A városrész önkormányzati képviselője, Helyes Imre az árajánlatok ismeretében szavazást szervezett, mert a két fő tétel – a teljes pálya burkolatfelújítása és a pálya sporthálós körbekerítése – mintegy 20%-kal haladta meg a hétmillió forintos keretet. Erről írásban tájékoztatták a füzesparkiakat mintegy 250 szórólapot kiosztva, arra kérve a lakókat, hogy szavazással döntsenek.
Két lehetőség közül lehetett választani:
a.) a pálya teljes aszfaltjának felújítása mellett a pálya részleges bekerítése, vagy
b.) a pálya teljes bekerítése mellett az aszfaltréteg szükséges javítása történik meg
a fejlesztés másik három kisebb tételének – egy új kosárpalánk telepítése, két pad kihelyezése, valamint a felajánlott kis futballkapuk felújítása – megvalósításával együtt.
A füzesparki lakók 13 százaléka adta le szavazatát, így 33 írásbeli szavazat érkezett, a lakossági fórumon a közösségi tervezésben is nagyjából ennyien vettek részt. A leadott szavazatokból húsz voks a pálya teljes aszfaltjának felújítására és a pálya részleges bekerítésére érkezett. A másik lehetőségre tizenhárman szavaztak. Így eldőlt, hogy a sportpálya új aszfaltburkolatot kap, a palánkok mögött lesz sporthálós kerítés, egy új palánk és a kis futballkapuk felállítása, pályafelfestés mellett, valamint a padok kihelyezésével.
Jelenleg a beszerzési folyamat zajlik a polgármesteri hivatalban, a kivitelezésre – ha az időjárás is engedi – várhatóan november végén kerülhet sor.
A fotó az októberi lakossági fórumon készült.

