2015. június 26., 12:52

Aki Szentendre Fő terén jár, az aligha kerülheti el Bihon Győzőt, aki a turistaszezonban ül a festőállványánál, és festi a belvárosi látványt, a sokaságot, az ódon házakat, a templomtornyokat. Kitartó szorgalommal éli a festők napi kötelező életét. És közben itt van köztünk egy másik Bihon Győző is. Pontosabban nem is köztünk van, hanem madártávlatból tekint a tájra, ahol az ember a táj részeként, a táj pedig egy festői látványként, színek és formák ritmusában jelenik meg.


Bihon Győző 1959-ben Nyíregyházán született, és ott is kezdte meg a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán festészeti tanulmányait, amit Budapesten és Bécsben, a Képzőművészeti Egyetemen folytatott és fejezett be.
Festői érdeklődése az ezredfordulón nagy fordulatot hozott számára, azóta láttatja a világot madártávlatból, és igen gyakran még annál is magasabbról, szinte az űrből. Mintha egyfajta belső tájat festene, a természet diktálta rendben, igen gyakran élve az aranymetszés adta harmonikus arányokkal.
Alkotásait magángyűjtemények őrzik, sikeres tárlata volt a Szentendrei Lakástárlat rendezésében is. Bihon Győző gyakran vesz részt kiállításokon, legyen az akár egyéni, akár csoportos. Nagyméretű falképe Szentendrén, a Rendelőintézet belső terében látható. Leg-
újabb kiállításán Leányfalun, az Aba-Novák Galériában bemutatja egyik legújabb munkáját is, amin az Ő sajátos nézőpontjából mutatja be a leányfalui tájat. A sokat dolgozó és kiállító festőnek az utóbbi időben társai is akadt az égi látványkalandjaihoz, egy drón alkalmazásával kísérletezik, van már olyan műve is, amely ennek a segítségével készült. És a közelmúltban elkészült az utóbbi munkáit bemutató igényes album is.
Június 27-én, délután 16 órakor nyílik meg a kiállítás, ahol Tímár Péter fotóművész szavait Abonyi Zsófi és Rajczy-Juhász Miklós dalai egészítik majd ki. A kiállítás augusztus 1-jéig látogatható.
bihon
Június 27., 16:00
Bihonmaps – BIHON GYŐZŐ kiállítása
az Aba-Novák Galériában
Móricz Zsigmond út 124.
Leányfalu-Ház, Leányfalu

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
csü 07

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
csü 07

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.