2014. november 5., 09:22

November 13-án, csütörtökön 18 órakor a Pest Megyei Könyvtár olvasótermében – Szentendre, Pátriárka utca 7. – FILMVETÍTÉS, IRODALMI MŰSOR, BESZÉLGETÉS A SZEREPLŐKKEL – Volt egyszer egy Folyam… Egy szentendrei folyóiratról, húsz év múlva. Dokumentumfilm.

Időtartam: 40 perc, gyártó: Glokalfilm

Munkatársak: Szabó Imre, Szabó Mihály, Tóth Gábor

A Folyam című irodalmi-művészeti folyóirat a rendszerváltozás idején működött Szentendrén; 1989 és 1991 között öt számot ért meg. A vállalkozást Ilia Mihály, Fodor András, Kabdebó Tamás és mások országos jelentőségűnek ítélték. Húsz év múlva, 2011-ben az egykori szerkesztők (Bereznai Péter, Brém-Nagy Ferenc, Fucskó Miklós, Gaján Éva), a felelős kiadó (Szabó Ferenc) és a főszerkesztő (Csontos János) kamera elé álltak, hogy az idő ködén át megkíséreljék rekonstruálni ennek az azóta is társtalannak tetsző vállalkozásnak a genezisét, elemezzék sikereit és kudarcait, s megidézzék az időközben elhunyt szerkesztőtárs, Hann Ferenc feledhetetlen emlékét. (Azóta a kiadásért felelős Szabó Ferenc is csatlakozott hozzá.)

A dokumentumfilm végső változata 2014-ben készült el, így a húszéves távlat a lapalapítástól számítva immár negyedszázadosra tágult. A mozgókép ennek az irodalomtörténeti epizódnak a szubjektív, emberi oldalát villantja fel. A Folyam teljes repertóriumát a szentendrei székhelyű Pest Megyei Könyvtár munkatársai készítették el.

A részleteket itt olvashatja: Volt egyszer egy Folyam…

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
sze 06

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
sze 06

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.