Szentendre Nemzetközi Kapcsolatainak Egyesülete szervezésében 41 szentendrei lakos látogatott el Salon-de-Provence-ba, hogy a franciaországi testvérvárossal ismerkedjen, és elősegítse a két település közötti kapcsolatok elmélyítését. A látogatás során Magyar Judit alpolgármester hivatalos megbeszélésen is részt vett a város vezetőivel.
Szentendre Nemzetközi Kapcsolatainak Egyesülete (SZNKE) Krizbainé Szabó Éva vezetésével hosszabb szünet után ismét utazást szervezett helyi lakosok számára Szentendre testvérvárosainak jobb megismerése és a nemzetközi kapcsolatok erősítése céljával. Az egyesület ezzel az úttal szeretné feléleszteni a látogatások korábbi hagyományát, már tervezik a jövő évi folytatást.
A 41 fős csoport Salon-de-Provence-ban és a környéken tett látogatást. Az első napon a helyi, testvérvárosi kapcsolatok ápolásával foglalkozó egyesület mutatta be a város nevezetességeit, majd egy rövid hivatalos egyeztetésre is sor került. A francia szervezet két évvel ezelőtt alakult újjá, és tagjai között tudhatja Kun Csaba szentendrei önkormányzati képviselő lányát is, Kun Enikőt, aki helyben él családjával, és a látogatás során a kommunikáció és fordítás terén is segítséget nyújtott a szentendrei látogatóknak.
A második napon Magyar Judit alpolgármester és Jolanda Willemse, az SZNKE elnöke találkozott Miche Roux-val, Salon-de-Provence testvérvárosi kapcsolatokért is felelős alpolgármesterével. A megbeszélésen több együttműködési lehetőség is felmerült, így egyebek mellett diákcsereprogramok, intézményi együttműködések, valamint a két város online felületeinek és kommunikációjának kölcsönös erősítése.
A hozzávetőleg egy órás megbeszélésen kiemelt témaként szerepelt Szentendre és Salon-de-Provence 2027-ben 30 éves testvérvárosi kapcsolatának megünneplése. A francia fél jelezte, hogy szívesen fogadna Szentendréről egy művészeti kiállítást, és a kiállító alkotókat is vendégül látná a város. A kezdeményezés új lehetőséget teremthet az intézményi és kulturális kapcsolatok további erősítésére. A megbeszélésen további ötletek is elhangzottak, így a testvérvárosi szakácskönyv, testvérvárosi postaláda és testvérvárosi kert koncepciója is.
Magyar Judit alpolgármester a találkozón meghívta a francia delegációt Szentendrére. A jövő nyári időszakban várhatóan egy 10 fős küldöttség fog városunkba érkezni.
A mostani látogatásnak különleges jelentőséget ad, hogy Szentendre és Salon-de-Provence testvérvárosi kapcsolata az elmúlt években kevésbé volt aktív. 2025-ben sikerült újraindítani az együttműködést egyesületi szinten, majd 2026-ra ismét hivatalos szintre emelni a kapcsolatokat.




