2022. július 6., 17:04

Mi a közös a Netflix, a Marvel, illetve a Sony Pictures produkciókban? Az említett világcégek előszeretettel forgatnak Szentendrén, így ne lepődjünk meg, ha a Shadow & Bone (Árnyék és Csont) fantazysorozat, a Marvel-féle Moon Knight (Holdlovag) egyes képkockái ismerősek lesznek. Látványos a Szentendrén forgatott nemzetközi és magyar produkciók felfelé ívelő száma is: 2018-ben öt, 2019-ben kilenc, 2020-ban kettő, 2021-ben pedig már tizenegy filmgyártás nyomán érkezett bevétel.

Felmerül a kérdés, hogyan és miért vált ilyen kedvelt forgatási helyszínné Szentendre? Adott egyrészt Budapest közelsége, a városé, ami már korábban felkerült a nemzetközi filmgyártás élvonalába.  Szentendre óvárosa, mesélik a helyszín- és díszlettervező szakemberek, kiváló arra, hogy egy osztrák, német, francia, vagy akár egy walesi kisvárossá alakítsák. Közkedvelt helyszínek továbbá a Duna-part, Szentendre szűk sikátorai, macskaköves kis utcái, illetve a város egyéb intézményei által felkínált belső terek. Érdekesség, hogy a filmiparnak köszönhetően gazdaságilag hasznosulnak az üres, kihasználatlan városi épületek, pincék, üzletek is, ilyenkor azok takarítása helyett sokszor épp a pókhálók, szennyeződések, régi festéknyomok megóvását kérik a látványtervezők.

Nemzetközi produkciók esetén számtalan ország szakembereiből áll az alkotógárda, mégis, a legtöbb külföldi filmcég az Egyesült Államokból, az Egyesült Királyságból érkezik, illetve járt már nálunk indiai forgatócsoport is. Mindazonáltal jelentős számban érkeznek hazai filmesek is, a nagysikerű Pepe széria első évada is részben Szentendrén készült. A szentendrei helyszínekhez akad ugyan néhány hasonló adottságokkal rendelkező település Nyugat-Magyarországon, azonban a főváros közelségén túl van egy másik érv is a város mellett: készséges hivatali ügyintézők fogadják a filmgyártók megkereséseit.

Nézzük, milyen bevételekre számíthatott a város, s annak polgárai egy-egy filmforgatásból. Az, hogy a közterület-használat után fizet a stáb, közismert, azonban kevesen tudják, hogy ennek az összegét a mindenkori filmtörvényben rögzítik, más szóval: hatósági áras. Jelentős összeget tettek ki a parkolási, intézményi bérleti díjak és a behajtásból származó bevételek is. Utóbbi az idén már térítésmentesen kerül kiadásra. A közterületi lezárást igénylő forgatás időtartamára az adott területen érintett helyi kereskedők, vendéglátóipari vállalkozások megállapodást kötnek a bevételkiesés miatt. Szentendre városvezetése törekszik arra, hogy a város kulturális intézményei egyaránt részesüljenek a filmforgatások bevételéből, ezzel is támogatva a finanszírozásukat.

Kevés szervezettebb csapatmunka létezik, mint egy nemzetközi produkció forgatása. A gondos előkészítésnek köszönhetően a stábok és a városházi kommunikátorok egyaránt több csatornán is értesítik a lakosságot a forgatással járó változásokról, hogy azok a lehető legkisebb kellemetlenséggel járjanak. A forgatások után a hivatal dolgozói rendszeres visszajelzést adnak a forgatócsoportoknak, illetve folyamatosan közvetítenek az alkotók és a városlakók között.

A produkciókból befolyt városi, intézményi, illetve vállalkozói bevételeken túl a forgatócsoportok munkája kézzelfogható; a filmesek ugyanis tevékenységük során gondosan ügyelnek arra, hogy a kapott területek, épületek állagát megóvják, szükség szerint akár virágot ültetnek, területet rendeznek, s ez akkor is élvezhető marad Szentendre polgárainak, amikor már hónapokkal később világvárosokban vágják a nyersanyagot.

A cikk elkészítéséhez információkkal szolgáltak a Hatósági Iroda munkatársai.

« 2022. november » loading...
h K s c p s v
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
4
sze 30

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
sze 30
sze 30

Advent Szentendrén

2022. 11. 26. - 2023. 01. 08.
sze 30

Közmeghallgatás a Városházán

november 30.. 14:00