2020. március 21., 08:58
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 4 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Ez a cikk 2020. március 21-én frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A járványügyi helyzet miatt a Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt. további intézkedésig szünetelteti a lakcímekre kiszálló lomtalanítási szolgáltatását. A változások a már egyeztetett, de még nem teljesített lomtalanítási időpontokat is érinti, ezért kérjük a már visszajelzett és időponttal rendelkező ügyfeleinket, hogy ne tegyék ki a lomhulladékot további értesítésig.

A felmerülő igényeket ügyfélszolgálatunk továbbra is fogadja, azonban azok ütemezése és teljesítése jelenleg határozatlan időre szünetel.  Társaságunk tájékoztatni fogja a lakosságot a szolgáltatás újraindításáról és mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy az elhalasztott lomtalanítást gyors ütemben pótoljuk.

Ha a járványügyi veszélyhelyzet lehetővé teszi, akkor a 2020. áprilisában tervezett Föld napi rendezvénysorozat keretében fogjuk teljesíteni a civil szerveződésben megvalósuló, illegális hulladéklerakók felszámolásával kapcsolatos feladatainkat.

Fenti változtatások a 2020. március 21., 2020. március 28. és 2020. április 4.-re hirdetett tavaszi „Zöldfelületek takarítás” elnevezésű akcióprogramunkat nem érinti, a meghirdetett szállítást teljesítjük.

 A döntés a lakosság, valamint a közszolgáltatásban részt vevő munkatársaink érdekében született. Megértésüket előre is köszönjük!

Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt.