lakókonténerekben helyezték el. Az intézmény konyhai kisegítő munkatársa megfertőződött, a gyógyulása után, a munkába álláshoz negatív tesztre lesz szükség. Az iskolaorvos, a védőnők adatait az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térbe (EESZT) kellett rögzíteni, az orvosnak május 1-től kötelező a használata.
A Dunakanyari Család- és Gyermekjóléti Intézmény munkatársainak a leterheltsége megnövekedett, egyre több jelzést kapnak kritikus helyzetbe vagy karanténba került családokról, emberekről.
A Szentendrei Kulturális Központ költészet napi programjaiknak óriási sikere volt, az országos sajtó is hírt adott róla, a beküldött versek a facebook oldalukon olvashatók. Az elmúlt időszakban több pályázatot írtak és nyújtottak be, bíznak abban, hogy a költségvetési takarékosság miatt elmaradt programokra ilyenformán is tudnak forrást találni.
Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár újra indíthatta a szolgáltatásait a járványügyi intézkedéseknek megfelelően, vagyis az előzetesen összeállított könyvcsomagokat az épület előtt adják át. A püspökmajori klubkönyvtár is működik. A könyvtárfutár szolgáltatás ismét elérhető a 70 éven felülieknek. A könyvtár két megfertőződött munkatársa meggyógyult.
A piacot is üzemeltető Szentendre és Térsége TDM Nonprofit Kft. vezetője, Lőrincz Ágnes szerint a hétvégi forgalom nagy, szombaton rendkívül sokan voltak a városban. Április 10-én kinyitották a TDM irodát.
A Városi Szolgáltató NZrt.-nél (VSZ) a megbetegedett kollégák meggyógyultak és negatív teszttel munkába álltak. Most két munkatársnál áll fenn COVID-gyanú, őket is tesztelik. Az oltásra jelentkező, közétkeztetésben dolgozók kollégák megkapták az első oltást. A VSZ munkatársai megkezdték a játszóterek fertőtlenítését. Folyamatosan végzik az ózongenerátoros fertőtlenítést a város intézményeiben. Péntekenként segítenek a háziorvosoknak, a nagyobb létszámú oltások esetén a betegforgalmat irányítják, betartatják a védelmi szabályokat.
A Szentendrei Rendészeti Igazgatóság (SZERI) tapasztalatai szerint az időjárástól függően alakul, hogy hétvégenként mekkora tömeg van a városban. A Duna korzón és a Kovács László utcában folyamatos rendészeti jelenlétre volt szükség. A maszkviselési szabályokat képtelenség betartatni, a rendészek csak szóban figyelmeztethetnek, eljárni csak a rendőröknek van jogosultsága.