2015. augusztus 25., 11:39
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 9 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Ujfalusi Márta Szentendrén lakó látó, lelki terapeuta, gyógyító, akinek már számos cikke jelent meg neves szakmai online portálokon és a nyomtatott sajtóban is, Rendszeresen szerepel a rádióban, és tart előadásokat. A Varázsigék című első könyvének megjelenésével régóta dédelgetett álma vált valósággá.

48 bibliai idézetet, 48 verset és egy-egy, a Bibliával párbeszédet folytató, irodalmi magasságú szöveget tartalmaz a 100 oldalas kötetet. Akár vallásosak vagyunk, akár nem, biztos, hogy lelkünket megérinti ez a magasabb rendű, emelkedettebb értékrendszer, amit a könyv képvisel. Nem is szemmel, sokkal inkább szívvel kell ezt a könyvet olvasni, és újraolvasni, hogy átéljük azt az életörömöt, mely átsüt a szerző minden gondolatán.
A könyvben sajátos, egyedi gondolatokkal telített definíciókat kaphatunk reményről, félelemről, házasságról, a társ fogalmáról, a szerelemről. Ez utóbbiról például így ír a szerző: „A szerelem mindig beteljesült érzés, akkor is, ha nem teljesen kölcsönös azzal a valakivel, aki iránt érezzük. Önmagában is tud létezni, és maga a szerelem szereti viszont azt, akiben létrejött”.
A könyv melléklete a 48 lapos, vetőkártyaként is alkalmazható egyedi kártyacsomag, ami tulajdonképpen Márta saját „tarotja”. A kártyákat segédeszközként használhatjuk minden élethelyzetben, mert érzelmi-szellemi-tudati-lelki síkokon mutatja meg az emberi kapcsolatokat.
A könyv magánkiadásban jelent meg, kereskedelmi forgalomban nem kapható. Megrendelni az alábbi oldalon lehet: http://www.leleklato.eoldal.hu/cikkek/martabolt—konyvrendeles.html