2015. július 10., 10:30

Szentendre Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Városi Kitüntető Díjak alapításáról és adományozásáról szóló 10/2008. (II. 20.) Önk. sz. rendeletével a helyi közügyek valamely területén elért kimagasló teljesítmény, vagy huzamosabb időn át folytatott kiemelkedő munkálkodás, életmű elismerésére kitüntető díjakat alapított. A rendelet értelmében a kitüntető díjak minden évben egy személynek, vagy csoportnak adományozható a Képviselő-testület határozata alapján. A díjak odaítélésére 2015. július 31-én 12 óráig vár javaslatokat az önkormányzat.

Javaslattételi felhívás

Szentendre Város Önkormányzata nevében a kitüntetéseket a Polgármester a 2015. október 23-i városi ünnepség keretében adja át.

Az alábbi kitüntetésekre lehet javaslatot tenni:

SZENTENDRE VÁROS SZOLGÁLATÁÉRT DÍJ adományozható azon személyeknek és csoportoknak, akik a város közéletében köztisztviselői, vagy közalkalmazotti szolgálatban hosszú időn át kiemelkedő munkát végeztek, vagy valamely jelentős szellemi alkotással járultak hozzá a közszolgálat színvonalának emeléséhez, ezzel általános elismerést vívtak ki az ügyfelek és a szolgáltatást igénybevevők körében.

SZENTENDRE VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSI DÍJ adományozható azoknak a személyeknek, közösségeknek, akik kiemelkedő eredményeket értek el a közművelődési tevékenységükkel, az ifjúság művelődéséért végzett munkában, a közművelődés korszerű formáinak és módszerének kidolgozásában és meghonosításában, s mindezek mellett kitűnnek a közéletben való részvételükkel.

SZENTENDRE VÁROS KÖZEGÉSZSÉGÜGYI DÍJ adományozható a város egészségügyi és szociális ellátása érdekében kiemelkedő tevékenységet kifejtő orvosnak, gyógyszerésznek, ápolónak, asszisztensnek, valamint egészségügyi vagy szociális területen dolgozónak.

SZENTENDRE VÁROS TESTNEVELÉSI ÉS SPORT DÍJ adományozható a város érdekében kifejtett magas színvonalú sportmunkáért, országos, vagy nemzetközi sportteljesítményért annak a személynek, csoportnak vagy csapatnak, aki a mérhető teljesítmény mellett magatartásával és életmódjával is példaként állítható a város közössége elé.

SZENTENDRE VÁROS TISZTES IPAROSA DÍJ adományozható annak a személynek és csoportnak, aki, illetve amely a gazdasági élet különböző területén kiemelkedő eredményeket ért el, és ezzel hozzájárult Szentendre város jó hírnevének öregbítéséhez, értékeinek növeléséhez.

SZENTENDRE VÁROS KÖZBIZTONSÁGÁÉRT DÍJ adományozható azon személyeknek és csoportoknak, akik a város közbiztonsága érdekében hosszú időn át kiemelkedő munkát végeztek, vagy valamely tevékenységükkel hozzájárultak a város közbiztonságának színvonalas emeléséhez.

„SZENTENDRE 1956 EMLÉKÉREM”: a díj minden évben egy szentendrei polgárnak – halála esetén hozzátartozóinak adományozható, aki 1956-ban részt vett a forradalom és szabadságharc eseményeiben, illetve akit meghurcoltak, megaláztak, valamilyen megtorlás érte őt a forradalom leverését követően.

„SZENTENDRE VÁROS CIVIL SZERVEZETE”: A díj adományozható azon közösségeknek, akik aktív résztvevői a város civil életének, tevékenységükkel, a várost segítő kezdeményezéseikkel, javaslataikkal elindítják a közös gondolkodást, és hozzájárulnak a fejlesztések megvalósításához, tanácsaikkal, véleményükkel elősegítik az innováció, a kulturális és sportélet színvonalának emelését, a hagyományok ápolását, más civil szervezeteket is bevonnak a város életébe, megerősítve ezzel a társadalmi megújulás, folyamatát.

A díjakra javaslatot tehet:
a) a polgármester, a jegyző
b) a képviselők, a képviselők mellett működő bizottságok tagjai
c) szentendrei szakmai, civil szervezetek, egyesületek, intézmények
d) legalább 10 állandó szentendrei lakhellyel rendelkező polgár.

A díjakból minden évben csak egy adományozható, ezért fontosnak tartjuk a város Polgárainak véleményét, javaslatát.

A javaslatok beérkezési határideje: 2015. július 31. péntek 12.00
A javaslat beadásának helyszíne: Szentendrei Közös Önkormányzati Hivatal Iktatója
(2000. Szentendre, Városház tér 3.)
Kérjük a javaslattevőket, hogy a méltatások szövegét 10-15 gépelt sorban fogalmazzák meg, a hivatal ügyfélszolgálatán átvehető, vagy a honlapunkról letölthető adatlapon. A javaslatokat az adatlap kitöltése után e-mailben is el lehet küldeni a fent megadott határidőre: nemeth.viktoria@szentendre.hu

Felhívjuk a figyelmet, hogy csak a határidőre beérkezett és méltatással ellátott javaslatokat áll módunkban elfogadni!

További felvilágosítást kérhetnek: Németh Viktóriától a Hivatal Polgármesteri titkárságán az 26/785-042 telefonszámon.

 

« 2022. augusztus » loading...
h K s c p s v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
pén 12

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
pén 12

Kovács Margit, a Duna királynője

2022. 01. 03. - 2029. 12. 31.
pén 12

Kmetty kiállítás – újragondolva

január 3.. 17:00 - november 13.. 18:00
pén 12
pén 12

Vas István emlékkiállítás

június 24. - szeptember 25.
pén 12
pén 12
pén 12

Barokk fesztivál Szentendre belvárosában

augusztus 11.. 08:00 - augusztus 14.. 17:00
pén 12

Római kori dunai őrhajó Szentendrén

augusztus 12. - augusztus 13.
pén 12
szo 13

Galaxisok koncert a Barlangban

augusztus 13.. 20:00 - 22:00
vas 14
sze 17

Teátrum 2022 / A feleség negyvennél kezdődik

augusztus 17. - augusztus 18.
sze 17
csü 25

Teátrum 2022 / Hárman a padon

augusztus 25. - augusztus 26.
pén 26