2018. április 26., 08:44
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 6 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Szentendre nagy hangsúlyt fektet a közterületek virágosítására. A város területén jelenleg 1500 négyzetméternyi felületen, valamint a fa és kő virágládákban mintegy 10 ezer tő árvácska és 17 ezer tulipán színesíti a nyarat idéző tavaszi napokat.

A virágágyak és ládák május folyamán városszerte megújulnak: a most látható, elnyíló kétnyáriakat május elején kiszedik, majd rotációs kapával lazítják a talajt és tápanyag-utánpótlást, szükség esetén talajcserét is végeznek az érkező, 33 fajtából álló, 20 000 tő egynyári virágoknak, melyek szeptember végéig fognak díszíteni az alábbi helyszíneken:

– Bükkös-torkolat
– Duna-korzó
– Czóbel park
– Fő téri pestis kereszt
– Lázár cár tér
– Rév – Bogdányi u. (Mentőállomás)
– Apor-híd
– Buszparkoló (Paprikabíró u.)
– Papírgyár előtt
– Ivó lány szobornál
– Ignatovity szobornál
– Sztaravoda út – 11. sz. főút kereszteződése
– Taxiállomás (Spar előtt)
– Püspökmajoron két helyszínen (Fehér keresztnél és a Fehérvíz utcai posta előtti parkban)

E virágosítás során, hagyományosan a május közepi fagyosszenteket után a 11-es út és a Duna korzó kandelábereire felkerülnek a muskátlik is, melyek idén is több intézmény ablakait is díszíteni fogják (pl: hivatal, SZEI).