2019. március 14., 17:44
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 5 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Nemzeti ünnepünk előnapján, 2019. március 14-én rendeztek ünnepi koszorúzást a Sztaravodai úti Új Köztemetőben Petzelt József mérnök, honvéd alezredes sírjánál. Az ünnepi megemlékezésen az MHAA katonazenekara működött közre, műsort adtak a Váci Szakképzési Centrum Petzelt József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája tanulói.

A Petzelt iskola nevében Jócsik János magyar-történelemtanár mondott köszöntőbeszédet, majd a diákok műsora után az emlékezés virágait helyezték el a megjelentek.

Petzelt József honvéd alezredes sírjánál koszorút helyezett el:

  • Szentendre Város Önkormányzata nevében – Verseghi-Nagy Miklós polgármester és dr. Gerendás Gábor jegyző;
  • a Magyar Honvédség Altiszti Akadémia nevében – Bozó Tibor dandártábornok, parancsnok;
  • a FIDESZ Szentendrei szervezete képviseletében Gyürk Dorottya FIDESZ elnök és dr. Fodor Pál, az MTA BTK főigazgatója;
  • a KDNP Szentendre nevében Kun Csaba, a helyi szervezet elnöke, képviselő;
  • a Kisgazda Polgári Egyesület nevében Sosity Irén, a Pest Megyei Közgyűlés tagja és Kiss Károlyné;
  • az MSZP nevében Bartha Gáborné, az MSZP szentendrei szervezetének elnöke és Magyar Judit önkormányzati képviselő;
  • a Szentendrei Demokratikus Koalíció képviseletében Bársony András választókerületi elnök és Király Miklós;
  • a városi általános iskolák nevében koszorút helyeztek el: Molnárné Reskovits Zsuzsanna, a Szentendrei II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium intézményvezetője; Szendreiné Fazekas Julianna, a Templomdombi Általános Iskola intézményvezető-helyettese; Herczeg Katalin, a Barcsay Jenő Általános Iskola intézményvezető-helyettese és Papp Gergely, az Izbégi Általános Iskola intézményvezető-helyettese;
  • a Szentendre Városi Óvodák részéről Kozmérné Szökő Erzsébet intézményvezető helyettes és Hodoli Tünde intézményvezető helyettes;
  • a V8 Uszoda és Szabadidőközpont részéről Wildner Márton igazgató,
  • a Petőfi Kulturális és Hagyományőrző Egyesület nevében Kun Csaba, a helyi szervezet elnöke
  • a Szentendre Barátai Egyesület nevében: Benes Edvárd elnök és Móricz János;
  • a Szentendrei Kossuth Lajos Nyugdíjas Klub nevében Horváth Jenőné elnök
  • Szentendre Nemzetközi Kapcsolatainak Egyesülete nevében Trombitásné Dévai Éva, Csigéné Várnay Judit és Trombitás Gábor;
  • az Offline Center nevében Varga Tamás, Joó Tündér, Tannert Fanni
  • a Váci Szakképzési Centrum Petzelt József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája képviseletében Énekes Rita igazgató helyezte el a kegyelet virágait.