2019. október 9., 08:50

Október 5-én adta át Verseghi-Nagy Miklós polgármester, Gerőcs Katalin a Szentendre és Vidéke Praxisközösség képviseletében és Zakar Ágnes önkormányzati képviselő a nemrégiben elkészült füzesparki fitneszparkot, mely sorozatban a harmadik park, amelyet a közelmúltban építettek.

A hat elemből álló park létesítése egy füzesparki lakos, Makrai Ferenc ötlete nyomán kezdődött, aki idén áprilisban kérte a lakók nevében az önkormányzat támogatását, és egyúttal felajánlotta egy eszköz saját költségen való telepítését. A körzet önkormányzati képviselője, Zakar Ágnes támogatta a kezdeményezést, és a képviselő-testület is megszavazta, így önkormányzati forrásból a Haász Kft kivitelezésében valósult meg egy fitnesz elem a füzesparki játszótér mellett. Közben kiderült, hogy a Szentendre és Vidéke Praxisközösség ezen a területen már tervezte egy fitneszpark telepítését, így végül is az ő VEKOP 7.2.3.-17-2017-00005 számú pályázatuk segítségével valósult meg a beruházás, a tér további öt eleme.

Verseghi-Nagy Miklós polgármester megköszönte a lakóknak, hogy a szemerkélő eső ellenére is ennyien eljöttek, s mint mondta, reméli, hogy ez a park is olyan népszerű lesz a lakosok körében, mint a többi városrészben: a Károly utcában, a Postás strandon és a Pap-szigeten, és hamarosan Pannónia-telepen is telepítenek néhány fitneszeszközt. „Sokat dolgozunk azon, hogy a város minél otthonosabb legyen, ehhez hozzátartoznak a sportlétesítmények is. A fitneszparkok mellett egyéb sportos fejlesztések is történtek a közelmúltban, mint például a Kőzúzó utcai görpálya vagy az izbégi futókör.” Megköszönte Zakar Ágnes képviselőnek, hogy motorja volt a beruházásnak, valamint Gerőcs Katalin és a Szentendre és Vidéke Praxisközösség munkáját.

Gerőcs Katalin pár szóban ismertette az előzményeket, majd hozzátette, hogy a lakossági kezdeményezésre nyitott volt a Praxisközösség, és mindent megtettek, hogy a költségvetésükből megvalósíthassák a parképítést, mert a környéken sokan élnek, és van rá igény. A beruházással elsősorban a dr. Hasitz Ágneshez (Füzespark) és a dr. Gombás Katalinhoz (Vasvári-lakótelep) tartozó praxisok lakói számára nyílik meg a lehetőség a rendszeres mozgás napirendbe iktatására az egészségesebb életmód érdekében. Mint mondta, a következő fejlesztés Pannónia-telepen lesz, mely dr. Szente Szilvia praxisához tartozik, ahol egyelőre kevesebb gép lesz, de a későbbiekben talán bővülhet.

Zakar Ágnes képviselő azzal kezdte köszöntőjét, hogy elégedetten áll most itt, mert a körzetben szép dolgokat sikerült együtt létrehozni, legutóbb például az útépítést és a játszótérfejlesztést, melyek a füzesparki közösségi tervezés részei. Köszönetet mondott a Praxisközösségnek a támogatásért, valamint Vargáné Kiss Zsuzsanna vezető védőnőnek, Török Bence közös képviselőnek és az önkormányzatnak, mert mint mondta, 17 éve képviselő, ezért jól tudja, milyen fontos az önkormányzati háttér. Hozzátette, hogy a következő fejlesztés a Nyár utca felújítása lesz, amelynek tervezése már el is kezdődött, illetve a most elkészült parkot is szeretnék még kicsit rendezgetni, például padokat elhelyezni és sövényt ültetni.

Az átadó végére az eső is elállt, így a jelenlévők éltek is a lehetőséggel, mindjárt ki is próbálták az eszközöket.