2021. június 2., 11:05

Városszerte virágültetésbe kezdett a Városi Szolgáltató május utolsó hetében. Idén a megszokottnál kevesebb lesz a virág Szentendre közterületein, de így is számos helyszínen díszítenek majd a növények a kényszerű megszorítások ellenére is.

A korábban megrendelt, előnevelt palánták a VSz Nzrt. telephelyén várták a kedvező időjárást, az esős napok elmúltával május utolsó hetében megkezdték a közterületi virágültetéseket.

Virágosítás zajlik a napokban az Ivó lány szobránál, a Sztaravodai elágazásnál, a Duna-korzó támfalnál, a Kálvária úton a Fehér keresztnél. Palántáznak az Apor hídnál, az Evangélikus templom mellett, a Fehérháznál (Duna korzó 25.), a Bükkös torkolatánál, a Rév utcában a mentőállomásnál, a Lázár cár téren, a Fő téren a Pestis keresztnél, és beültetik a virágládákat is.

A nyári virágokat a múlt év végén rendelte meg a város, amikor még nem lehetett tudni, hogy a veszélyhelyzeti intézkedések miatt pontosan mennyi lesz a hiány. A tervezési folyamatnál figyelembe kellett venni, hogy az elvonások nem teszik lehetővé a korábbi nagyságrendben virágok megrendelését, illetve azok fenntartását. Az e célra elkülönített keretet jelentősen csökkentették a költségvetésben.

Így a Czóbel parkban, a Castrum parkolóban, a taxiállomáson, a buszpályaudvar mellett illetve a Papírgyárnál idén nem lesz virágosítás, és muskátlik sem lesznek a 11-es főút mellett, sem a Duna-korzón vagy az intézményeken.

A városvezetés bízik abban, hogy a Szentendreiek így is kedvüket lelik a beültetett virágágyásokban, amelyeket a Városi Szolgáltató mindannyiunk örömére alakít ki és gondoz.

Az előző évek tapasztalatai alapján arra kérjük a járókelőket, ha tanúi lennének, hogy közterületi virágágyásból palántákat tulajdonít el valaki, ne hagyják ezt szó nélkül, figyelmeztessék az elkövetőt, illetve hívják a városi rendészeket a +36 20 290 0190 ügyeleti számon.

« 2021. október » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
vas 17

Kovács Margit, a Duna királynője

2019. 04. 06. - 2029. 12. 31.
pén 22

KARINTHY FERENC:DUNAKANYAR

október 22.. 18:00 - 19:30
pén 22
pén 29

Slow Village // Barlang, Szentendre

október 29.. 20:00 - 22:00