VI. Pilisi Tekerő Kerékpáros Kalandtúra – 2014. szeptember 6.
2014. szeptember 6-án, hatodik alkalommal megrendezett Pilisi Tekerő Kerékpáros Kalandtúra a térség kiemelkedő kerékpáros rendezvénye, ahová az ország távoli részeiről, Szolnok, Tatabánya, Székesfehérvár, Győr környékéről is érkeznek a kalandozó csapatok. A túra nem verseny, egyediségét a játékos feladatok, a csapatjáték és a csodálatos természeti környezetben zajló útvonal jelenti. Az egyre népszerűbb túra megrendezését 2013-tól Szentendre Önkormányzata vállalta fel, a Sportágválasztó társrendezvényeként. A kalandos útvonalakon és az izgalmas sportállomásokon 530 tekerő vett részt. A családbarát szervezésnek is köszönhetően a 30 km-es Családi II. útvonalon 340 résztvevő kompozott és tekert végig a Duna mentén és töltött el egy szép napot a Dunakanyar – Pilis térségében.
V. Pilisi Tekerő Kerékpáros Kalandtúra – 2013. szeptember 7.
2013. szeptember 7-én, ötödik alkalommal megrendezett Pilisi Tekerő Kerékpáros Kalandtúra a térség kiemelkedő kerékpáros rendezvénye, ahová az ország távoli részeiről, Szolnok, Tatabánya, Székesfehérvár, Győr környékéről is érkeznek a kalandozó csapatok. A túra nem verseny, egyediségét a játékos feladatok, a csapatjáték és a csodálatos természeti környezetben zajló útvonal jelenti. Az egyre népszerűbb túra megrendezését ez évtől Szentendre Önkormányzata vállalta fel, a Sportágválasztó társrendezvényeként. A kalandos útvonalakon és az izgalmas sportállomásokon 540 tekerő vett részt. A családbarát szervezésnek is köszönhetően a 30 km-es Családi II. útvonalon 330 résztvevő kompozott és tekert végig a Duna mentén és töltött el egy szép napot a Dunakanyar – Pilis térségében.
A kalandtúra a térség hét települését érintette, mindenhol érdekes feladatokkal, frissítőkkel és energiapótlással. Különféle játékok, pusztasí, fapuska, kötélmászás, íjászat, gólyaláb, vízi ügyességi feladatok várták a kalandozó csapatokat a tekerés közben. A kalandtúrát tombolasorsolás zárta, ahol a főnyereményt, a Neuzer kerékpárt a pomázi Drótlovasok csapat hatéves tagja, Szentesi Áron nyerte el!
Videók:
https://www.youtube.com/watch?v=bVgrQb1uIMk
http://www.danubia-televizio.hu/index.php?page=hirek&mod=olvas&id=2352
Pilisi Tekerő 4. Kerékpáros kalandtúra – 2012. augusztus 25.
Immár negyedik alkalommal afrikai hőségben rendeztük meg kalandtúránkat, melyre 420 résztvevő jelentkezett. A két családi útvonalon 64 csapat, a két kalandos útvonalon pedig 51 csapat tekert változatos útvonalakon. A Pilisi Tekerő résztvevőit dr. Dietz Ferenc, a Kistérségi Társulás elnöke köszöntötte. Kistérségünkben hat település vett részt és biztosította a Tekerő sportállomásait. Leányfalu, Pilisszentlászló, Pomáz, Szentendre, Szigetmonostor és Tahitótfalu. A csapatok a rajtnál Powerade izotóniás italt, szőlőcukrot tartalmazó induló csomagot kaptak. Négy útvonal közül választhattak a kalandozók.
Két családi tekerő útvonallal készültünk, a 10 kilométeres Leányfalu Strandig tartó rövidebb illetve a Határcsárdai kompon, Szigetmonostor érintésével a Nagy-dunai gáton keresztül Tahitótfalu Bodor Major, majd a Leányfalu Strand 30 kilométeres távon. A sportállomásokon medencés akadályok, tűzoltó fecskendővel labdakergetés, pusztasí, kalandpark és számos izgalmas feladat várta a kalandozókat. Az állomásokon a Fővárosi Vízművek támogatásával hűtött ivóvízzel, a Coca – Colának köszönhetően ásványvízzel olthatták szomjukat a csapatok, energiapótlásként pedig müzliszeletet, szőlőcukrot biztosítottunk.
A két kalandos tekerő útvonal a Pilis hegyeivel ismertette meg a tekerőket. Az extrém kalandozók 70 kilométeres távon, a Duna mellett a Bodor Majorig, majd a Tahi feletti hegyeken át Pilisszentlászlóig küzdötték fel magukat, majd innen azonos útvonalon haladva a 45 kilométeres kalandos távot választókkal Csobánka, Pomáz, Magyar Vár, Szentendre, Góliát Vízitelep volt a kalandtúra útvonala. Itt kötélmászás, ÖKO-totó, buzogányhajítás, gólyalábas és kenus akadálypálya, biciklis ügyességi feladatok várták az elcsigázott tekerőket.
A pilisszentlászlói állomáson a DMRV kedves munkatársai citromos – jeges ivóvízzel várták a kitikkadt csapatokat, az energiapótlást egy-egy banánnal biztosítottuk, míg a többi állomáson hűtött Naturaqua ásványvíz, müzliszelet és szőlőcukor várta a csapatokat. Szerencsére mindegyik kalandtúránk útvonalának utolsó állomása egy – egy vizes állomás volt, ahol a hőségben enyhülést találhattak a csapatok.
Eközben a szentendrei Czóbel parkban sportnapot tartottunk, ahol kistérségi sportegyesületek mutatkoztak be, lehetett sakkozni, kötelet mászni, tandem biciklit kipróbálni és még sok egyéb program várta a visszaérkezőket. A szigetmonostori sportállomást biztosító szentendrei Tűzoltók pedig a bázison vízsugárral nyújtottak felüdülést.
A nap végén a sorsoláson az első nyereményt dr. Török Balázs Szentendre alpolgármestere, míg a többi közel száz nyereményt az előző nyertes sorsolta ki. Támogatónk, a CIB Bank Zrt ajándékait pedig a szentendrei fiók vezetője, Pálffy Bernadett húzta ki. A fődíjat, egy Neuzer kerékpárt a budapesti Lakóparkiak csapat tagja, Nagy-Varga Csenge nyerte.
III. Pilisi Tekerő Visszapillantó – 2011. szeptember 3.
Az országban egyedülálló fesztiválunkat verőfényes napsütésben tartottuk, melyre közel 600 résztvevő jelentkezett. A családi útvonalon 42 csapat, a kalandos és extrém útvonalon 48 csapat tekert a Dunakanyar-Pilis térségben.
A Pilisi Tekerő résztvevőit Nyíri Csaba Leányfalu polgármestere köszöntötte. Kistérségünkben 8 település vett részt és biztosította a tekerő sportállomását: Tahitótfalu, Leányfalu, Szentendre, Budakalász, Pomáz, Csobánka, Pilisszentkereszt és Pilisszentlászló.
A csapatok a rajtindulásnál ajándék tekerő pólót, Coca-Cola termékek közül Naturaqua és Powerade izotóniás italt tartalmazó induló csomagot kaptak. Az idén 4 féle útvonal közül választhattak a csapatok, 2 családi tekerő útvonal medencés akadályokkal, kalandparkozás függőpályán, továbbá 2 hosszabb táv a Pilisben 6 településen keresztül, ahol a résztvevők az íjászat, floorball, lovagi torna, kerékpáros akadálypálya és különböző ügyességi feladatokat teljesítve gyűjtötték a pecsétjeiket a nyereménysorsoláshoz.
Fontosnak tartjuk, hogy a kistérségünkbe érkező csapatok megismerjék gyönyörű környezetünket és településeinket. A sportfesztiválunkhoz csatlakozott négy kiemelt turisztikai létesítmény, a Leányfalui Termálfürdő, a Tahitótfalui Bodor Major, a Szentendrei Vizes Nyolcas Szabadidőközpont és a Hegyimazsolák Szentendre SE, hogy a résztvevőknek betekintést nyújtsanak intézményükről, sportállomást biztosítsanak és nyereményeket ajánljanak fel a tekerő szerencsés nyerteseinek a díjátadáshoz.
Az idei évben is az ország számos pontjáról érkeztek a résztvevők rendezvényünkre. Többek között Siófok, Tatabánya, Balatonfüred, Szigetszentmiklós, Budapest, Dunakeszi, Várpalota, Vác, Göd, Kaposvár és a Dunakanyar-Pilis térségből egyaránt.
Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy számos csapatot tudhatunk a visszatérő résztvevőink között, akik évről-évre részt vesznek rendezvényünkön, sőt arra is, hogy a jelentkezők száma is évről-évre egyre gyarapodik.
A kalandtúra útvonalát és a hegyikerékpáros útszakaszt a Hegyimazsolák SE Zeller Róbert és Nagy Balázs kerékpáros csapata és a kerékpárok szervizelését a szentendrei Balázs Kerékpárbolt kiválóan biztosította a tekerő résztvevőinek. A csapatok nagyon élvezték a kijelölt útvonalakat és a sportfeladatokat egyaránt.
A családi tekerő II. útvonalán büszkélkedhettünk ismét polgármesteri csapattal, melynek tagjai: Molnár Zsolt Szigetmonostor polgármestere, Dr. Illés György Pilisszentlászló polgármestere, Dr. Török Balázs Szentendre alpolgármestere és Dr. Dedics Zsigmond Szentendrei kistérség irodavezető képviselte.
Mindeközben, akik nem pattantak kerékpárra vagy már visszaérkeztek a befutóhoz részesei lehettek a kistérségi sportfesztiválnak. Kora délutántól a Czóbel parkban kistérségünk sportegyesületei többek között a szentendrei Welldance, a leányfalui Fitness Vital, a szentendrei sakkiskola, a szigetmonostori Zumba Dunakanyar, a szentendrei ShitoKai, a pomázi Floorball klub, a szentendrei Presto Sport SE a Vizes Nyolcas Szabadidőközpont zumba előadása és a pomázi Kertvárosi Sportegylet ritmikus gimnasztika látványos bemutatóját élvezhette a közönség.
Voltak, akik színpadi bemutatóval nem készültek, de érdekes és változatos sporteszközöket hoztak magukkal és a téren bemutatták tevékenységüket és tájékoztatást nyújtottak edzéseikről, programjaikról. A sportfesztiválra több százan kilátogattak, ahol a sportegyesületek bemutatóin felül a mászófal, trambulin és élő csocsópálya adta lehetőségeket élvezték egész délután.
A nap végén a díjátadó ünnepségen a számos nyereményt a támogatók adták át, ahol a fődíj a Ráckeve-i Kék Duna Wellness Hotel üdülés csomagja, a Tahitótfalu-i Bodor Major vendéglátás bonusza és a Neuzer MTB kerékpár felajánlás boldog nyertesei sorakoztak a színpadon. Tartalmas és izgalommal telített rendezvényünket a Csepregi Trió koncert és táncmulatság zárta.
Köszönjük a településeinken lévő szervező partnereinek, a Hegyimazsolák SE, a DPÖTKT munkatársainak a segítségüket és mindazoknak, akik megtisztelték részvételükkel fesztiválunkat.
Pilisi Tekerő 2010
Pilisi Tekerő 2009
https://picasaweb.google.com/aquavity/PilisiTekero?feat=flashslideshow#5392741354166558226