2016. április 13., 11:54

Iskolások bevonásával, figyelemkeltő akcióval védi a város közös értékeit az önkormányzat. Február óta több közterületi virágágyásból vittek el ismeretlenek jelentős mennyiségű virágot. Az ősszel elültetett hagymás növények tavasszal már nem pótolhatók. A helyükön maradt üres foltokat néhány hétre gyerekek által készített műanyag  virágokkal telepítik be, azzal a céllal, hogy a felnőtteket így figyelmeztessék a közös értékek védelmére.

Mint nemrég hírül adtuk, az önkormányzati virágosítási programnak köszönhetően az elmúlt években egyre több a virág Szentendre közterületein. Jelenleg 12 000 tő árvácska és több mint 16 000 virághagyma van az összesen 15 közterületi ágyásban, melyeket a Városi Szolgáltató munkatársai gondoznak.

Február óta azonban folyamatosan tűnnek fel a virágágyasok üres foltjai, a tavaszi virágok helyén letaposott virággal, elszórt növényi részekkel. A tulipánokkal, árvácskákkal díszítő ágyások olyan mértékű lopáskárt szenvedtek, hogy a hiányzó növények foltjai messziről látszanak. Az önkormányzat anyagi kárán túl a közösséget ért erkölcsi kár még inkább cselekvésre ösztönözte a városvezetést: a gyerekeket hívták segítségül, hogy a – vélhetően – felnőtt károkozókat szelíd figyelmeztetéssel jobb belátásra térítsék.

A Templomdombi Általános Iskola tanárai és diákjai PET palack, hurkapálca, némi ragasztó és festék segítségével készítettek virágokat, hogy néhány hétre azokkal „ültessék be” az elvitt növények helyét. Persze senki nem gondolja, hogy művirággal pótolható a valódi, abban azonban biztosak, hogy az akció figyelemfelkeltő lesz: ahol a virágágyásokban művirágot láthatunk, onnan bizony valaki élő növényeket vitt el. A szervezők és a résztvevők azt remélik, hogy a jövőben kevesebb hasonló eset lesz, a lopásra nyújtott kéz talán megáll, mielőtt kiemelné, letépné a virágot, a szemtanúk talán merik hangjukat hallatni a városi vagyon védelmében, és a közösség örömére, a város szépítésére telepített virágágyások minél tovább díszíthetik a közterületeket teljes pompájukban. A projekt várt legfőbb erkölcsi hozadéka azonban ennél is fontosabb: azok a gyerekek, akik munkájukkal részt vettek a figyelemfelkeltő akcióban, környezetükre is jó hatással lesznek, s bizonyára felnőttként is természetes lesz számukra a közös értékek védelme.

 

Köszönet a Templomdombi Általános Iskola diákjainak és a közreműködő tanároknak:

Tenkesné Halász Enikő (igazgató),  Bajkóné Turóczi Judit, Gyurcsekné Strupka Magdolna, Horváth Zoltán, Pankovics Ágnes, Schreiner Nikolett.

 

« 2022. augusztus » loading...
h K s c p s v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
sze 17

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
sze 17

Kovács Margit, a Duna királynője

2022. 01. 03. - 2029. 12. 31.
sze 17

Kmetty kiállítás – újragondolva

január 3.. 17:00 - november 13.. 18:00
sze 17
sze 17

Vas István emlékkiállítás

június 24. - szeptember 25.
sze 17
sze 17
sze 17

Teátrum 2022 / A feleség negyvennél kezdődik

augusztus 17. - augusztus 18.
sze 17
pén 19

Szerb búcsú

augusztus 19.. 10:00 - 22:00
pén 19

Pörkölt Projekt koncert

augusztus 19.. 20:00 - 21:00
csü 25

Teátrum 2022 / Hárman a padon

augusztus 25. - augusztus 26.
pén 26
pén 26
vas 28