2017. október 9., 18:11
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 7 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Az elmúlt évek nagysikerű közösségi tervezéseit – például a Postás Strandét és a Füzesparki lakónegyedét – most újabb követi. Ezúttal a Sztaravodai út elején lévő park újragondolásához hívja partnerül a helyieket az önkormányzat.

Szentendre Város Önkormányzata hisz abban, hogy a legjobb fejlesztési döntést az érintettek bevonásával lehet meghozni. Ehhez először arra van szükség, hogy az adott közösségen belül végbemenjen a szükséges párbeszéd: ha annak tagjai megismerik egymás véleményét, elképzeléseit, és közös álláspontot alakítanak ki, akkor az önkormányzat egy sokak által támogatott, kiérlelt fejlesztési tervet valósíthat meg. Erről szól a közösségi tervezés: lakók és intézmények egymással párbeszédet folytatva határoznak arról, hogy hogyan alakuljon egy adott terület sorsa.

Októberben a Sztaravodai út és a Dunakanyar körút között található, körülbelül 1000 négyzetméteres park közösségi tervezése kezdődik meg. Az idén júniusban tartott utcafórumon a környékbeliek már megosztották elképzeléseiket a döntéshozókkal. Kiderült, hogy olyan pihenőparkot szeretnének, amelyben fitnesz-, illetve játszóeszközök is helyet kaphatnak, ezért az első tervezési alkalmon már ezekről az alapokról indulhat a közös gondolkodás. A szervezők nagy szeretettel várnak minden tervezni vágyót október 11-én 17.30-ra a parkban (rossz idő esetén pedig a Sztaravodai út 2. szám alatti Gondozási Központban), hogy sok beszélgetéssel és kreatív programokkal alakíthassuk a kis park jövőjét. Aki pedig online szeretne belenézni és beleszólni a közös munkába, az látogasson el a „Sztaravoda park” facebook-oldalra!